◼2009-es premierje óta A helység kalapácsa szép szériával büszkélkedhet, s a tervek szerint a Petőfi-év előtt tisztelegve a Magyar Állami Operaházban is színre kerül…

Valóban sikeres produkció, a debreceni ősbemutatót követően több városban is felhangzott már. Évekkel korábban kitaláltam, hogy vígoperát kellene írnom a hőskölteményből, csak a párbeszédek hiánya tartott vissza… De, amikor megkaptam a Debreceni Filharmónia felkérését, rájöttem, a költeményt érdemes vegyíteni Petőfi-versekkel, s nem szólistákra írtam a dallamokat, hanem kórusoperaként az egyes szólamokra. Petőfi fanyar, ironikus és önironikus világa arra ösztönzött, hogy amennyire túlzó a szöveg – hiszen egy hétköznapi történetet nagyít hőseposszá –, ugyanolyan karikaturisztikus legyen a zene is. Kocsár Balázs vezényletével, a debreceni zenekarral és a Kodály Kórussal hangzott fel először, azután Cseri Zsófia Gödöllőn is előadta az ottani együttessel és az Erkel Ferenc Vegyeskarral, tavaly ősszel pedig a Zeneakadémián hangzott el részlet a műből. Madrigáloperának is nevezik, s jó előtanulmánynak bizonyult a későbbi operáimhoz, hiszen úgy viselkednek a szólamok, mintha egy-egy énekesnek készültek volna. A tizenkét szopránra írt dallamban ugyanúgy írtam koloratúrákat, mintha egyetlen művész adná elő őket. Minden szereplőnek megvan a vezérmotívuma. Van benne Hortyogó fúga, szerelmi kettős. S persze élek a kedvelt idézési módszeremmel is, a csatajelenetben például Kodály Zoltán Budavári Te Deumjának, s Liszt Ferenc Les Préludes-jének dallamai is megjelennek, a falu harangja pedig a Big Ben hangján szól. Zeneszerzőként remekül szórakoztam, akárcsak akkor, amikor Örkény István Tótékjára írtam zenét, jó volt belefeledkezni a játékba, s a komponálás alatt még jobban megszerettem a darabot. Érdekes belegondolni, hogy bár fiatalon meghalt, milyen elképesztő életművet hagyott maga után Petőfi.

◼Folytatása is lett a Petőfi-sorozatnak, mégpedig egy induló. Mitől vált a tavaly bemutatott darabja Petőfi-
indulóvá?

Csikota József, a makói Magán Zeneiskola és a szegedi, egyetemi fúvószenekar vezetője kért tőlem több darabot, s ezek közé tartozik a Petőfi-induló is. A zenéjében próbáltam az 1848-as miliőt megidézni, elkerülve a hősies kliséket. Vidám, lelkesítő, de elgondolkodtató mű, amelyben megjelenik a szabadságharcos hevület, az a bátorság, ahogyan a fiatalok elindulnak a harctérre. Eddig mindenütt tetszett a közönségnek. Már kétszer előadták Csehországban, előtte pedig Kolozsvárott, a Magyar Napokon hangzott fel.

◼Ön egyébként is azok közé a kortárs zeneszerzők közé tartozik, akiknek nemcsak egyszer, a bemutató alkalmával hangzanak fel a művei… Izgalmasan ötvözi a zenei hagyományokat az újításokkal.

Rendszeresen műsorra tűzik a darabjaimat, úgy vélem, sikerült olyan zenei világot teremtenem, amely nem csupán a vájt fülűeknek érdekes, s megérinti a hallgatóságot.

Ismerős melódiák is megjelennek a
darabokban, az ars poeticám: a régi formákat
új tartalommal megtölteni.

Az újdonságoknak ugyanis nem kell feltétlenül hajuknál fogva előrángatott zenei ideáknak lenniük, inkább legyenek természetes folytatásai az előző két-háromszáz esztendőnek. Ugyanolyan harmóniákat használok, mint amilyeneket kétszáz esztendeje alkalmaztak, csak másképp fűzöm össze őket. A zenének van egy természetes rendje, az alapelvek ma is ugyanazok. Feszültségeket generálunk, amelyeket aztán feloldunk. Azért követem ezt az utat, mert ez esik jól. A zeneszerzők önző emberek. Olyan darabokat komponálok, amelyek nekem okoznak örömet, de persze boldog vagyok, ha az alkotások másoknak is tetszenek. Egy darab megszületése mindig belső szükséglet, minden mű esetében így van, még akkor is, hogyha megrendelésre készül. Hiszen, ha felkérik az embert, hogy komponáljon három triangulumra, s ő éppen egy vonósnégyest tervezett, akkor ugyanazokat a dallamokat komponálja át, ügyesen hozzáigazítva a vevő igényeihez… Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok megrendelésekre zenét szerezni. De hát gondoljunk csak a festőkre, az alkotásaik zöme felkérésre született!

◼Ilyen megrendelés Az apostol is…

Igen, a Magyar Művészeti Akadémia különböző tagozatainak régi vágya volt, hogy együtt dolgozzanak, s most közös produkció születik, amelyben a zenészek és a színházművészek vesznek részt. Nagy Viktor tagozatvezető vetette fel, hogy Petőfi Az apostol című művéből készülhetne oratorikus, víziószerű előadás. A zeneművészeti tagozat vezetőjeként felkértem több zeneszerzőt a darab megírására, arra, hogy közösen komponáljunk. Beischer-Matyó Tamás és Kovács Zoltán az enyémhez közel álló zenei világot képvisel. Még nem döntöttük el, hogy felosztjuk-e részekre a darabot, s mindenki egyedül dolgozik, vagy valóban együtt írjuk meg az egész művet. Abban azonban egyetértettünk, hogy az egyes hősök vezérmotívumot kapnak, jellegzetes hangszerelési megoldásokat alkalmazunk, például egy kürtszóló lesz mindig az Apostol védjegye. Bő egyórányi zenére van szükség, a megkomponálása nagy kihívás, bár engem mindig motiválnak a határidők… Nagy Viktor öt képből, öt vízióból álló szövegkönyvet készített. Koncertszerű elő-
adást tervezünk, énekesekkel, kisebb szimfonikus zenekarral, minimális jelmezzel, díszlettel. Az apostol furcsa, kicsit nyomasztó, mégis felemelő alkotás, érdekes ellenpárja A helység kalapácsának. A tervek szerint tavasszal mutatjuk be, több helyszín is szóba került, még nem látjuk, hová tudjuk elvinni.

◼Sorra születnek a művek, közben pedig nemcsak az MMA tagozatvezetője, hanem a szegedi egyetemen is tanszakvezető, dékánhelyettes.

Szerencsés vagyok, mert megtanultam jól beosztani az időt, s most már fejben komponálok, igazán koncentráltan tudok haladni, hogyha inspiratív állapotba kerülök. Nem vagyok tépelődős szerző, gyorsan dolgozom. Akár Szegeden, akár Budapesten vagyok, nem kell elvonulnom, nem zavar, ha nincs csend, hiszen zajos családban nőttem fel.

◼Az édesapja cimbalomművész…

Az édesanyám pedig énektanár, a bátyám trombitál, így gyerekként gyorsan meg kellett szoknom, hogy kizárjak más hangokat. Ütőhangszeresként kezdtem, sokszor hatan gyakoroltunk egy teremben, s megtanultam, hogyan figyeljek csak a saját játékomra. Több darabon is dolgozom egyszerre, s érdekes, hogy milyen életet élnek a művek. Született egy darabom Da pacem Domine (Adj békét, Uram) címmel, a YouTube-on hallotta egy bécsi kórus, megkerestek, s tavaly ősszel templomi hangversenyen elő is adták. Hollandiából is rendszeresen kérnek kottákat. A tervek szerint végre ebben az esztendőben az Operaházban a Tóték kétfelvonásos változata is felhangozhat, önálló esten. S bízom benne, hogy máshol is színre kerül, ahol létezik operajátszás.

◼Ha már opera… Komponált egy izlandi nemzeti operát is.

A pandémia időszakában Izlandon élő ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy nincs az országnak nemzeti operája, s mi lenne, ha egy izlandi hősről írnánk szövegkönyvet, amelyben megjelennek a trollok, az óriások, az elfek. Egy kis törpét, Manosont választottuk főszereplőnek, aki fél mindentől, s ezért is írtuk a műbe segítőjeként János vitézt. A darabból – amely a természetvédelemről, az értékmentésről, a szeretetről is szól – kiderül, nem a kardforgatás a legfontosabb, s nem kell feltétlenül heroikus tetteket végrehajtani ahhoz, hogy valaki hőssé váljon. Az izlandi nyelvű műhöz, amelyet Joó Beáta írt, megszületett a zongorakivonat. Most nemzetközi pályázatokon indulunk, hogy bemutathassuk, s a gejzírek földjének nemzeti mitológiájába bekerüljön Iluska és János vitéz.

 

A szerző zenei újságíró

Nyitókép: Szathmáry Melinda, MMA