Cserép Lászlóval, a balatonfüredi irodalmi szalon vezetőjével, a Salvatore Quasimodo Költőverseny alapítójával beszélgettünk a város Szőcs Gézához fűződő kapcsolatáról, programokról, terveikről.

Ön tudta, mi a félelem, ezért lehetett bátor is. Az életben és főként az írásban. Nemcsak vallotta, de példájával bizonyította: nem igazi író az, aki nem ijed meg olykor attól, amit ír. Ön is gyakran megijedt – és írt tovább.

Ronald Stuart Thomas költő és pap olyan walesi közösség megteremtésén fáradozott, amely összhangban van önmagával és a természettel. Mert hallani vélte a jólét fényében az éhező szív, a nyughatatlan szellem morajlását.

Elképesztő magyar innovációs ötlet: ötvenezer éves grönlandi biojég menthetné meg a Balaton hőségben fuldokló halait.

Sárkányokat ereget a még-gyermek-nyár: kimerevedett sirályok fekszenek a szélre, lebegnek mozdulatlanul, egy helyben halmazállapotok között – fölöttük felhők a szürke összes árnyalatában, alattuk a folyó, a maga egyszínűségében.

Nyarat tetoválok anyámra, érett búza aranyát fonom hajába. Ha leszáll az est, elrejtem kötényem ráncai közé, betakargatom imádsággal, reggelre felírom mindenhová a nevét, csupa nagybetűvel.

Idén ötéves a Poétikon című rádióműsor a Karc FM-en, amelyben Viola Szandra költő több mint kétszázhatvan alkotót szólaltatott meg idáig.

Elaludtam, és soha többé nem ébredtem fel. Gőzöm sincs, meddig fog tartani ez a negyven nap, de remélem, örökké. Ennyit kell még itt töltenem, ebben a különleges állapotban. Még sosem voltam ilyen szabad.

Ezer esztendő és egy emberöltő emlékei az elfeledett városban, ami képes megmutatni a választ a lét nagy kérdéseire a benne honosaknak: Esztergom, az örök otthon.

– Miért vagy ilyen hallgatag? Bánt valami?
– Nem bánt semmi. Nem vagyok hallgatag.
– Miért nem akarsz velem beszélgetni?
A férfi oldalt fordult, és napszemüvege fölött pillantott a feleségére.
– Nem azt csinálom éppen? Beszélgetek veled.

Az ezerízű, ezerfajta, ezerjó régi szőlővilág elpusztult és jött helyette az eleinte furcsa, idegen ízű, néha földes ízű, néha pézsmaaromás, de mégis valamiképpen csábító labruska íz, például az Otelló és Izabella szőlőben.

A szudáni fiút a legtöbb vendéglátós ismerte és szerette, szabad bejárása volt mindenhová. A körtéri kifőzdében a bográcsgulyás húsadagját brassói aprópecsenyével dúsították fel tányérjában, a sarki virágárus neki kínálta fel legszebb rózsáit.

Nem véletlen, hogy Jézus kenyeret és halat, nem pedig bárányt vagy gyümölcsöt szaporított – vallja a bajai lokálpatrióta. Az Alföld szélén, a vizek városát halászok, hajósok és kereskedők építették összetéveszthetetlenül egyedi, egyszerre mediterrán és közép-európai, ma is élhető kisvárossá.

Nem mi vénülünk: az idő felettetek járt el. Sebesebben haladnak kismutatóitok, kijelzőitek. A miénkre nincs jótállás. Egészen pontosan bemértük, mikor mondja fel a szolgálatot. A magatokéról úgy tudjátok: márkás, legújabb fejlesztés. Pedig...

„új díszlet készül: a szív ebből kint reked
szobrokat zúz a vaduló természet
leckéztet minket kit a Szűz megsértett
Lucifer sápadt – tébolyultan hörög”

Itt van ez a nyár, kérem szépen, sőt: kérem alássan. Meleg van, mint a pokolban, globálisan is felmelegedünk, de lokálisan is, hogy a fene enné meg. És ilyenkor az embernek vágya támad rövidnadrágot venni. Nekem egészen pontosan már késő télen kedvem támad rá, de erről később.

Tavaly jelent meg a háború utáni japán irodalom egyik legeredetibb alkotásának magyar, illetve új angol fordítása.

...itt, villanyos, villányi délen,
villózó szirmok, üvegszárnyak közt,
szőlővirágok menyegző-illatában:
könnyű ecsettel kezemben,
füttyögve meszelem örökségem.

Évtizedekkel ezelőtt a magát proletárdiktatúrának tituláló világban, frissen végzett bölcsésztársam egy délutáni napilapnál kapott állást. Nem volt megszokott dolog, hogy valakit egyből a kebelére öleljen a „szigorúan ellenőrzött” sajtó, de vele megtörtént.

Bevezető gondolatok az idén 125 éve született Veres Péterről, egyik legjelentősebb népi írónkról rendezett kerekasztal-beszélgetéshez, akinek munkássága megkerülhetetlen, hatása pedig máig érezhető.

Párizs, Folies Bergère – ha már menekülni kell, kár, hogy nem oda. Kádár elől futó ifjú újságíró beszélget egy világlátott lengyel arisztokratával arról, hová is tűnjön el a hazatoloncoltatás helyett.

Elhunyt Szeghalmi Elemér József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő. Elmer István búcsúztatója.

In cerevisia veritas - mondhatták volna a régi latinok, ha nem tekintették volna a sört barbarus dolognak. A modern drámaköltő azonban tudja, hol az igazság.