Paolo Sorrentinót, az Isten keze rendezőjét már hosszú évek óta az olasz filmmágus, Federico Fellini legtehetségesebb tanítványának tartják, és ő ezt a párhuzamot sohasem tagadta.

Gyula, a fociultra már a gondolattól is rosszul van, hogy örökbefogadott gyereke roma legyen, és ha ő még el is fogadná valahogy, a rasszista haveri körében egy ilyen döntés megbocsáthatatlan bűnnek számítana.

A gyereknevelés talán legfontosabb része, hogy az utódainkat próbáljuk felkészíteni az életre. Azt szeretnénk elérni, hogy önállóan, szülői segítség nélkül is helyt tudjanak állni a világban, és úgy boldoguljanak, hogy később aztán maguk is családot alapítsanak.

A lengyel Hüakinthosz az ország egyik nem túl dicső fejezetét formálja át meglepően jól működő sorozatgyilkosos thrillerré: a korszakban a rendőrök feladatul kapták, hogy írják össze az ország homoszexuális lakosságát, szerezzenek ellenük bizonyítékokat, majd zsarolják meg őket.

A norvég Tommy Wirkola néhány éve a Náci zombik című túlpörgetett horrorkomédiájával hívta fel magára a világ figyelmét, amihez később egy még extrémebb második részt is forgatott a rajongók nagy örömére.

Ha valakinek már a pályája elején beesik az Oscar-díj, az egyszerre lehet áldás és átok. Az áldás része elég nyilvánvaló: a díj által olyan kapuk nyílnak meg, melyek korábban zárva voltak az alkotó előtt, és nyilván olyan presztízzsel jár, ami a közönség érdeklődését is felkelti.

Ugyan a hisztéria kifejezéssel még Hippokratész állt elő, valójában szélesebb körben csak a viktoriánus korban kezdték használni. Akkoriban az orvosok hivatalos diagnózist adhattak ki arról, hogy szerintük egy nő (csak és kizárólag nőkre használták) hisztérikus.

Öt embert tartóztattak le Floridában a kilencvenes években, kémkedéssel és gyilkossággal vádolták őket. Ez az ő történetük. A Wasp Network: Ellenállók francia, belga, spanyol és brazil pénzből forgatott film, amelynek szereplői spanyolul, angolul, olaszul és oroszul beszélnek egymással.

Német vámpírfilm, amely majdnem teljes egészében egy utasszállító repülőgépen játszódik? Mielőtt bárki gyorsan le is írná magában a Vérvörös égboltot, jusson eszébe, hogy az egész vámpírhorrorműfaj alapvetését épp a németek adták majdnem száz éve a Nosferatu című némafilmklasszikussal.

A legtöbb rendező a harmincas éveire jut el odáig, hogy megrendezhesse első nagyjátékfilmjét. Ha pedig ez a nagyjátékfilm a kamaszokról szól, addigra már több mint egy évtized választja el őt attól a generációtól, akikről forgatni szeretne.

El lehet mesélni egy ember életének legnagyobb drámáját negyedórás játékidőben? Mennyire lehet ennyi idő alatt mélyre menni? Csak a felszínt kapargatjuk, vagy a lényeg kibontása sem lehetetlen ilyen rövid intervallumban egy ügyes rendező kezében?

Még a pandémia előtt jöttek divatba az osztályharcokra fókuszáló filmek, melyek a gazdag–szegény tengelyen mutatták be, mi a baj mostani társadalmunkkal, milyen feszültségek próbálják szétszakítani azt, milyen élet-halál harc folyik odalent.