Nem született szerencsés zenetörténeti korba Mihalovich Ödön (1842–1929), aki bár nagyszerű komponista volt, folyamatosan zeneszerzőóriások árnyékában élt. Életműve ettől függetlenül befolyásolta a magyar zenetörténet alakulását, annak ellenére, hogy műveit halála óta szinte egyáltalán nem játsszák, és így neve mostanra a feledés homályába merült. Teljesen méltatlanul, hiszen nemcsak zeneszerzőként volt jelentős saját korában, de több évtizedes igazgatósága alatt vált a Zeneakadémia világhírű intézménnyé, épült meg az egyetem csodálatos Liszt Ferenc téri épülete, és olyanok végeztek a falak között, mint például Bartók és Kodály.
Mihalovich Ödön
Fiatalon Mihalovich Wagner és Liszt bűvkörében élt, zenei stílusát, gondolkodását ők határozták meg, és saját műveiből is őket halljuk ki, miközben mindkét zeneszerzővel jó barátságot is ápolt. Mosonyi Mihály és Liszt tanári útmutatásai, valamint Erkel operái szintén nyomot hagytak Mihalovich zenei ízlésén, így ha egyszerűsíteni szeretnénk, művei kicsit olyanok, mint ha Wagner és Erkel operáinak kottáit összekeverték volna, és egyik pillanatban az egyik, másikban a másik zeneszerző darabja szólna. Ez persze nem azt jelenti, hogy Mihalovich híján volt a zenei eredetiségnek, inkább arról van szó, hogy operáinak szerkezete Wagner vezérmotívum-technikáját és sajátos harmóniai megoldásait követi, míg a dallamok fűzésének magyaros karaktere Erkel és Liszt nyomdokain halad. Akárcsak a témaválasztás, Arany János híres hőse, Toldi, akinek nem a hőstetteiről szóló első elbeszélő költeményét, hanem a második részt, a Toldi szerelmét dolgozta fel opera formájában, Csiky Gergely librettójára. Az opera első változata 1893-as, a második 1895-ös keltezésű.
Erndt Frencise (Erzse) és Borsos Edith Csilla (Piroska)
Mihalovich személyes vallomásként fogta fel a történetet, amelynek valódi hőse nem is Toldi, hanem Piroska, aki igazi wagneri hősnőként vállalja és szenvedi el sorsát egészen a tragédiáig. Van egy nagyon érdekes életrajzi kötődése is a darabnak, ami sokat elárul Mihalovich szándékáról. Gróf Apponyi Albert, akit, ha máshonnan nem, a trianoni békediktátum előtti beszédéről biztosan ismerünk, Mihalovich egyik legjobb barátja volt, egyebek mellett kitűnő zenész. Apponyi első nagy szerelme a zsidó származású Pilisy Róza írónő és kurtizán volt, akit a társadalmi különbségek miatt nem vehetett feleségül, így amikor a politikus a rangban is hozzá illő későbbi felesége kezét megkérte, ezt a művet ajánlotta neki Mihalovich mintegy baráti figyelmeztetésül. Ám nemcsak az elrendezett házasságok miatt kötődött Toldihoz, a leveleiben önmagát rendszeresen Toldinak nevezte, és névjegyére aláírás helyett a lovag vezérmotívumát írta.
A Toldi szerelme a nemzeti jelleg egyértelmű jelenléte ellenére sokkal több mint újabb nemzeti opera. Bár Wagner műveinek nem egy harmóniafordulatát fedezzük fel, mégsem egyszerű imitáció. A jól eltalált vezérmotívumok minden pillanatban a szöveget segítik értelmezni, mintegy zeneileg is alátámasztani. A hangszerelés nyomatékosan kezeli a rézfúvosokat, de rendkívül árnyalt, lírai hangzást is felmutat. A Csiky Gergely-szöveg kifejezetten előnyös a megzenésítéshez, szemben a prozódiai problémákkal terhelt Erkel-operákkal. A wagneri vezérmotívum-technika tökéletesen működik a magyaros elemekkel, a verbunkos dallamfordulatokkal és ritmusokkal, és kiválóan illeszkedik a mondahős alakjához.
A korabeli kritika, egy-két politikai célzatú ellenségeskedést leszámítva, alapjában véve jó műnek tartotta a Toldi szerelmét, és szívesen vette volna, ha repertoáron marad.
Háromszor újították fel, 1910-ig színen volt, egy-egy népszerű részletét pedig zenekari esteken később is játszották, a Királyhimnusz például Ferenc József gyászestélyén is elhangzott. A kezdeti népszerűség után azonban a Toldi szerelme százéves Csipkerózsika-álomba zuhant, ahogy a komponista neve is.
Az első kutatások Szerző Katalin nevéhez fűződnek, ő indította el ezen az úton Windhager Ákos zenetörténészt, aki hosszú ideje kutatja a romantika korszakának magyar mestereit, kiemelt figyelmet szentelve Mihalovich Ödönnek, akiről „Utód, de aki ős is” címmel írt nagymonográfiát. Az ő kezdeményezésére szólaltatta meg a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Bartal László karmester vezényletével, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus közreműködésével a darab keresztmetszetét, legfontosabb zenei részleteit a december 14-ei koncerten. Windhager zseniális és rendkívül szórakoztató műsorvezetése számos művelődéstörténeti és zenei titokba avatta be a közönséget.
Windhager Ákos bevezetése
Az előadást a Piroska szerepét éneklő Borsos Edith Csilla vitte el a hátán, nemcsak azért, mert az egész zenedráma az ő szerepe köré íródott, hanem azért is, mert annyira érzékenyen formálta meg a szerelmes, hol boldog, hol elkeseredett, vívódó asszony érzelmeit. Maga a darab is rendkívül mélyen beleás az érzelmekbe, Wagnerrel ellentétben nem a hős, hanem az érző szívű szerelmes a középpont, Toldi személyét is Piroska szemén keresztül láttatja. Hiszen amíg a darabban Toldi a szerelmes hős lovag, addig Piroska az igazi hős, aki szerelméért képes szembefordulni a társadalmi elvárásokkal, tetteiért pedig bátran vállalja a felelősséget. Kiválóan énekelt a Piroska barátnője, Erzse szerepében fellépő Erndt Frencise. Pontosan, de a hölgyekhez képest kissé erőtlenül szóltak a férfiszerepek, a wagneri hőstenor egyébként is ritka, Toldit Gulyásik Attila, Tar Lőrincet Kelemen Zoltán énekelte.
Amíg Mihalovich fiatalkora Wagner, Liszt és Erkel árnyékában telt, középső korszakát Mahler barátsága is meghatározta – többek között ő javasolta Mahlert a budapesti Operaház élére –, az időskora már Bartók és Kodály fellépésének idejére esett. Élete során a zeneszerzés is sokat változott, sőt teljesen más irányba fordult, a romantikus magyaros dallamalkotást az autentikus népzenéből merítő huszadik századi feldolgozás váltotta fel. Ahogy Erkel, úgy Mihalovich is maradhatott volna az Operaház repertoárján, a Toldi szerelme azonban nem volt ilyen szerencsés, talán azért is, mert előadásához wagneri léptékű, ugyanakkor egyedülálló módon differenciált zenekarra és Wagner-énekesekre van szükség. Az utóbbi volt a gyenge pontja az idei bemutatónak is, hiszen főként férfi vonalon kevés a hazai Wagner-énekes. Ugyanakkor a keresztmetszet mostani bemutatója talán egy halvány fénysugár a teljes mű jövőbeli előadására, amellyel az utókor annyi ideje adós.
Mihalovich Ödön: Toldi szerelme, 2022. december 14. 19.00, Magyar Tudományos Akadémia, Díszterem
A szerző zenetörténész, -kritikus
Fotók: Molnár Manó Márton (Art's Harmony)
