Ön költő, író, fotográfus, zeneszerző, zenész. Honnan fakad, és miből táplálkozik az Önben rejlő multitalentum?
Egy idő óta már biztosan tudom, hogy mindenhez költőként viszonyulok. A költészet, mint egyetemes világszemlélet, hol a zenében, hol a képekben, hol a versekben mutatkozik meg és tör elő belőlem. Ez a belső lényeg, a kifejezési kényszer, amihez kellett az évtizedes munka, amit nem úszhattam meg. A sok gyakorlás, a tapasztalatok, az olvasás, a kísérletezés. Mindegyik művészeti ágban igyekszem folyamatosan tökéletesedni. A legjobban viszont a költészetben érzem magam.
Az ezerarcú nő című aktfotó-kiállítás képei előtt
Fotó: Barbély Virág
Az eltelt évtizedek alatt mi volt a legfontosabb üzenet, amit versben fogalmazott meg?
Minden versben igyekszik az ember valami önmagán túlmutatót megfogalmazni, de nálam sokáig az volt fontos, hogy az apró pillanatokra fókuszáljak. Az élet szeretete, a szerelem és az utazás megélése fontos momentumok voltak a versekben. Aztán persze az önazonosság megélése, a világban elfoglalt helyem kezdett érdekelni, erről próbáltam megfogalmazni gondolatokat. A legutóbbi, Jelenések című könyvemben (Parnasszus Könyvek, 2023) ugyanakkor át is értékeltem ezt az életszeretetet, és valami nagyon fontosra bukkantam, ami egyszerre tűnik magasztosnak és triviálisnak. A család, a szülők és főleg az anyák szerepe az életünkben alkotja a kötet verseinek fő mondanivalóját.
Ez a felfedezés ezentúl hangsúlyosabban jelenik majd meg a zene és a fotózás terén is, vagy ezeket teljesen különválasztja a költészetétől és más üzeneteket akar közvetíteni?
Minden párhuzamosan létezik a fejemben, mintha egyszerre három életet élnék. A zene most csendben van, inkább a hallgatásban és új előadók felfedezésében merül ki. A fotózást két részre bontom, a portrékészítésnél egyértelmű a cél, a (számomra) legjobb fotót kell elkészíteni az adott költőről. Viszont például az úti fotózásba sok minden beleférhet. A vers adja a legtöbb lehetőséget, gyakorlatilag bárhová kifuthat, bármit elmesélhet. Látszólag itt is kötve van a kéz, ám sorról sorra haladva nekem is tud meglepetéseket okozni. Ilyen értelemben a versnek saját üzenete és olvasata lesz, lehet. Mindegyik művészeti ág végül mást hoz ki belőlem, de természetesen mindegyik én vagyok.
Fotó: Barbély Virág
A költészeti performanszok is hangsúlyos szerepet kapnak a művészetében. Mi a célja az esetenként zenével és vetítéssel feldobott előadásokkal? A művészet gyakorlása és a társművészetek összefésülése, vagy a közönség tanítása és a versek könnyebb befogadásának elősegítése?
A Berka Attilával közös költészeti előadásainkkal elsősorban azt szeretnénk megmutatni, hogy a köznapi ember számára hagyományosan nehezebben befogadható műnem, a líra is könnyen érthetővé válik, ha megtaláltuk hozzá a megfelelő előadói módot. Ehhez legtöbbször a humor vagy épp az abszurditás vezethet, de egy komoly performansz, amit zene vagy vizuális tartalom kísér, sokkal jobban célba érhet, befogadhatóvá válik.
Visszatekintve az eddigi pályájára, mely pillanatok voltak a leginkább meghatározók?
Az életpályámon több olyan pont is volt, amelyek később sorsfordítónak bizonyultak. Ilyen volt például, amikor Miskolcon belevetettem magam a szövegkísérletezésbe, ennek több korai kötetem köszönhetem. Körülbelül tíz éve jelentek meg a szerelmes könyveim, a Csurom, aztán a Színült. Akkor már érezhetően más irányt vett a költészetem. Az Ami kék lesz című kötetben sikerült először kiérlelnem egy minimalista, szófukar versvilágot. Ennek a következő, mostani állomása, szintézise lett a Jelenések című kötetem.
KÖLTŐK kiállítás, Erzsébetligeti Színház, Corvin Galéria
Fotó: Barbély Virág
Mik a további tervei művészeti téren? Hogy látja magát tíz év múlva?
Azt hiszem, a Jelenésektől el kell távolodnom, mert a hatása alá kerültem. A most íródó verseim szerkezetileg ugyan kötődnek ehhez a versnyelvhez, de a téma elsősorban az ember, a nyűgei, a dühe, a nyughatatlansága, talán a boldogságai is. Ezekből esetleg megszülethet egy újabb kötetanyag. Meglátjuk. Már kezdem látni a folyamatokat, de a végét nem. Sok munka, sok izgalmas nap vár.
Tíz év távlatában talán az lenne a legfontosabb cél, hogy maradjak ugyanolyan aktív és kíváncsi, mint most. Érdekeljen a világ, ne zárkózzak el teljesen előle. Találjak benne új, megismerni való dolgokat, kipróbálandó ötleteket, izgalmakat. Maradjon tehát – legalábbis szellemi értelemben – minden ugyanúgy.
