A múlt század nyolcvanas éveiben a „new painting” mozgalom egyik legismertebb figurájaként robbant be a nemzetközi művészeti színtérre az amerikai művész. Monumentális, törött kerámiatöredékekből épített „plate paintingjei” a korszak jellegzetes alkotásaivá váltak. A kilencvenes években fordult a film felé, s rendezőként olyan díjnyertes és kultikus műveket készített, mint a Basquiat (1996), a Mielőtt leszáll az éj (2000) vagy a Szkafander és pillangó (2007). Utóbbiért a cannes-i filmfesztiválon rendezői díjat kapott, elnyerte a Golden Globe-ot, Oscar-díjra jelölték. Julian Schnabel művészetében, legyen szó vászonról vagy filmvászonról, következetesen a személyes látásmód, a határátlépés és az érzelmi intenzitás áll középpontban.
Julian Schnabel festőművész, rendező
Képforrás: Velencei Filmfesztivál sajtófotó
Új filmje, az In the Hand of Dante a 2019-ben elhunyt amerikai író, Nick Tosches könyve alapján készült. A két idősíkon játszódó történet egyik részében Dante Alighieri szerepel az Isteni színjáték munkálatai közben, a másik szálon pedig Nick Tosches – legalábbis fiktív alakja –, aki gengszterek megbízásából próbálja megszerezni Dante eredeti, felbecsülhetetlen értékű kéziratát. Dante Alighieri és Nick Tosches szerepében is Oscar Isaac remekel.
Igaz, hogy Johnny Depp adta oda Önnek Nick Tosches regényét?
Igen.
Ő hogyan talált rá a regényre, és mi érintette meg?
Jó barátok vagyunk, mindig támogatta a munkáimat. Annak idején honorárium nélkül szerepelt a Mielőtt leszáll az éj című filmemben, hagyta, hogy az eredetileg neki szánt gázsit a film készítésére fordítsuk, ugyanis azt a filmet a saját pénzemből fizettem. Senki sem akart akkoriban finanszírozni egy kubai homoszexuálisról szóló filmet. A főszereplő Javier Bardemnek sem volt még nagy neve. Még a Brokeback Mountain előtt jártunk, nem csináltak ilyen filmeket. Emlékszem, egyszer fölkeresett egy gazdag nő, akinek a fia híres műgyűjtő, hogy elmondja, a filmem elgondolkodtatta. Tönkretettem a fiam életét, és még csak okom sem volt rá – mesélte összetörten. Szóval volt hatása a filmnek, és azt, hogy létrejöhetett, részben Johnny Deppnek köszönhetem.
Gal Gadot és Oscar Isaac Julian Schnabel filmjében
Képforrás: Alex Majoli/Velencei Filmfesztivál sajtófotó
lgoznunk, Johnny mutatott néhány könyvet, amelyeket szívesen megfilmesített volna. Köztük volt az In the Hand of Dante. Hozzátette, hogy ezt lenne a legnehezebb megcsinálni, én meg rávágtam, hogy akkor ezt kérem.
Már az első oldalaknál éreztem, ez az a történet, amit el akarok mondani.
Valami olyasmit éreztem, ami megrázott, ami azt mondta: Ezt látni kell a vásznon is. Johnny is nagyon lelkes volt. Ő egyenes, nyílt szívű ember és nagyszerű színész.
Ez még valamikor a 2010-es évek elején történt…
Akkoriban A parfüm megfilmesítésén dolgoztam, de az elmaradt. Végül Bernd Eichinger producernek – aki sajnos már nincs köztünk – ajánlottam az In the Hand of Dantét, de úgy, hogy nemcsak rendezem, hanem én írom a forgatókönyvet is. Leszerződtünk, belevágtam a munkába, de végül Eichinger nem csinálta meg a filmet. Elképesztően kaotikus időszak következett, mindenféle jogi probléma merült fel… De az ötlet továbbra is ott motozott bennem, nem tudtam nem gondolni rá. Imádtam ezt a csodálatos tragikomédiát, és nem akartam elengedni.
A legtöbb filmnél előre látja az ember, hogy mi fog történni, de az In the Hand of Dante esetében éppen a kiszámíthatatlanság vonzott. Sosem tudhattam, mi következik.
Szeretem, amikor a művészet kihúzza a talajt a lábam alól. Nick Tosches könyve lehetőséget adott rá, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami izgat, például a reinkarnációval.
Nick Tosches tényleg úgy gondolta, hogy ő Dante mai reinkarnációja?
Dehogy. Ő ilyet sosem mondott volna magáról. Én viszont mondhatok ilyet róla.
Végül a film Johnny Depp nélkül valósult meg.
Őt az élet más irányba sodorta, pedig nagyon szeretjük egymást. Volt idő, amikor azt hittem, a Szkafander és pillangó című filmem főszerepét is ő alakítja, de akkor jött a kalózos filmje, A Karib-tenger kalózai, és azt választotta, s éreztem, Mathieu Amalric is tökéletes lesz a főszerepre. Aztán kiderült, az In the Hand of Dante forgatásán sem számíthatok Johnny Deppre, viszont mindenkinek tetszett a forgatókönyv, bárkit kerestem fel, igent mondott.
A film részben ma játszódik, a jelent fekete-fehérben mutatja, Dante korába visszautazva színesek lesznek a képek. Miért döntött a fekete-fehér és színes vizuális kontrasztja mellett?
A legtöbb film a jelenkort ábrázolná színesben, és a múltat fekete-fehérben, én más utat választottam. A fekete-fehér a jelenkori figurákat mutatja: ők a purgatóriumban élnek, küzdenek a túlélésért, az értékekért. Viszont a múlt, a XIII. század utolsó és a XIV. század első harmada Giotto freskóinak színességében ragyog. A néző így azonnal érzi, melyik korban járunk. Ez lehetőséget ad a párhuzamos történetek kibontására, és izgalmas vizuális játékot teremt. És a gengszterek nagyon jól néznek ki fekete-fehérben. Mintha csak egy korai Kubrick-filmet néznénk.
Oscar Isaac játssza a mában forgó história hősét is
Képforrás: Alex Majoli/Velencei Filmfesztivál sajtófotó
Ez mindig izgalmas és kockázatos folyamat. Jason Momoa és Gerard Butler nem a megszokott arcát mutatja. Egyik ismerősöm Gerard Butler láttán először azt hitte, hogy Ray Winstone szerepel a filmben. Jason Momoáról kevesen tudják, hogy sokoldalú művész. Ért a festészethez, ezt kevés színészkollégája mondhatja el magáról. Karakterével képes tragikomikus hatást kelteni, és erre szükségem volt. Olyan ő, mint Benicio Del Toro.
A színészeknek fontos a szabadság, s ezt tőlem megkapják,
így jönnek létre a legerősebb alakítások. És azt is szeretik, hogy én nem a megszokott szerepeikben mutatom őket.
És a szereplők között ott van Martin Scorsese is…
Örömmel vállalta a szerepet, jó barátom, és szereti a munkáimat, szerinte egyedi filmes nyelvet beszélek. Ez tőle, az egyik legnagyobbtól hatalmas elismerés.
A film narratíváját tekintve miért párhuzamosak a valóságok?
Benne van a könyvben az újrakezdés, az identitás kérdése, az emlékezet és az élet értelme. Ez lehetővé tette, hogy a XXI. századot és a XIV. századot párhuzamosan mutassam. A karakterek ugyanazok, de másként láthatók az időben. Ez az egyik legerősebb filmes eszköz, amit találtam: a néző érzi, hogy az ember egy és ugyanaz két különböző korszakban.
Mit jelent Önnek a művészet?
Eszköz. Nem pénzért csinálom, hanem hogy lássam, amit létrehozok, és hogy mások is lássák. Amikor Van Gogh azt mondta, azért festek, hogy ne kelljen gondolkodnom, pontosan így vélekedett. A festés, a filmkészítés menedék a hétköznapi élet elől, de közben kapcsolat a világgal. Ha valaki megnéz egy filmet vagy festményt, és utána másként látja a világot, akkor a mű betöltötte a funkcióját. Azért alkotok, mert úgy érzem, egyedi látásmódom, gondolatom van, ami csak az enyém, és szeretném átadni az embereknek. Hogy hasson, hogy inspiráljon. Engem is mások művészete inspirált. New Yorkban éltem, semmit nem tudtam a filmekről, aztán egyszer beültem egy moziba, ahol éppen Roman Polanski Iszonyatát vetítették. Sosem láttam még hasonlót. Felnyitotta a szemem, megéreztem, hogy mi mindent lehet megcsinálni filmnyelven.
Persze a való világban is jelen kell lenni. Amikor abbahagyom a festést, be kell mennem a házba, és gondoskodnom kell a három és fél éves lányomról.
Figyelnem kell rá, amikor beszél hozzám. De közben nézem, ahogy ő is alkot, ahogy játszik, és látom, amit én csinálok, átszivárog hozzá. Látom, ahogy kifejlődik az érzéke az anyagok iránt, alakul a látásmódja.
Ezt a filmjét érzi a legjobbnak?
Azt nem tudom, hogy a legjobb-e, de az biztos, hogy ezzel a filmemmel tudok leginkább azonosulni. Ez vagyok én. Óriási kockázatot vállaltunk. A szereplők kiválasztása, a narratíva felépítése, a vizuális stílus – mind-mind a személyes látásmódomat tükrözi. Ha nem kockáztatsz, nem történik semmi igazán fontos. A film bátor, komplex, személyes, és így talán leginkább az én kézjegyemet hordozza.
Mit mond a fiatal művészeknek?
Csak annyit: csináljatok személyes művet. Senki nem tudja jobban nálatok, mire van szükségetek. Ha a munkátok bátor, személyes és hiteles, mindig hatással lesz másokra. Nem a siker, a díjak vagy a pénz a cél, hanem az, hogy megérintsetek valakit.
Miért gondolja, hogy a személyes élmény és a művészet összekapcsolódik?
Mert a művészetben csak az az igazán erős, ami személyes. Ha nem a saját érzéseidből és élményeidből építkezel, nem lesz hiteles a mű. Én minden filmet és festményt eszerint csinálok: először belülről, a magam számára, aztán a világnak. Ha valaki ezt érzi, már elég.
Nyitókép: Oscar Isaac az In the Hand of Dante (Dante kezében) című film egyik, a költő korában játszódó jelenetében
Képforrás: Alex Majoli/Velencei Filmfesztivál sajtófotó
