A cápás horrorok készítése eddig egyértelműen az amerikai filmesek privilégiuma volt. A franciák nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy felborítsák a status quot. A Cápák a Szajnában ehhez önmagában még kevés lesz, de első lépésként határozottan ígéretes.

Nem minden film borzalmas, amely a Covid alatt született és – legalább részben – a világjárványról szól, bár tény, hogy nagyítóval kell keresni köztük a jobbakat. Az Országút nagyítója most egy kis csodára talált rá, A saját szobám című grúz műre.

Minden idők egyik leghírhedtebb tragédiája 1972 októberében esett meg. Több mint ötven év után az akkor történtek még mindig lázban tartják a nagyérdeműt: bár a történetből készült egy jól ismert filmváltozat, újabb feldolgozása, A hó társadalma iránt ismét óriási az érdeklődés.

Ha új helyre költözünk, a lakás/ház kiválasztásakor a kelleténél ritkábban vesszük figyelembe, kik lesznek az új szomszédjaink. Ha pedig később költözik mellénk valaki, akkor végképp nincs választásunk. A Szörnyetegek című film a szomszédháború egy egészen végletes formáját tárja elénk.

A nyomozós krimik/thrillerek műfaján belül külön alkategóriát adhatnának azoknak a daraboknak, amelyek a reménytelen ügyükbe lassan belebolonduló, de a keresést soha fel nem adó zsarukról szólnak. Az Akkor éjjel biztosan az alzsáner egyik csúcsdarabja lenne.

Az I. világháborús sváb szellemirtó esete a magyar paraszti világ kísérteteivel és a bénán rendezett horrorklisékkel.

Az ír filmekben általában ír akcentussal beszélnek angolul, de magával az ír nyelvvel nem igazán szoktunk találkozni. Nem csoda: még Írországban is csak egy csekély kisebbség beszéli. A nagyrészt írül forgott és Oscar-díjra is jelölt A csendes lányra épp ezért annyira büszkék odahaza.

Amikor Andy Warhol annak idején azt mondta, hogy 15 perc hírnév mindenkinek jár, valószínűleg maga sem gondolta, hogy pár évtized múlva lesznek olyan emberek, akik e negyedórányi hírnévért bármire képesek lesznek.

Mi lenne, ha összekevernénk A hivatal munkahelyi sitcom-világát egy slasher horror őrületével? Valószínűleg ez járhatott Patrik Eklund svéd rendező agyában, amikor filmre adaptálta Mats Strandberg regényét.

Found footage, vagyis talált felvétel. Így nevezik a filmeknek azon fajtáját, amelyek dokumentarista eszközökkel, egyes szám első személyben, egyfajta home videoként mesélik el a sztorijukat, mintha csak egy vlogger videónaplóját vagy egy rendkívül szubjektív dokumentumfilmet látnánk.

Sokszor láthattuk már, hogy olyan találmányok, amelyek eredetileg arra hivatottak, hogy jobbá tegyék a világot, a nagyvállalatok kezében szimpla termékké válnak, és a velük kapcsolatos egyetlen cél az marad, hogy általuk minél nagyobb bevételre tegyenek szert.

Az egypetéjű ikrekről szeretjük azt feltételezni, hogy valamiféle mágikus kapocs köti össze őket. Szinte olvasnak egymás gondolataiban, és ha az egyikkel történik valami szörnyűség, netán nagy öröm éri, legyen a másik fizikailag tőle bármilyen távol, mégis megérez ebből valamit.