Képzőművészet

Testünk létformái
Képiró Ágnes
Testünk létformái

Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője idén ünnepli hatvanadik születésnapját. Ez alkalomból Szolnokon két helyszínen rendezett kiállításai válogatást mutatnak be eddigi, mintegy három és fél évtizedes alkotói periódusának műveiből.

Álomszép Dürer, Goya, Gauguin
Debreceni Balázs
Álomszép Dürer, Goya, Gauguin

Az álmokról készült legjobb képek jóval idősebbek lehetnek, mint a szürrealizmus, és szinte sohasem „álomszépek”, rendszerint nyomasztó rémálmok, túlfűtött szexuális tartalommal.   

Mese HAB-bal
Takáts Fábián
Mese HAB-bal

Az egyre tikkasztóbbá váló hőség sem tántoríthatott el, hogy felkeressem Király Gábor kiállítását a Hungarian Art & Business (HAB) újonnan nyílt kiállítóterében. A HAB Kabin modern, letisztult tere egy hajó kabinját juttattja az eszembe. Ágyak, tárolók ugyan nincsenek, vannak viszont a kabinokra jellemző kerek (ám nagy) üvegablakok, amelyek egyikéből göcsörtös törzsű fára lát ki az ember.

Állandó áramlásban
Pusztai Ilona
Állandó áramlásban

A Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége által szervezett Horvát Államiság Napja ünnepségéhez kapcsolódva déli szomszédunk képzőművészeti és dizájn alkotásokkal várja a látogatókat az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) Művészeti Központ legújabb időszaki kiállításán.

Időhurkok
Időhurkok

Egyedülálló módon mutatkozik be Krasznahorkai László a szentendrei MűvészetMalomban. A Minduntalan című kiállítás életművének kulcsmotívumai köré szerveződik: következetesen épülő prózájának összetettségét, motivikus kapcsolódásait, az emberi lét alapjait érintő kérdésfeltevéseit teszi átélhetővé.

Az állandótlanság állandósága
Bordács Andrea
Az állandótlanság állandósága

„Semmi sem állandó, nem tökéletes, nem független. Nemcsak állandótlan minden, hanem minden valamitől függ. Közvetve minden dolog áthatja egymást a hétköznapi életünkben.” (Dobosy Antal)

Nézd közelről! – Bóbics Dia
Kocsis Katica
Nézd közelről! – Bóbics Dia

Legújabb munkáiban a valóságot transzponálja át festménnyé, s a kompozíción a szín-gesztus-struktúra kölcsönhatásán van a hangsúly. A Three moths in the vineyard (Három molylepke a szőlőben) festménye is organikus absztrakt mű, de már intenzíven megjelenik benne a narrativitás iránti igény.

Hazai valóság
Zuh Deodáth
Hazai valóság

Határ Attila mindig is érdeklődést mutatott a magyar festészet a „realizmus” különböző formái iránt. Ennek oka természetes módon kereshető abban a hagyományban, amely nagy hangsúlyt fektetett a valóság ábrázolásának elmélyítésére.

Valami, amiben hinni lehet
Tunner Fruzsina
Valami, amiben hinni lehet

A talajvesztettség általános érzete a spiritualitás újrafelfedezésének, benne a „delulu” (azaz delusional – magyarul téveszmés) gondolkodásnak is teret enged. Ebben a kaotikus eszmélődésben a delulu is (not) the solulu című kiállítás „egyfajta alászállás és bolyongás a kortárs hiedelmek és ősi mitológiák” világában.

Csak természet(esen)
Takáts Fábián
Csak természet(esen)

Tárlatán számára ismerős tájakra kalauzol Csáky Donát Márk. A Balaton-felvidéki Várvölgy és a Duna-parti Verőce természeti részleteit örökíti meg olyan szellemi és technikai alapállásból, amely közel fél évezredes tradíciót fog össze (Molnos Péter).

Ahol az idő és a test folytat párbeszédet
Pusztai Ilona
Ahol az idő és a test folytat párbeszédet

Majd tíz éve tartozik a Várfok Galéria állandó művészköréhez, annak legfiatalabb alkotójaként. Nemes Anna (1989) legújabb munkáit tárja a látogatók elé a Várfok Galéria kiállítása, a Metanoia, a vallomás a tökéletesnek tűnő testről, annak iszonytató szépségével. Mostani kiállítása ötödik egyéni bemutatkozása a galéria rendezésében.

Minden illúzió
Fazakas Réka
Minden illúzió

Városi utcarészletek, tükröződő kirakatok, síkból kilépő formák, két- és háromdimenziós víziók, s illuzórikus látomások jellemzik a klasszikus táblaképektől eltérő formavilágú festményeket. 

Új magánmúzeum Kolozsváron
Pásztor Péter
Új magánmúzeum Kolozsváron

Románia második modern képzőművészetnek szentelt magánmúzeuma nyílik meg szeptemberben Kolozsváron a Bogdánffy-házban.

Üzenet RGB-ben és fehérben
Lisányi Endre
Üzenet RGB-ben és fehérben

Az Athéni Városi Fesztivál (Athens City Festival) keretében az athéni Mosaico Fine Art Studióban és a budapesti Mobil Bódé Galériában május 24-én, azonos időpontban nyílt görög–magyar mail art cserekiállítás.

Mesterről mesterien
Mesterről mesterien

Ikonikus portréfotósok lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő emblematikus figurája a szentendrei kiállításon. 

Magad is örök változás vagy
Kocsis Katica
Magad is örök változás vagy

Különös, misztikummal teli világ, ékszerszerűen felfénylő, képlékenynek tűnő kreatúrák veszik birtokba Soltész Melinda üvegművész kiállításán a K.A.S. Galéria terét. Apró üveglények, amelyek egyszerre tűnnek ismerősnek, ugyanakkor idegennek. Puhák, ezért ismerősek, de tükröződnek, így időn túli dimenzióba kerülnek.

Utazásra hívnak az alkotások
Utazásra hívnak az alkotások

Megnyílt a Kor-Kör-Kép című kiállítás a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának csoportos tárlata felnagyítva állítja elénk a szépet, a különöst, az egzotikust és a szokatlant.

Nem helyettesíthető tárgyak / III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Nem helyettesíthető tárgyak / III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

A kiállítás a Műcsarnok évente megrendezett Nemzeti Szalonjainak sorában május 23. és szeptember 28. immár harmadik alkalommal mutatja be a hazai és határon túli magyar képzőművészet előző öt évének legfontosabb törekvéseit, alkotásait.

Divatja múlt
Divatja múlt

A hazai fotográfiai élet egyik kulcsfigurájának, Schäffer Zsuzsának olyan fekete-fehér divatfotóit láthatja a nagyközönség, melyeket korábban még sehol nem állítottak ki. A fotográfus a képzőművészet felől érkezett a fotóhoz, festői látásmódja tetten érhető képein.

Vincent van Gogh „Bibliája”
Magyar Miklós
Vincent van Gogh „Bibliája”

1885 október végén Vincent van Gogh ezt írta testvérének, Theónak: „Küldök neked egy csendéletet egy nyitott, tehát enyhén fehér Bibliáról, bőrkötésben, fekete háttér előtt, sárgásbarna előtérrel, egy plusz citromsárga árnyalattal. Ezt egyetlen nap alatt festettem meg.”

A jelenlét struktúrái
Kovács László
A jelenlét struktúrái

Immáron több mint egy évszázados története során a geometrikus absztrakció számos alakban megnyilvánult. A korai idők utópikus, nemegyszer ezoterikus legitimációjú vonulataitól az út a XX. század során (és azon túl) sokfelé vezetett, és a festészetnek ez a formája egymástól olykor radikálisan eltérő tendenciák zárt rendszerében öltött testet.

Amit életnek nevezünk
Kocsis Katica
Amit életnek nevezünk

Nagyon jól áll Király Gábor műveinek az Einspach & Czapolai Fine Art második terének indusztriális belső tere: a téglafalak rímelnek azzal a kopottas, időt megélt környezettel, amelybe figuráit elhelyezi.

Azok a nyolcvanas évek!
Kocsis Katica
Azok a nyolcvanas évek!

Művészettörténetileg jelentős kiállítás látható az Einspach & Czapolai Fine Art terében, ahol a galéria művészeinek munkáin keresztül fedezhetjük fel a nyolcvanas években előtörő művészeti irányzatokat.