Kikből lehet világsztár a zeneiparban – a múlt százas nyolcvanas és kilencvenes éveiben elsősorban a Music Television (MTV) határozta meg. A klip olykor fontosabb lett magánál a dalnál, ezért már nem számított követelménynek a kiemelkedő énektudás: ha valaki külsőre megfelelt az ipar popsztárokkal szemben támasztott követelményeinek, a hangbéli hiányosságokat megoldották a stúdióban. Ez a legtöbb esetben csak az énekhang feljavítását, korrekcióját jelentette, de voltak, akikben felmerült,

talán nem is olyan fontos, hogy a slágerek azoknak az énekhangján szólaljanak meg, akik aztán a klipekben az arcukat adják hozzá.

Az effajta gondolkodásmódban úttörőnek számított Frank Farian, aki a legendás Boney M menedzsereként írta be a nevét a popszakma történelemkönyvébe. Tőle származott az ötlet, hogy felépít egy kéttagú, abszolút az MTV-re szabott popformációt két rendkívül tehetséges, Európában egzotikus külsejűnek számító táncosra alapozva, az énekhangjukat pedig majd megoldják. Ez lett a Milli Vanilli. Csakhogy Farian nem számított a Girl You Know It’s True hatalmas sikerére Németország és Európa után az Egyesült Államokban is. Az óceán túlpartján azonban elveszítette őket, már képtelen volt a karrierjüket irányítani. Rob és Fab szabadulni akart Farian szigorú menedzseri fogságából, és elhitték, hogy tudnak énekelni. Azonban csatározásuk Fariannel végül a bukásukhoz vezetett: bár egy évig a világ tetején érezhették magukat, miután fény derült a csalásra, a zeneipar villámgyorsan megszabadult tőlük. A botrány csak őket érintette, Farian és az amerikai kiadó vezetői sértetlenül léptek túl rajta, miközben ők jóval többet kerestek rajta, mint Robert Pilatus és Fabrice Morvan. Pilatus sosem tudta feldolgozni a történteket: 1998-ban drogtúladagolásban és alkoholmérgezésben elhunyt.

Bella Dayne (Milli) és Matthias Schweighöfer (Frank Farian) a filmben
Képforrás: Vertigo Média

 

Simon Verhoeven filmjének talán legérdekesebb gesztusa, hogy Rob (Tijan Njie) és Fab (Elan Ben Ali) a fiktív jövőből meséli el a történetet, kommentálja mindazt, ami történik, közvetlenül a nézőkhöz beszél, áttörve a negyedik falat. Emellett az is izgalmas megközelítés, hogy nemcsak az ő nézőpontjukat mutatja, hanem a menedzserükét, Farianét is, és ahol ütközés van a két bemutatott nézőpont között, megmutatja mindkettőt, és nem akarja eldönteni, melyik lehet az igaz. A fenti megoldások miatt a Milli Vanilli: Az évszázad botránya szerkezete izgalmasan játékossá válik, kissé olyan érzés nézni a filmet, mintha olykor egymással is összekapó barátok mesélnék el életük nagy sztoriját.

A film állítólag azért készült el nehezen, mert Farian senkinek nem adta át a dalok jogait, és csak nem sokkal a halála előtt engedett: a slágerek nélkül pedig egyetlen producer sem merte vállalni a forgatást.

A film pompás képet fest arról, hogyan működött a popzeneipar a kilencvenes évek elején. Nem menti fel Robot és Fabet a felelősség alól, hiszen a világsztárrá válás érdekében vállalták a nagy hazugságot, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy annak idején a zeneipar hatalmasságai milyen egyszerűen mosták le magukról a sarat, és kentek rá mindent két Münchenből jött csóró táncosra, akik a főmuftik engedélye és jóváhagyása nélkül soha senkit nem tudtak volna átverni. Persze mai szemmel, a TikTok korából figyelve már nem kétséges, hogy a kamera előtti tátogást mesteri szintre fejlesztő Rob és Fab most a közösségi média szupersztárjai lennének, és valószínűleg senkinek sem jutna eszébe felróni, hogy más tollaival ékeskednek. Mondhatnánk, megelőzték a korukat, csak nem feltétlenül a jó értelemben.

 

A Milli Vanilli: Az évszázad botránya az HBO Max kínálatában látható.

Nyitókép: Reveláció és skandallum – forog a klip
Képforrás: Vertigo Média