Nem tévedés, Morcsányi Gézáé, az akkor épp pályakezdő dramaturgé, akit utóbb jeles fordítóként és dramaturgként, a Magvető Kiadó kiemelkedő igazgatójaként jegyzett a színház és az irodalom, s akit a nagyközönség – bármily különös is – az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmből ismert meg. 1979-et írtunk, a Pécsi Nemzeti Színház Galina Volcseknek, a Szovremennyik Színház főrendezőjének irányításával műsorára tűzte a darabot. S a rendezőnő elégedetlenkedve a narrátor szerepére kijelölt színésszel felküldte a dramaturgot a színpadra, mesélje ő történetet.
Így indult volna Morcsányi Géza színpadi pályája? Aligha, hiszen évtizedekkel később, már a Radnóti Színház dramaturgjaként a teátrum három évtizedéről szóló Felzengő állomások című kötetben arról beszélt, hogy a sok év alatt, amit ott töltött, soha nem lépett ki a takarásból, sohasem settenkedett be akárcsak tréfából szereplőként a színpadra. Mit is keresett volna ott? Hisz megtette már a magáét dramaturgként az előadásért, sokszor fordítóként és dramaturgként is, de mindig – és ezt már tegyük hozzá mi – a rendező méltó és egyenrangú szellemi partnereként.
Friss közgazdasági diplomával a tarsolyában 1977-ben szerződött dramaturg-tanoncnak a Pécsi Nemzeti Színházhoz. S hogy miért épp oda, s közgazdászként miért dramaturgnak? Mert ott dolgozott vezető dramaturgként a Vígszínháznak hátat fordító Czímer József, aki egyébként Illyés Gyulától Hernádi Gyuláig, Déry Tibortól Örkény Istvánig sok kortárs magyar író drámáját vitte Pécsre, s aligha lehetett titok, hogy amit a színházról, a színpadi dramaturgiáról tudni lehet, azt épp tőle volt érdemes megtanulni. Az Egy őrült naplója lett – ahogy nemegyszer elmondta – Morcsányi meghatározó színházi élménye, s a Gogol-adaptáció a Pesti Színházban Czímer József nevéhez kötődött.
Nemcsak fiatal dramaturgot, de vizsgarendezésével bemutatkozó ifjú rendezőt is fogadott akkoriban a pécsi színház. Szikora János Déry Az óriáscsecsemőjével debütált. Dramaturg és rendező első találkozásából és beszélgetéséből hosszú, életre szóló barátság és munkakapcsolat lett. Pályáján Pécs után a győri Kisfaludy Színház következett, ahol Törőcsik Mari volt az igazgató, Szikora a főrendező, Morcsányi a dramaturg, majd a Szolnoki Szigligeti Színház jött, Schwajda György igazgatása, Szikora főrendezősége alatt, ott született meg Morcsányi ötlete nyomán a Táncdalfesztivál fergeteges előadása és a Doktor Zsivágó színpadi adaptációja, hogy aztán legutóbb, épp csak néhány éve a székesfehérvári Vörösmarty Színházban mutassák be Csehov Három nővér című színjátékát Morcsányi fordításában, Szikora rendezésében, az előadás, amelyben nem is három, hanem hat színésznő játszotta Olgát, Mását és Irinát, hiszen ifjú énjük is megjelent a színpadon.
Hasonló gondolkodás, hasonló színházi eszmény és ízlés, sok közös produkció kötötte össze Valló Péterrel. Együtt igyekeztek az orosz klasszikusoknak – Gogolnak, Csehovnak, Osztrovszkijnak – újfajta színpadi gondolkodást, nyelvet, megjelenést találni. S ehhez különleges gondolkodásbeli, szellemi összetartozás kellett, hogy fordító meg dramaturg – Morcsányi volt mindkettő – és rendező ne csak alkalmi szellemi partner legyen, hanem valóban következetesen tudjon együtt gondolkodni.
Persze mindez csak a bőség zavarában hirtelen előtörő emlék, hisz több mint száz előadást jegyzett Morcsányi Géza, jeles színházakban kiváló rendezők sorával dolgozott együtt a háttérben, a közönség számára oly titokzatos dramaturgszerepben. S ha azt mondta, még a poén kedvéért sem ment fel a színpadra a Radnótiban, eljött a pillanat, amikor mégis színészként lett igazán ismert. Enyedi Ildikó hívó szavának nem tudott, nyilván nem is akart ellenállni, elvállalta és eljátszotta a vágóhíd gazdasági igazgatójának, Endrének a szerepét a Testről és lélekről című filmben. Játszott? Inkább létezett. Tekintetével, arcának finom, szinte észrevétlen rándulásaival, gesztusaival, mereven tartott karjával, egész lényével. Nem színész játszott, egy magányos, reménykedő ember jelent meg a vásznon.
Mert nem volt színész, hogy is lett volna, de alkotó ember volt, aki bármibe fogott, a teljességre törekedett, legyen az színház, film, s legfőképp irodalom, akár fordító énjére gondolunk – alig néhány hónapja jelent meg Csehov novelláinak fordításkötete, A szerelemről és más történetek –, akár szerkesztői, kiadói munkájára. Mert miközben mind mostanáig a dramaturgiáról beszéltünk, egy pillanatra se feledjük azt a különleges munkát, amellyel húsz éven át vezette a Magvető Kiadót.
Most búcsúzunk Morcsányi Gézától. Nem sokkal több mint hetven esztendő adatott meg számára. Hiányozni fog.
Nyitókép: Morcsányi Géza. Fotó: Mohai Balázs/MTI
