A „Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond” mondás illusztrálása ritkán sikerül olyan találóra, mint A teszt című francia filmben, amiben megismerhetjük a négygyerekes Castillon családot.

Az „Eat the Rich” (szó szerinti fordításban: Edd meg a gazdagokat!) mondat eredete ugyan egészen a francia forradalom idejére tehető, de kétségtelen, hogy az elmúlt években új életre kelt a politika világában, valamint a popkultúrában is.

Bár a Hurokkal a magyar zsánerfilm is tett már egy próbát az időutazás terepén, az akció-thriller nem igazán tudta kihasználni a témában rejlő lehetőségeket.

Lassan nyolcvan éve, hogy véget ért a II. világháború, mégis máig sorra jelennek meg róla a filmek, dokumentumfilmek és sorozatok (és akkor a könyvek és színdarabok területére át sem tévedtünk).

Kétgyerekes apukaként gyakran áldom az eget, hogy a kisgyerekek fizikai ereje egészen elhanyagolható. Ha nem így lenne, valószínűleg már rég halott lennék, ugyanis egy dackorszakos három-négyévesnek hiába magyaráz az ember.

Bár nyáron a mozivásznakon nem vert nagy hullámokat, a januári Netflix premier bizonyította, hogy a Szia Életem! egy igazi közönségfilm, hiszen úgy cuppantak rá a hazai nézők, hogy hosszan – és e cikk írásának pillanatában még mindig – a streamingszolgáltató filmes toplistájának élében tanyázott.

A szomszédunkban zajló történések árnyékában most kissé másképp nézünk a háborús filmekre, így a Netflix választékában debütáló Nyugaton a helyzet változatlan is kellemetlen aktualitással bír.

Kis magyar abszurd. Ez volt az első gondolatom, miközben néztem Fazekas Máté első nagyjátékfilmjét, a Kilakoltatást, amely a 85 perces játékidejébe olyan mennyiségű társadalomkritikát sűrít, ami más alkotónak a teljes életművébe is alig fér bele.

Mióta a Hallmark tévécsatorna után már a Netflix is futószalagon gyártja a karácsonyi filmeket, kissé kezd elveszni az ünnepi filmek varázsa. A műfaj ma már olyan egyszer nézett, majd szinte azon nyomban elfelejtett darabokra épül, amikben többnyire levitézlett egykori sztárok és mutatós, de nem túl tehetséges ifjoncok esnek egymással szerelembe.

Joachim Trier rendező filmje, A világ legrosszabb embere az egyik legnagyobb moziszenzációja volt az elmúlt évnek, norvég szerzői film létére még a magyar mozikban is kiemelkedően magas nézőszámokat produkált.

Míg hazánk filmeseinek figyelme mostanában inkább a régmúlt felé fordult, addig a románok egy ideje már azzal szereznek maguknak hírnevet a világ filmművészetében, hogy kegyetlen pontossággal szedik darabjaira a kamerák előtt a társadalmukat, rámutatva a legnagyobb hibáikra.

A  gettólázadásokat és utcai forrongásokat bemutató mozik lassan külön alműfajt képeznek a francia filmművészetben. A Vincent Cassel főszereplésével készült 1995-ös A gyűlölet oly hatással bírt a francia filmesek több generációjára, mely mind a mai napig kimutatható.