Külön alkategóriát képeznek a thriller és a krimi határán a csalófilmek. Olyan emberekről szólnak, akiknek a foglalkozása, hogy más embereket átverjenek, jellemzően sok-sok pénzért. Az ilyen mozik közös ismertetőjegye a hiperintelligens, nagyon jól kiszámított forgatókönyv, ugyanis a lényeg az, hogy a néző meglepődjön az átverésen (vagy az átverések sorozatán), és még véletlenül se tudja előre kitalálni, milyen irányba tart a történet. Szigorú forgatókönyv-szerkezet és jó időzítéssel érkező fordulatok szükségeltetnek a jó csalófilmhez. Ezzel szinte ellentétes oldalon állnak a lógós filmek, vagy ahogy az angol filmes szakirodalomban hívják őket: a hangout movie-k. Közös jellemzőjük, hogy nézőként csatlakozunk néhány érdekes karakterhez, és a társaságukban töltünk néhány órát vagy pár napot, miközben úgy érezzük magunkat, mintha velük lógnánk. Laza szerkezet és a történetközpontúság mellőzése jellemző rájuk, vagyis látszólag egyáltalán nem kompatibilisek a csalófilmekkel.
Az argentin Fabián Bielinsky filmjének, a Kilenc királynőnek az intenzitását az adja, hogy ezt a két látszólag egymással egyáltalán nem kompatibilis filmtípust, a csalófilmet és a hangout movie-t fésüli össze, méghozzá úgy, hogy mindkettő erősségét képes megtartani.
Ehhez persze kell egy trükk, amellyel a rendező képes is élni: a filmjét valójában két részre osztja a hatás kedvéért: a Kilenc királynő első fele klasszikus hangout movie, hogy aztán a második felére a film sokkal fókuszáltabbá és céltudatosabbá válva átcsapjon vérbeli csalófilmbe. A film elején megismerjük a pitiáner csaló Juant, aki egy bolti csalás sikerességén felbuzdulva újabb csalásra készül, azonban a kapzsiságára ráfizet, másodjára lebukik, és csak az menti meg, hogy éppen arra jár egy rutinosabb csalótársa, Marcos, aki ki tudja őt menteni a kényes szituációból. A két csaló aztán Buenos Aires utcáit járva ismerkedik egymással, miközben trükköket osztanak meg és próbálnak ki együtt, gyorsan bemutatva, hogy párosan ez a „szakma” mennyivel jövedelmezőbb, mint egyedül.
A Kilenc királynő egyik drámai pillanata
Félidőhöz érkezve a film nagyot vált. A két férfi életébe váratlan lehetőség érkezik: villámgyorsan el kell adniuk egy ritka bélyeggyűjtemény hamisítványát egy külföldi gyűjtőnek, aki másnap már el is repül a városból. Ha jól csinálják, egyetlen balhéval úgy megszedhetik magukat, hogy utána évekig nem kell többé dolgozniuk.
Vajon megbízhatnak-e a munkaadójukban? És egymásban?
A Kilenc királynő képes rá, hogy folyamatos kiszámíthatatlanságban tartsa a főszereplőit és a nézőket is, az újabb és újabb fordulatok, a forgatókönyvírói lelemények pedig ébren tartják a figyelmünket. Persze aki már sok-sok csalós filmet (A nagy balhétól a Trükkös fiúkig…) látott, nem biztos, hogy megrendül a végső fordulattól, de a film védelmében mindenképpen meg kell említenem, hogy a maga idejében ez a fajta befejezés még igen eredetinek számított. A Kilenc királynő erejét jelzi, hogy bár huszonöt év telt el a bemutatója óta, az HBO Maxon újranézve egyáltalán nem kezdte ki az eltelt idő: ma is friss, erős, jó hangulatú, egyedi mozi. Nem csoda, hogy Hollywood sem tudta sikerrel lemásolni. Ráadásul az egyik főszerepet alakító Ricardo Darín azóta nemzetközileg jegyzett színész lett: a Szemekbe zárt titkoktól az Eszeveszett mesékig számos csodás argentin moziban játszott főszerepet.
A Kilenc királynő az HBO Max kínálatában látható.
Jelenet a Kilenc királynő című filmből
Képforrás: Budapest Film sajtófotó
