Tudomány

Irodalmi párbeszéd a ChatGPT-vel
Marilynne Robinson, a hazánkban is ismert, hívő keresztény amerikai írónő egy helyütt a „szászként kerültem bazilikába” ellentmondásos fordulatával él. Az irodalomtörténész sokat tűnődött ennek jelentésén. Végül megkérdezte a ChatGPT-t, mit is gondol.

Menekülőút: az irodalom
A transzilvanizmus Vörösmarty és Madách léptékű eszméjével válaszolt az erdélyi Helikon íróközössége a trianoni csapásra. Politikamentessége ma is igéz és int.

Kosicéznek
Fölháborodott bejegyzést olvasok a közösségi médiában: valaki kosicézett. Az eredeti mondat – nem is akárhol – így hangzott: „Kosicén is tüntettek a budapesti Pride miatt”.

Csak a kudarcok hagynak nyomot
Hatalmas lelki nyomás nehezedik az agy- és idegsebészekre. Sikerek mellett kudarcokkal is szembesülnek, utóbbiak hagynak mélyebb nyomot bennük. Így van ezzel a világhírű, magyar származású professzor, Peter Vajkoczy is, aki exkluzív interjút adott az Országútnak.

A Z generáció gerince
Azon brit egyetemisták aránya, akik tanulmányaik során használják a mesterséges intelligenciát, a tavalyi hatvanhat százalékról kilencvenkettőre, azoké pedig, akik értékelésre beadott munkájukhoz folyamodtak hozzá, ötvenháromról nyolcvannyolcra nőtt.

Az óraidő és a naptári datálás elterjedése
A mechanikus órák elterjedése egy olyan korszakhatárt jelentett, amelyben az időmérés fokozatosan elszakadt a kozmikus és szakrális háttértől – szögezi le tanulmányában Vásárhelyi Lajos.

A vallásbölcselő
Mezei Balázs filozófus kapta idén irodalom kategóriában a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány Stephanus-díját, melyet Erdő Péter bíboros adott át a szerzőnek a Szent István Könyvhét keretében.

Szellemi remeték
Korunk fő betegségének megannyian a relativizmust tartják, miközben a különböző fundamentalizmusok is világszerte előretörnek. A társadalmi-szellemi jelenség teológiai-vallási, politikai, lélektani dimenzióit pünkösdi teológus járja körül.

Szürkemarhák mesterséges tájban
Akár néhány kattintással látványos tájképeket lehet varázsolni a mesterséges intelligencia (MI) segítségével. Ezt a lehetőséget a geográfusok is kihasználják, tudományosan megalapozott fotorealisztikus illusztrációkkal, tájképi rekonstrukciókkal teszik még érthetőbbé kutatásaikat.

Technofeudalizmus
A neomediaevalizmus tudományos irányzata a középkor fogalmaival próbálja megérteni, leírni korunk legújabb technológiai, gazdasági és szociológiai fejleményének, a világhálónak a működését.

Holtig őrzött Hamvas-kéziratok
Néhány éve még elveszett műként emlegette Palkovics Tibor hagyatékkezelő Hamvas Béla SETH. Kereszténység és hagyomány című írását. Az egykori Hamvas-tanítvány, Molnár Sándor hagyatékából került elő a mű, ami most az eredeti gépirathoz hű formájában kerül az olvasók elé.

Lecserélhetőség és dekulturáció
Nathan Pinkoski tanulmánya Renaud Camus gondolkodását tárja fel, különös tekintettel a „lecserélhetőség” (replacism) és a „Nagy Csere” fogalmára.

Vértanú pap filozófus
Mi járhatott a harminckét éves katolikus gondolkodó, Ervin Gábor fejében, amikor 1944 decemberében a Duna partján farkasszemet nézett a felsorakozott nyilas kivégzőosztaggal?

Gyógyítók szigete
Amikor valaki egy életen át az irodalom eszményi világába burkolózott, és hirtelenében avatott orvosok gondoskodásának köszönhetően újból írhat.

Film és demokrácia
Rejtett szövetségese a politikának Amerikában az élet mindennapjait láttató film. Mi, magyarok viszont egy pőre és intézményi demokráciaabsztrakciót hajszolunk.

A koreai háború példája
Közeledik a kelet-ázsiai ország konfliktusának hetvenötödik évfordulója, ráadásul egyre többen hasonlítják hozzá az Ukrajna elleni orosz háborút. Minderről Andrew Roberts, a jeles brit történész és konzervatív politikus Richard Dannatt korábbi brit vezérkari főnökkel beszélgetett.

A Novo-Rosszija terv és az orosz–ukrán háború összefüggései
Gecse Géza tanulmányában a Novo-Rosszija koncepció kialakulását és az orosz–ukrán háborúig vezető folyamatokat elemzi 2024 nyaráig bezárólag.

Emlékezetpolitikai agyrém
Az elmúlt két évszázadban bizonyosan nem csak egy Lázár Mihály nevű ember találtatott a magyarok között. Csak a Székelyföldön, azon belül Háromszéken legalább két ismert embert hívtak így.

Kis nyelvi bagatell
A szavak jelentése változhat, különösen akkor, amikor szavak a nyelvek között közlekednek.

Joguralom és demokrácia Horváth Barna jogszemléletében
Szabadfalvi József tanulmánya Horváth Barna (1896–1973) gondolkodásán keresztül vizsgálja a joguralom és a demokrácia viszonyát a 20. század első felének magyar jogelméleti diskurzusaiban.

Napjainkban a nyelvművelés
Február 13-án adták át először az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány Grétsy László-díját, melyet 2024-ben hoztak létre a tavaly elhunyt ismert nyelvészprofesszor emlékére. Ennek kapcsán beszélgettünk a magyar nyelvművelés jelenéről Blankó Miklós nyelvésszel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójával, az alapítvány elnökével.

To Dismantle the World Order?
BRICS, until recently a forum for cooperation between Brazil, the Russian Federation, India, the People’s Republic of China, and the Republic of South Africa, has captured the imagination of many around the world since the early 2010s.

Joó Tibor nemzetkoncepciója és szellemtörténeti szemlélete
Joó Tibor, a két világháború közötti magyar gondolkodás egyik kiemelkedő, de mára háttérbe szorult alakja, a nemzet fogalmát mindenekelőtt szellemi konstrukciónak tekintette.