Minden dala korokon, kultúrákon átívelő utazás. A misztikus melódiákkal teli muzsika magával ragadja a hallhatóságot, nem véletlenül tartják Loreena McKennittet a világzene kivételes képviselőjének. A karrierjében mérföldkőnek számító, 1994-ben megjelent The Mask and Mirror című albumát, amelyet az énekes-dalszerző „történelmi és zenei zarándoklatnak” tart, három szakaszból álló turnésorozattal köszönti. A harmincéves évforduló ünneplése 2024-ben, európai vendégszerepléssel kezdődött, a jubileumi sorozat idén ősszel a tengerentúlon folytatódik. Október közepétől tizenkilenc esten tapsolhat a közönség a lemez dalainak Torontóban, Montrealban és Québecben, mielőtt sor kerülne az újabb európai turnéra.
Korábbi beszélgetésünk során mesélte, ötévesen kezdett énekelni egy gyerekkórusban, mielőtt megismerte volna a kottát vagy egyáltalán az olvasást.
Volt egy fantasztikus karmesterünk, ő tanította meg nekünk a klasszikus zene dinamikáját. Az együttesem hegedűművésze és csellistája is klasszikus képzettségű. A frazeálás, a tempó, s az összes többi összetevő határozza meg, milyen hatású lesz az előadott zene.

Loreena Törökországban
Fotó: Richard Haughton/Loreena McKennitt Publicity Photos
Mivel nagyon korán kellett kelni, bekéredzkedtem az ismerősök kanapéjára, hogy reggel megkapjam a legjobb utcazenész helyet.
Szinte a kezdetektől maga irányítja a karrierjét, szervezi a turnékat, lemezfelvételeket.
Ami temérdek adminisztrációt jelent, akárcsak a Falstaff Center vezetése. Különböző szerepeket is betöltök ugyanis a kanadai Stratfordban, Ontarióban, ahol élek. Majd huszonöt évvel ezelőtt vásároltam egy műemlék iskolaépületet, amelyet meg kellett menteni a pusztulástól, és családi központtá alakítottam át. Nagy figyelmet fordítok a társadalmi felelősségvállalásra, a jogvédelemre, s harcolok az internet megfelelő szabályozásáért. Próbálom támogatni a fiatal művészeket is tanácsokkal, arra ösztönözni őket, vegyék át az irányítást a pályájuk és a zenéjük felett.

Loreena McKennitt
Fotó: Art Boyle/Loreena McKennitt Publicity Photos
Szerencsés vagyok, mert sikerült felépítenem a karrieremet már az internet megjelenése előtt, s kialakult a közönségem is, szerte a világon.
Loreena McKennitt azt mondja, izgatottan és örömmel tér vissza jövő év elején a kedves európai koncerthelyszíneire, Budapesten is ötödször szerepel már. Legelső alkalommal a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett fel 2009-ben, majd 2012-ben, 2019-ben és 2024-ben hallhatta a magyar közönség.
„Komor mélységekkel, spirituális vágyakozással és ősi visszhangokkal teli zene” – így jellemezte az LA Times megjelenését követően a The Mask and Mirror albumot,
amely különleges módon ötvözi a különböző kultúrák zenei hatásait: a kelta, a spanyol és a marokkói hangzásvilág egyedi egységbe fonódik benne össze. A lemez világszerte több mint kétmillió példányban kelt el.
Most a kísérőzenekarban Caroline Lavelle (cselló), Brian Hughes (gitár), Hugh Marsh (hegedű), Dudley Phillips (basszusgitár) és Robert Brian (dob) játszik. Sok éve muzsikálunk együtt, s ezt teszi közös játékot könnyűvé és élvezetessé. Mindez nagyon inspiráló, ahogy a közönség érdeklődése és szeretete is.
Nyitókép: Loreena McKennitt énekes-dalszerzőt kétszer jelölték Grammy-díjra, nyert két Juno Award-díjat, valamint a Billboard International Achievement Award elismerést is átvehette, tavaly májusban pedig bekerült a kanadai zenei hírességek csarnokába.
Fotó: Richard Haughton/Loreena McKennitt Publicity Photos



