Olyanok, akár egy olasz család, ahol mindennek, az ünnepeknek is megadják a módját. Lukács Gyöngyi örömmel készíti a családnak a többfogásos karácsonyi menüt, amelyből nem hiányozhat a töltött káposzta, a töltött pulykamell libamájjal, aszalt szilvával és a sokféle köret. A főzés és az ünnepi torta elkészítése közben pedig mindig szól a zene. A Kossuth-díjas világjáró szoprán legszívesebben a magyar karácsonyi énekeket hallgatja, ezek a dallamok visszaidézik győri gyermekkorának ünnepeit, amikor ezekben a hetekben gyakran térdig gázoltak a hóban.

Máig nem felejtem el azokat az estéket, amikor a zenészek megálltak az ajtónk előtt – meséli az operaénekesnő –, nem is kopogtak, csak elkezdték játszani a Csendes éjt. Édesanyám Éva volt, a névnapját is zenével ünnepeltük. Már délutánonként elindultunk köszöntgetni a rokonságot, s az éjféli miséről sem hiányozhatott senki. Szegények voltunk, de a családi hagyományok, szokások varázslatossá tették az ünnepet.

Mióta első házasságából származó két leánya felnőtt, a ma már külön lakásban élő Lusine-nel, s a Pécsett tanuló Emmával évről évre megbeszélik nem kell nagy fenyő, de végül azért mindig plafonig érő fával térnek haza, hogy aztán helyet kapjanak rajta a família sok éve őrizgetett, szeretett díszei. E körül gyűlnek össze szentestén, hiszen ilyenkor az énekes házaspár otthonába hazatér a két leány is.

Lukács Gyöngyi és két leánya, Lusine meg Emma.  Fotó: Lukács Gyöngyi archívumából
 
Így a zongorára nemcsak azért van szükség, hogy a saját örömükre énekeljenek, az ifjabb énekes nemzedéknek gyakorolnia is kell, hiszen a decemberi hetekben Lusine a Gianni Schicchi premierje után újabb bemutatóra készül, a Magyar Állami Operaház jövő év elején színre kerülő új Prokofjev-produkciójában, a Háború és békében Cigány Matrjósa lesz, Emmának pedig a vizsgakoncertjeire kell gyakorolnia.

Hogy mind a két lány az énekesi hivatást választotta, nem meglepő, hiszen még meg sem születtek, máris az operaszínpadok világába kerültek. Lukács Gyöngyi első várandóssága alatt Csajkovszkij Anyeginjének Tatjanáját énekelte, míg Emmát várva Puccini Pillangókisasszonyának címszerepében lépett pódiumra. Lusine kétesztendősen Verdit hallgatott, az Otelló előadását ülte végig a Magyar Állami Operaház nézőterén, s bölcsődésként közölte édesanyjával, ő énekesnő lesz.

Kiskorától az opera világában élt – idézi fel Lukács Gyöngyi –, hiszen temérdek előadásra magammal vittem, kilencévesen már egyedül ült a frankfurti operaház páholyában, a Madama Butterfly premierjén. Kiváló előadásokat hallott, a legnagyobb művészekkel találkozott.

Lukács Gyöngyi bejárta a világot a milánói Scalától a New York-i Metropolitanig, énekelt többek között a berlini Deutsche Operben, a londoni Covent Gardenben, a bécsi Staatsoperben is, így Lusine már gyerekként találkozhatott olyan partnereivel, mint Plácido Domingo, Juan Pons vagy Samuel Ramey.

Lusine Sahakyan és Ninh Duc Hoang Long a Simon Boccanegra előadása után. Fotó: Nagy Attila/OPERA
 
Zenészcsalád gyermekeiként egyértelmű volt, hogy Lusine és Emma zenét tanuljon. Zongorával kezdték, majd következett a Bartók Konzervatórium. Lusine a Zeneakadémián Marton Éva növendékeként folytatta, diplomázása után pedig Weingarten-ösztöndíjjal a Birminghami Királyi Konzervatóriumban tanulhatott egy esztendőn keresztül, s 2016-ban ott énekelhette első Richard Strauss-szerepét is. Azért jött haza négy évvel ezelőtt, mert próbaéneklésen elnyerte az Operettszínház Offenbach-produkciójában, a Kékszakállban Boulotte szerepét, s a Székely Kriszta rendezte előadásban nagy sikert aratott. Fantasztikus kedvvel, tehetséggel komédiázott a színpadon, hangját és alakítását számos kritika dicsérte. Fél évig játszották telt házak előtt az operettet, ezt követően érkeztek felkérések az Operaháztól is. Lusine kisebb szerepekben debütált, majd 2020-ban az István, a király Sámánasszonyát keltette életre Szörényi–Bródy darabjának operaváltozatában. Ebben a szezonban már hétről hétre láthatja a dalszínház közönsége, mostanra megismerték a hangját, a karakterét.

Engem még ambiciózusabbá tesz, ha édesanyámhoz hasonlítanak – meséli Lusine –, s még jobb teljesítményre törekszem, hogyha Alexszel, a nevelőapánkkal eljön az előadásaimra. Ilyenkor mindig igyekszem meglepni őket egy-egy izgalmas technikai, színpadi megoldással. Most vagyok igazán hálás Marton Évának azért, hogy mindig szigorú volt, sosem ringatott minket illúziókba, mert ez valóban kegyetlen hivatás. Ennek a kemény iskolának köszönhetem, hogy ma bírom mindazt, amit ez a pálya megkövetel.

Lukács Gyöngyi veszi át a szót, és folytatja idősebb lánya gondolatát: Sosem bújt a szoknyám mögé, már kiskorától nagyon önálló volt, kezdetektől a saját útját járta, járja. A Zeneakadémia utolsó évében így derítette ki azt is, hogy ő mezzo, ezzel engem is meglepett, mert meg voltam győződve arról, hogy nekem csakis szoprán lányom lehet… De nagyon örültem, hogy rátalált a hangjára! Szép, sűrű, sötét matéria az övé, persze azért akad hasonlóság a formálás vagy a hangerő terén. Igazán neki való Carmen szerepe, már meg is tanulta, bízom benne, hogy hamarosan bemutatkozhat a Bizet-opera főhősnőjeként.

Emma Sahakyan. Fotó: Berecz Valter/OPERA
 
De nemcsak Lusine, hanem Emma is hamar bebizonyította, hogy nem csupán édesanyjuk miatt kell odafigyelni rá. Erős egyéniség, ahogyan testvére is, s a maga csendes, visszafogott módján indult el egy újabb úton. Modellkedik, emellett az ő életéből sem hiányozhat a zene.

Gyerekkoromtól szeretem ezt a világot – meséli Emma Sahakyan –, a klasszikus zene nagyon közel áll a lelkemhez. Gyerekként én zongorát, szolfézst tanultam, majd felvettek a konzervatóriumba, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem ének szakára járok, jövőre szerzem meg az alapszakos diplomát. Aztán következhet a folytatás… S annak is örülök, hogy a pécsi tanulmányoknak köszönhetően elkezdhettem a saját lábamra állni, kipróbálni, milyen egyedül, nem a családdal élni, önállósodni. Ez huszonkét évesen jóleső érzés.

Lusine szoprán múltjából sok kottát őriz, szerepek és tanulás terén azonnal segít testvérének. Amikor csak tehetik, meghallgatják egymást, sőt néha gyakorolnak is, megesett már, hogy otthon – édesanyjuk zongora- kíséretével – az Anyeginből Tatjana és Olga duettjét énekelték. Emma egyik álomszerepe Puccini Bohéméletének Mimije, emellett Mozart-szerepeket, s persze dalokat tanul, és a felkészülés során természetesen – ha kéri –, mindig számíthat édesanyja, valamint nevelőapja segítségére is.

Lukács Gyöngyi és Alexandru Agache a Macbeth előadásában. Fotó: Juhász Attila/OPERA
 
A kolozsvári születésű, világhírű bariton, Alexandru Agache tizenöt esztendeje része a családnak. A színpadon találkoztak először Lukács Gyöngyivel, bár Verdi Az álarcosbál előadásában csak magára haragítania sikerült az énekesnőt, ugyanis nagyon felbosszantotta azzal, hogy beugróként nem ismerte alaposan a színpadi alakítás részleteit. Később aztán a szöuli Verdi-produkció, a Macbeth, amelyben a címszereplő házaspárt alakították, már az életben is egy párrá tette őket, hogy aztán a világ számos, rangos pódiumán szerepeljenek együtt.

Voltam már a lánya is a Simon Boccanegrában – idézi fel Lukács Gyöngyi az emlékezetes Verdi-előadást –, de az egyik kedvenc, ugyancsak Puccini-operadarabom a Tosca, Alex Scarpiát énekli, minden alkalommal fantasztikus érzés, amikor ketten maradunk a színpadon… Sokan mondogatják nekünk, hogy nem lehet könnyű két énekes házassága, de úgy vélem, mi szerencsések voltunk, mert akkor találkoztunk, amikor már mindketten felépítettük a pályánkat. Egymás tehetsége is vonzott, Alex ugyancsak a New York-i MET visszatérő vendége volt, a londoni Covent Gardentől a Veronai Arénáig bejárta a világot, az utóbbi években pedig a Magyar Állami Operaházban énekel rendszeresen, s már az Oláh-emlékplakettet is átvehette. Maximalisták vagyunk, mindketten megszállottan szeretjük a zenét. Örülök, hogy Alex kezdettől figyelemmel kíséri Lusine és Emma zenei pályáját, s ha otthon gyakorolnak, mindig kiváló meglátásokat tesz. Ezt a hivatást ugyanis nem lehet könyvből megtanulni, mindent meg kell tudni mutatni. Annak idején Moszkvában, a Csajkovszkij Akadémián tanultam, és ott hallottam azt a mondást, hogy aki nem érezte a kulisszák illatát, nem tudja, mi az az operaéneklés…

Alexandru Agache is azt vallja, a lányoknak a saját hangjukat kell megtalálniuk, de hangképzés, színpadi alakítás terén minden tapasztalatát szívesen megosztja velük, s örömmel figyeli, hogyan bontják ki egyre jobban a tehetségüket. Lukács Gyöngyi hozzáteszi azt is, látja, a mai fiataloknak sokkal nehezebb, mint amikor ő kezdte a pályát, de bízik abban, hogy a lányainak segítségére van, hogy mellette látták, megtapasztalták, milyen kemény munka kell egy pálya felépítéséhez. Hiszen a tehetség csupán kiindulópont, jó idegrendszerre, kitartásra, türelemre, s Fortuna kegyére ugyancsak szükség van. Ahogy befejezésként az énekesnő mondja: Annak idején ránk nagyon odafigyelt Petrovics Emil, Mikó András, igyekeztek lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek, segítettek a karrierépítésben. Mára sokat változott, ráadásul meg is bolydult a világ, elindulni is jóval nehezebb. Nem tudom, milyen pályát járnak be a lányok, de a legfontosabb, hogy boldoggá tegye őket ez a hivatás, és végig megőrizzék a zene, az éneklés szeretetét.

Nyitókép: Az operaénekespár: Lukács Gyöngyi és Alexandru Agache a művésznő születésnapi gálakoncertjén az Erkel Színházban. Fotó: OPERA