A járványhelyzet miatt a magyar komolyzenei élet sem emlékezhetett meg méltóképpen Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulójáról. Ezúttal utolsó alkotói időszakát idézzük fel, a kései vonósnégyeseit. Komponálásuk között a zeneszerző súlyos betegségből való – sajnos csak átmeneti – felgyógyulását örökítette meg egy gyönyörű lassú tétellel.

Ha Menzelre, a rendezőre gondolok, nem a filmjeiben is gyakorta felbukkanó, kissé félénk, vékony testalkatú, szemüveges fiatalember képe tűnik fel, hanem a már idősebb alkotó ellentmondást nem tűrő tekintete és kaján mosolya. Ha egyetlen alkotóval szimbolikusan össze lehetne foglalni a cseh új hullám valamennyi ismertetőjegyét, akkor az idősebb Menzel lenne az. Tiszteletet parancsoló fizikum, huncut mosoly, impozáns szakmai tudás, határozott világlátás. Művészet, emberszeretet és irónia. Ez a cseh rendező hármas védjegye.

Mindig izgalmas és tanulságos egy olyan zeneszerzőverseny, amely az általános megkötések mellett (például apparátus vagy időtartam) más, specifikus elvárást is támaszt a születendő alkotásokkal szemben. Az UMZF pályázatának nagyzenekari kategóriája ezúttal Bartók Béla előtt tisztelgett: a benevezett műveknek vagy tartalmazniuk kellett a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára I. tételének fúgatémáját, vagy e kompozíció ihlető erejéről kellett tanúskodniuk. Ez a kritérium sajátos funkcióval rendelkezett, hiszen egyfajta kapcsolatot teremtett az új darabok között, így rávilágított a kortárs zene általános tendenciáira és a zeneszerzők egyéniségére egyaránt.

A mai magyar színházművészetről kialakult kép összegzésére vállalkozott Dér András filmrendező és Uray Péter koreográfus-rendező. Ők ketten egy éven keresztül járták az országot, illetve a határon túli magyar színházakat: a Pécsi Országos Színház Találkozó versenyprogramját válogatták. A szakmai összegzés lehetőségét megteremtő fesztivál azonban elmaradt a júniusban (sőt, a pótlására sem került sor szeptemberben). Így hát ebben a beszélgetéssorozatban mutatták be az év legfontosabb tizennégy színházi előadását, és vázolták a válogatás során kialakult összképet.

A táncházmozgalom és a magyar folklór reneszánsza meghatározó része volt a Kádár-korszak zenei életének.

Idén rendezték meg kilencedik alkalommal az Orientale lumen sorozatot. Október 3-án, a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban tartják a zárókoncertet, amelyen a görög Nektaria Karantzi énekel a Szent Efrém Férfikarral a Szent Szűz előtti tiszteletadás jegyében.

Törő Gergely Zsolt tavaly végzett színművészként a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, néhány hónapra rá már Tutajos főszerepét játszotta a Tüskevárban, Olt Tamás rendezésében, a Csiky Gergely Színházban. Vallja, hogy minden szerepnek megvan a maga igazsága, ezért is volt nagy élmény számára egyetemistaként Székely János Caligula helytartója című drá-májában Petronius alakjának megformálása. A kaposvári társulat fiatal tagjával az énképviselet jelentőségéről, valamint a drámatörténet sötét karaktereinek motivációjáról beszélgettünk.

Richard Strauss egyik leghíresebb operáját, a Salomét mutatja be a Magyar Állami Operaház 2020. szeptember 15-én az Erkel Színházban. A Sera Gösch, Jürgen Sacher, Lukács Gyöngyi és Szemerédy Károly főszereplésével, Rátóti Zoltán rendezésében és Kocsár Balázs vezényletével a járványhelyzetre való tekintettel mindössze egyszer látható produkció egyben világpremier is, de rendhagyó módon nem zeneileg, hanem a díszletét tekintve.

Nem hirdet szokásos évadot az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház, Wischer Johann, a teátrum igazgatója szerint ugyanis annyira bizonytalan a helyzet, hogy inkább előadásról előadásra haladva hirdetik meg programjaikat.

Feledi János Hat tánc című koreográfiája dzsessz, nép- és komolyzene, illetve kortárs tánc egysége, amelyhez az ihletet Bartók Béla Román népi táncok című műve adta, amelynek improvizatív reflexióját az Oláh Dezső Trió (zongora-dob-bőgő) adta elő.