„hazám, kedves lakóhelyem”
„A határt és az egész völgyet a Sztregova patakja hasítja, mely itt két malmot forgat. Nevezetes itt egy régi erősség, mely a Madách nemzetség ősi laka. Bírja a falut a Madách család, kinek itt szép laka, alatta nagy kertje, gyümölcsöse és üvegháza van” – írta Fényes Elek Magyarország geographiai szótára című művében 1851-ben. A napjainkra szinte csak szlovákok lakta településen, melynek ma Dolná Strehová a neve, áll a hatalmas angolparkkal övezett, rokokó-klasszicista stílusban épült kastély, amely több mint háromszáz esztendeje a Madách család birtokaként ismert. 1823. január 20-án itt született Madách Imre, itt írta művét, Az ember tragédiáját, néhány évet leszámítva itt élte az életét és itt halt meg 1864. október 5-én. A Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kezelésében álló épületben látványos kiállítással emlékeznek meg Madách Imréről, a családról és az itt született világirodalmi jelentőségű műről, Az ember tragédiájáról.
Dana Veselovská, a kiállítás kurátora mutatta be a termeket és nagy hozzáértéssel mesélt a költőről és a családról. Mint mondta, az első Madáchok az oklevelek tanúsága szerint 1430 körül telepedtek meg Alsósztregován. A magyar genealógiai források 1238-tól tartják számon a családot, amelynek tagjai Alsósztregova előtt Nagykürtös és Zólyom környékén éltek. A nemesi famíliának nemzedékeken keresztül számos irodalmi műveltségű tagja volt, az irodalomtörténet közülük Madách Gáspárt jegyzi. Eredeti kastélyuk 1717-ben leégett, majd a helyreállított épület 1758-ban újra a tűz martalékává vált. A XVIII. század utolsó éveiben Madách Sándor, Madách Imre nagyapja kezdte meg az új családi fészek építését. Az egykori, várkastélyra emlékeztető építmény helyén az ő jóvoltából emelkedik ma a részben rokokó, részben klasszicista nemesi kastély. Madách Imre nagyon szerette szülőhelyét. 1838-ban barátja, Lónyay Menyhért kérésére így mutatta be szülőfaluját: „E vad, csendes magány tehát, mely másnak nem tudom, de nékem kimondhatatlan bájt foglal magában, hazám, kedves lakóhelyem.”
Az oroszlánbarlangban
Nehéz megfogalmazni azt az érzést, ami Madách Imre alkotóműhelyébe, a híres oroszlánbarlangba belépve önti el a Tragédia olvasóját. Szinte libabőrös lesz az ember, ahogy tudatosítja magában: itt áll, abban a szobában, amelyben éjszakánként alkotó lakója papírra vetette híres emberiségkölteményét. A tárgyak a művelt, öt-hat nyelvet beszélő, sokat olvasó, gondolkodó ember képét rajzolják meg. A könyvek, a biliárdasztal, a pipatórium és a vívóeszközök a költő kedves időtöltésére utalnak.
Alig egy év leforgása alatt, 1859. február 17. és 1860. március 26. között készült el a nagy mű. Megírásának előzményeiről érdemes pár szót szólnunk. A szabadságharc leverését követően a családot is sorozatos csapások érték. A költő testvérét, Madách Máriát családjával együtt brutálisan meggyilkolták, árván maradt kiskorú gyermekeit nagyanyjuk, Majtényi Anna vette magához. Fivére, Madách Pál 1849 őszén fiatalon meghalt. A sokat betegeskedő Imrét az önkényuralom nem tartotta veszélyesnek, így meghagyta hivatalában. Ő azonban csak látszólag szolgálta az új hatalmat, mert eközben a birtokán menekülőket bújtatott és fegyvereket rejtegetett, több bujdosónak is segített a szökésben, köztük Kossuth halálra ítélt titkárának. Amikor Rákóczy Jánost felismerték, elmenekült, így az elfogására érkező zsandárok a házigazdát vitték el. Madách Imre 1852 augusztusától 1853 májusáig Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, végül a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette. Fogsága idején sem hagyott fel az írással, és a cellájában talált krétával verseket írt az asztallapra, a leírt szöveget megtanulta és a bútort letörölte. 1853. augusztus 20-án térhetett haza Csesztvére a fogságból és szeptember 26-án már mindannyian – felesége és gyermekei is – átköltöztek Alsósztregovára.
Már az itt töltött első hónapokban kezdett elhidegülni egymástól a házaspár, a börtönben sínylődött férj és a feleség magára maradottsága, a rázúduló terhek megoldatlansága, a háttérben a szigorú, rideg anya, a mindent kritikusan szemlélő kemény asszony közelsége lassan felőrölte az életüket. A házaspár 1854 nyarán elvált, később mindhárom gyermek az apánál nőtt fel. Madách Imre 1855-ben átalakíttatta a kastély egy részét, és a biliárdszoba melletti folyosóból hozta létre az oroszlánbarlangot, amely a nagy mű keletkezésének legendás helyszíne, s itt áll íróasztala, „az ihlet óráinak hallgatag tanúja”.
A Tragédia fogadtatása
Madách 1860 márciusában fejezte be drámáját, amely a mű harmadik változata volt. Emlékiratok szerint a kéziratot 1861 áprilisában magával vitte az országgyűlésre, ahol egyik képviselőtársát, a papköltő Jámbor Pált kérte meg, hogy ismertesse össze Arany Jánossal. Júliusban a lakásán keresték fel a költőt, ahol Madách átadta a 150 oldalas kéziratát. Arany ezt 16 sor elolvasása után letette, mert csupán gyenge Faust-utánzatot látott benne. Jámbor azonban újból megkereste a költőt, aki a kérésnek engedve végül elolvasta a drámát, és változtatott a véleményén. Szeptemberi levelében Madáchot már „Tisztelt Hazafinak” szólította, Az ember tragédiáját pedig „igen jeles műnek” nevezte, amelyet meg akart jelentetni. Ősszel háromszor is nagy sikerű felolvasást tartott belőle, ráadásul szakavatott közönség előtt, ami komoly reklámot jelentett az ismeretlen szerző számára.
1862 januárja meghozta Madách számára az áttörést. Ekkor jelent meg nyomtatásban Az ember tragédiája, az egyik lap pedig több részt is közölt belőle német fordításban. A kor legjobb szerzőit tömörítő Kisfaludy Társaság felvette tagjai sorába, a következő év elején a Magyar Tudományos Akadémián is levelező tag lett. Bár Madách mind politikusként, mind íróként megélhette a sikert, rossz egészségi állapota miatt azonban pályája már nem tudott kiteljesedni. A sokat betegeskedő író 1864. október 5-én hunyt el szívelégtelenségben. Hamvai 1934-ig a község katolikus temetőjében pihentek, ekkor átvitték a kastély parkjába, itt helyezték végső nyugalomra.
A kiállítás
„Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?” – e fájdalmas kérdés a műben hangzik el, és ez lett az emlékkiállítás címadója is. A tárlat első része a kastély falain belül zajló életet mutatja be és azt a környezetet, amelyben a Tragédia született. Nemcsak a Madách család múltjával ismerkedhetünk meg, hanem azoknak a bútordaraboknak másolatát is megtekinthetjük, amelyeket a költő használt, illetve az életéhez kapcsolódnak. Korabeli fényképeket és Madách valamennyi kiadott művét, rajzát és festményeit is megcsodálhatjuk. Bemutatják a történelmi portrékat, a családfát és a szalonokat, ahol a Madách család generációi éltek. Falon függő fényképét nézve mintha jobban megértenénk Fráter Erzsike kínlódását, anyósával vívott harcát, a házassága romjain küzdő nő érzéseit.
A kastély folyosóján Az ember tragédiája tizenöt színének Zichy Mihály, Kass János és Nagy Zoltán grafikáiból összeállított értelmezése látható, és megismerhetjük a Madách Imre életével és életművével foglalkozó kutatások eredményeit, melyekről két monitoron kapunk információkat.
Az állandó kiállítás második része a nagy mű, Az ember tragédiája köré épül. Az öt egymásba nyíló szoba kitárja a Tragédia végtelenség érzését előidéző világát. Mint a kiállításról készült füzetben olvasható: „A mű körülveszi és magába olvasztja a látogatót, mert a teljes egészében fennmaradt kéziratos szöveg rendhagyó tapétaként borítja be a termek falát az utolsó teremben elhelyezett, kihangsúlyozott zárómondatig.”
A kastély utóélete
Madách Imre halála után a kastélyt fia, Aladár, majd annak lánya, Flóra örökölte. Flóra és ügyvéd férje jelentős adósságokat halmozott fel, így a birtok a pozsonyi Brázda Bank tulajdonába került. A bankház a birtokot 1940-ben felszámolta, a kastély a községé lett, a berendezési tárgyakat pedig elárverezték. 1964-ben alakították át irodalmi múzeummá a kastélyt. Az emlékházat 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a kékkői Játék- és Bábmúzeumtól és nyitott kiállítást Az ember tragédiájához készült Kass János-illusztrációkból. 2004-től látható a Tragédia Zichy Mihály-illusztrációinak húsz darabból álló gyűjteménye, valamint Nagy Zoltán metszetei Homage à Madách címmel. A modern kiállítási eszközök nyújtotta lehetőségek felhasználásával és további tartalmakkal, kiállítási tárgyakkal folytatódott és bővült a kiállítás 2014-ben.
A Madách-kastély felújított történelmi parkjában sétálva jutottunk el a költő sírboltjához, mely fölött Az ember tragédiája által ihletett, Ádám alakját ábrázoló, Rigele Alajos műhelyéből származó emlékmű áll. Egy főhajtással búcsúztunk a költőtől, a sztregovai földesúrtól.
