Németországban A tanári szoba egy esztendővel előzte meg a mi Fekete pontunkat. Félreértés ne essék: eszem ágában sincs azt mondani, akár csak sugallni, hogy a Fekete pont bármilyen módon inspirálódott volna A tanári szobából, egyszerűen csak igazán érdekes a trend, hogy egyre több film készül a világban arról, ami az iskoláinkban zajlik, s hogy mindaz egyáltalán nincs rendben. Láthattunk az utóbbi időben hasonló témájú filmet Franciaországból és Japánból is, hazánkban pedig Szimler Bálint mozija, a Fekete pont a Magyarázat mindenre (rendező: Reisz Gábor) és az Elfogy a levegő (rendező: Moldovai Katalin) után rövid időn belül immár a harmadik, amelyik a megcsontosodott iskola és oktatás, tanár, diák, szülő kapcsolatát boncolgatja.

A filmekben közös, ahogy megmutatják, hogy régen kitalált oktatási rendszerünk válságba került, a tanári szakma tekintélye megkérdőjeleződött, és ezért elsősorban a társadalom a felelős.

Az iskola ugyanis társadalom a társadalmon belül. Önálló egység, amely mégis része a nagy egésznek. Ha a nagy egész jól működik, akkor jól működnek az iskolák is, de beteg társadalomtól hiába is várnánk jól működő iskolarendszert.

Ilker Çatak rendező filmje olyannyira rájátszik az iskola a társadalom kicsiben elméletre, hogy a világa csak és kizárólag maga az oktatási intézmény. Egyáltalán nem foglalkozik szereplőinek iskolán kívüli életével, már-már úgy érezzük, be vagyunk zárva a tanintézet falai közé (ebben is hasonló a Fekete ponthoz). A tanári szoba ugyanakkor nem elégszik meg azzal, hogy az iskolában tartsa a nézőt, sokkal inkább azt akarja éreztetni, hogy az iskola egyfajta börtön. Ezt a film képi világa is nagyban segíti: a hagyományos mozis képarány helyett a film 4:3-as, a régi tévékészülékek képarányával dolgozik, ezzel is hozzájárulva a terek zártságához.

Amikor Carla már bírja tovább. Jelenet A tanári szoba című filmből. A képen a főszereplő Leonie Benesch

 
A történet főhőse Carla Nowak (Leonie Benesch emlékezetes alakításában), a fiatal és rendkívül lelkes matematikatanárnő. Az iskolai lopások földerítésében az igazgató és néhány tanár nem éppen finom eszközökkel, a diákokat besúgásra, egymás gyanúsítgatására buzdítva nyomoz. Az ott tanuló színes bőrű gyereket gyanúsítják, csak mert más, mint a többiek. Carla nem ért egyet kollégái módszereivel, ezért más – ám hasonlóan megkérdőjelezhető – technikával, ő is nyomozni kezd. És úgy tűnik, bizonyítékot is talál a tanári szobában. Bár próbálja diszkréten kezelni mindazt, amit megtudott, az ügy egyre nagyobbra duzzad, és a végén már nemcsak a tanári kar, hanem a diákok és a szülők is úgy érzik, bele kell szólniuk.

Carla jót akar, de olyan lavinát indít el, amit már nem tud uralni, az igazgatónő és a kollégák pedig egyre idegesebbek túlbuzgó, kezdő kollégájuk miatt, akinek a legnagyobb bűne, hogy még nem fásult el.

Bár a német iskolában úgy tűnik jobb körülmények honolnak, mint a hazaiakban, láthatóan ott sem egyszerű a helyzet. A film finoman érzékelteti: nem éri meg tanárnak lenni. A fizetés nem jó, egyre többen hagyják el a pályát, így a gyöngébb képességű tanároktól sem válnak meg, mert még kevesebben lennének. A tanári szoba című filmben az egyén kerül szembe a rendszerrel, és bármilyen tiszták a szándékai, a rendszer élve felfalja, megrágja és kiköpi. Carla Nowak idealizmusa bukásra van ítélve, hiszen hiába akar jót, ha a jóakarása csak rávilágít a rendszer és a többiek hibáira, azt meg senki sem szereti. S bár A tanári szoba egyértelműen a dráma műfajba tartozik, bizonyos izgalmas jelenetei már-már thrillerként működnek. Főhőse viszontagságait és a meghurcolását nézve összeszorul a néző gyomra. Ez a film az igazságérzetünket támadja, méghozzá rendkívül hatásosan. Nem csoda, hogy 2024-ben ott volt a legjobb idegennyelvű film Oscar-kategória jelöltjei között.

 

A tanári szoba a Max kínálatában látható.

Nyitókép: Még nyugodalom van a tanáriban, középen Carla Nowak szerepében Leonie Benesch