Üres
Ami meg se esett, arra emlékezni.
Mintha nem is. Minthogy nem is történt semmi.
Mintha senki, semmit, sehogy, soha, sehol.
Mert nincs, még nincs, már nincs, sose lesz, sose volt.
Mintha ami egyszer, nem lett volna soha.
Mikor ami ott volt, sosem került oda.
Mikor teljesen új, csak nem vált fel régit.
Mikor hit még nem is, de már mégis tévhit.
Mikor mindenség bár, közben semmiség se –
ürességet akkor cserélsz ürességre.
Az ajtók záródnak
Nem ezzel a hanggal, de ismerős mondat.
Ismerős a hang is. Csak eddig mást mondott.
Akkor még volt idő. Amikor semmi hely.
Most meg ez se, az se. Közhelynek is röhej.
Kérem, vigyázzanak. Eddig úgy volt, nyílnak.
Ígérettel vágni ígéretes útnak.
S leszállni, kiszállni végül. Esti Kornél.
Nem törni, ahova eddig se. Vagy törtél.
Pedig volt egy perc se, úgy vélted, végtelen.
Alig semmi maradt, alig semennyi sem.
Volt egy szippantásnyi friss. Oxigén. Mintha.
Csak laborszökevény. Molekulaminta.
Állomás, megálló. Vagy valahogy még így.
Kérem, vigyázzanak. Ajtók. Gönczárpádhíd.
Végállomás megint. Csukódik, összeér.
Élhalmunkás. Honnan. Hova. Hol. Elszab tér.
Kérem, vigyázzanak. Bezárnak, kizárnak.
Már se hely, se idő. Ha volt, mindig másnak.
Záródnak. Azt hinnéd, mellbe vág. Katarzis.
Aztán csak elmúlik, csendben. Ha maradsz is.
