A nagy filmfesztiválokon a nyitónapi program többnyire még visszafogott. A nyitófilmen kívül jellemzően csak néhány mellékszekció filmjét mutatják be, így a szűkebb választék miatt minden film nagyobb figyelmet kap. Sós Bálint Dániel és csapata joggal örülhetett, amikor kiderült, hogy filmjüket kiemelt időpontban, rögtön a nyitófilm után vetítik a sajtónak. Meg is telt a máskor Las Vegasra emlékeztető revüműsort kínáló Stage Bluemax Theater méretes terme, furcsa is volt látni, hogy ennyi nem magyarul beszélő ember egy magyar, fekete-fehér elsőfilmet néz.

És a Minden rendben megérdemelte a kiemelt figyelmet.

Ami rögtön feltűnik a visszafogott játékidejű (85 perces) filmet nézve, hogy milyen kontraszt van a film látványvilága és érzelmi töltete között. A Minden rendben ugyanis nemcsak fekete-fehér, hanem kimondottan rideg is: a film által bemutatott terekben nincs sok melegség, nincs sok díszítés, a hideg beton uralja a játék számos terét. Ezzel a ridegséggel szembemenve maga a film nagyon is érzelmes, sőt olykor indulatos és kimondottan izgalmas a különbség, amelyet közvetít.

A magány pillanata. A képen Sáfrány Ágoston

 

Családi történet a két fiát egyedül nevelő, a feleségét gyászoló édesapáról. A família életébe épp akkor lépünk be, amikor Sándor bemutatja a fiúkat új párjának, Klárának és lányának, Sárinak. Láthatólag tart a találkozástól, fogalma sincs, mire számíthat, lévén a kisebbik fia nehéz temperamentumú, sokszor magába zárkózó, hajlamos az agresszív dühkitörésekre, így talán az apát lepi meg a legjobban, hogy a találkozó jól sikerül. A két kis család ezután fokozatosan közelít egymáshoz, ám az idill csak addig tart, amíg egy házibuli alatt meg nem történik a tragédia, amiért minden jel szerint a férfi kisebbik fia a felelős. Mivel az esetnek Sándor az egyetlen szemtanúja, úgy véli, némi hazudozással megúszhatják a dolgot. Csakhogy a hazugságával lavinát indít el, s egy idő után már ő maga sem tudja annak útját állni. Márpedig az eset különösen kényes, hiszen a rendőrség is nyomoz.

Jelenet a filmből, középen Sáfrány Ágoston

 

Ha a gyermekünk elkövet valami szörnyűséget, akkor vagyunk jó szülők, ha vele együtt vállaljuk a következményeket, felkészülve az esetleges büntetésre is, vagy akkor, ha rávesszük a gyerekünket, hogy velünk együtt hazudjon a történtekről, hátha így megúszhatja a felelősségre vonást?

Mi okoz nagyobb lelki sérülést a gyereknek: a büntetés vagy az, hogy hazugságban kell élnie?

Ha így ússzuk meg a büntetést, nem azt tanítjuk-e a gyereknek, hogy a hazugság mindenre megoldás? Ilyen és hasonló kérdéseket szegez a nézőnek a film, amely nem akarja szájba rágni a megoldást.

Sáfrány Ágoston és Hajdu Szabolcs

 

Sándor, a főszereplő mindenesetre abból a szempontból érdekes figura, hogy mindig, minden helyzetben képes meghozni a lehető legrosszabb döntést. Természetesen mindig csak a családja érdekében, legalábbis ezzel magyarázza az ámokfutását. Hajdu Szabolcs már csak azért is ideális választás Sándor szerepére, mert már saját lakástrilógiájában is bizonyította, hogy igazán övé az egoista, magát mindenkinél okosabbnak gondoló értelmiségi alakja, aki minden rossz döntése ellenére mégis képes legalább részben megőrizni a nézők rokonszenvét. A Minden rendben esetében Sós Bálint Dániel és Nagy V. Gergő forgatókönyve teret ad neki arra, hogy ezt a színészi képességét csúcsra járassa. Bár sokáig azt hisszük, tudjuk, milyen irányba fut ki a történet, az alkotóknak szerencsére eszük ágában sincs a kézenfekvő irányba vinni a históriát: a film egyik legkellemesebb meglepetése egyértelműen a végkifejlete, ahogy átértékelhetjük magunkban mindazt, amit korábban láttunk.
 

A Minden rendben március 20-án kerül a hazai mozik műsorára.

Nyitókép: Apa és fia – Hajdu Szabolcs és Sáfrány Ágoston