Ezer esztendő és egy emberöltő emlékei az elfeledett városban, ami képes megmutatni a választ a lét nagy kérdéseire a benne honosaknak: Esztergom, az örök otthon.

– Miért vagy ilyen hallgatag? Bánt valami?
– Nem bánt semmi. Nem vagyok hallgatag.
– Miért nem akarsz velem beszélgetni?
A férfi oldalt fordult, és napszemüvege fölött pillantott a feleségére.
– Nem azt csinálom éppen? Beszélgetek veled.

Az ezerízű, ezerfajta, ezerjó régi szőlővilág elpusztult és jött helyette az eleinte furcsa, idegen ízű, néha földes ízű, néha pézsmaaromás, de mégis valamiképpen csábító labruska íz, például az Otelló és Izabella szőlőben.

A szudáni fiút a legtöbb vendéglátós ismerte és szerette, szabad bejárása volt mindenhová. A körtéri kifőzdében a bográcsgulyás húsadagját brassói aprópecsenyével dúsították fel tányérjában, a sarki virágárus neki kínálta fel legszebb rózsáit.

Nem véletlen, hogy Jézus kenyeret és halat, nem pedig bárányt vagy gyümölcsöt szaporított – vallja a bajai lokálpatrióta. Az Alföld szélén, a vizek városát halászok, hajósok és kereskedők építették összetéveszthetetlenül egyedi, egyszerre mediterrán és közép-európai, ma is élhető kisvárossá.

Nem mi vénülünk: az idő felettetek járt el. Sebesebben haladnak kismutatóitok, kijelzőitek. A miénkre nincs jótállás. Egészen pontosan bemértük, mikor mondja fel a szolgálatot. A magatokéról úgy tudjátok: márkás, legújabb fejlesztés. Pedig...

„új díszlet készül: a szív ebből kint reked
szobrokat zúz a vaduló természet
leckéztet minket kit a Szűz megsértett
Lucifer sápadt – tébolyultan hörög”

Itt van ez a nyár, kérem szépen, sőt: kérem alássan. Meleg van, mint a pokolban, globálisan is felmelegedünk, de lokálisan is, hogy a fene enné meg. És ilyenkor az embernek vágya támad rövidnadrágot venni. Nekem egészen pontosan már késő télen kedvem támad rá, de erről később.

Tavaly jelent meg a háború utáni japán irodalom egyik legeredetibb alkotásának magyar, illetve új angol fordítása.

...itt, villanyos, villányi délen,
villózó szirmok, üvegszárnyak közt,
szőlővirágok menyegző-illatában:
könnyű ecsettel kezemben,
füttyögve meszelem örökségem.

Évtizedekkel ezelőtt a magát proletárdiktatúrának tituláló világban, frissen végzett bölcsésztársam egy délutáni napilapnál kapott állást. Nem volt megszokott dolog, hogy valakit egyből a kebelére öleljen a „szigorúan ellenőrzött” sajtó, de vele megtörtént.

Bevezető gondolatok az idén 125 éve született Veres Péterről, egyik legjelentősebb népi írónkról rendezett kerekasztal-beszélgetéshez, akinek munkássága megkerülhetetlen, hatása pedig máig érezhető.

Párizs, Folies Bergère – ha már menekülni kell, kár, hogy nem oda. Kádár elől futó ifjú újságíró beszélget egy világlátott lengyel arisztokratával arról, hová is tűnjön el a hazatoloncoltatás helyett.

Elhunyt Szeghalmi Elemér József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő. Elmer István búcsúztatója.

In cerevisia veritas - mondhatták volna a régi latinok, ha nem tekintették volna a sört barbarus dolognak. A modern drámaköltő azonban tudja, hol az igazság.

Önéletrajzi könyvének megjelenése alkalmából beszélget az izgalmas, fordulatos és tanulságos memoár sajtó alá rendezője az 1956 után külföldre menekült, kilencvenegy esztendős író, újságíró, üzletember Farkas Andrással.

Vannak nővárosok és férfivárosok. Férfiváros például Milánó és Prága, nőváros az olasz Velence, a délvidéki Szabadka, Kecskemét, Szeged – és Nagyvárad.

Elhunyt a második világháború utáni francia filmművészet leghíresebb színésze, Jean-Louis Trintignant. Orosz István versével búcsúzunk tőle.

Költészet és próza egymásba játszása, történelmi látlelet a közelmúltról, krimi, lélektani regény, szerelmi dráma. A Magyarország Babérkoszorúja-díjas Böszörményi Zoltán Regál című művének új kiadásáról a Magyar Írószövetség könyvtárában Varga Melinda beszélgetett a szerzővel.

Városok, helyszínek speciális erőterét teszi láthatóvá, hol naplótöredékre, hol esszére emlékeztető versnyelvével Győrffy Ákos új kötete.

Kedves Barátom, a bor benned egyre ó-bb, a pincegazda nem fárad, tudja, mikor mire van szükség, hogy ízed, illatod, színed egyre kívánatosabb legyen majd az égi menyegzőn, ahol mindannyiunkat fölszolgálnak mindannyiunk örömére.

Nagy László és Szécsi Margit egymáshoz, egymásról írott verseit fiatalon elhunyt fiuk, Nagy András grafikusművész halála előtt másfél esztendővel válogatta és rendezte önálló kötetté.

Miért nem találhatók meg a könyvesboltokban annak az írónak a könyvei, akit életében az olvasóközönség széles táborának szeretete övezett, aki a számtalan meghívásnak és felkérésnek szinte sosem tudott eleget tenni?