Felszámolta a megszokott társadalmi rend alapjait a XXI. század technológiai forradalma. Rendről már nem is beszélhetünk – sokkal inkább trendek és tendenciák kusza halmazai váltakoznak, amelyek korunk fragmentáltságát erősítik. Ezt a töredezettséget tovább mélyíti az állandó jelenlét a digitális platformokon és az ebből fakadó információs túlterheltség, aminek során folyamatosan újraértelmezzük a valóságról alkotott elképzeléseinket.
A kapitalista kultúrában a halmozás és a megmutatás vált az identitásképzés és önkifejezés fő eszközévé. Az egyén – közösségi rítusok és kollektív keretek nélkül – saját tárgyi, szellemi és életstílusbeli tőkéjét gyűjti, majd hírt ad vagyonáról a közösségi médiában, hogy értelmet és visszaigazolást nyerjen másoktól. A közösség helyét az önmagáért felelős individuum vette át, aki saját jólétének, örömének, boldogságának egyetlen letéteményese – és bírája is.
MÁRVÁNY Berta: Tudat és valóság, 2025
MÁRVÁNY Berta: A kietlen földön is terem virág, 2025
Ezzel a strukturális magánnyal, folyamatos önösszehasonlítással és globális-lokális krízisekből adódó szorongásokkal párhuzamosan nő az érdeklődés minden iránt, ami elválaszt a materiális világtól. Az alternatív hitutak – mint például a nyugati kultúrák spiritualitás iránti érdeklődése vagy mágikus gondolkodásmódja – egyszerre szolgálnak gyógyírként, közösségi támaszként és az önazonosság megerősítésének eszközeként, néhol komolyan, néhol ironikusan.
KÁDÁR Emese: Distillation of Hope II, 2025
A Rechnitzer Galéria delulu is (not) the solulu kiállítása erre a talajvesztettségre reagál öt képzőművész alkotásain keresztül. A művek különféle módokon járják körbe a kortárs hiedelmeket és a modern kontextusba helyezett vallási elemeket a mágia témáján keresztül.
Az alkotások között megtalálhatók például Márvány Berta sűrűn komponált, Hieronymus Bosch képi világát idéző festményei, valamint Dankó Boglárka textilmunkái, amelyek görög–római mitológiai alakokat és narratívákat dolgoznak fel. Ezek a művek érzékenyen reflektálnak arra, hogy a XXI. századi európai társadalom egyfajta vallásnélküliségbe, spirituális vákuumba került: a hagyományos, szabályokra épülő vallási keretek fokozatosan eltűnnek, miközben új hitrendszerek és szimbolikus kapaszkodók formálódnak.
Dankó Boglárka textilműveit az ókori mitológiai motívumok és a kultúrtörténet női alakjainak popkulturális újragondolása jellemzi. Az aprólékos, vibráló hímzések régi, elhasználódott, olykor örökölt textíliákon mutatkoznak meg: paplanokon, huzatokon, függönyökön, amelyeket az alkotás révén hasznosít újra. Kiemelendő a galéria pincéjében elhelyezett Escape Europe című műve, amely nevéből adódóan Európa elrablásának mitológiai történetét értelmezi újra. A hímzett kép anyaga egyszerre egy megszaggatott tunika és egy megrongálódott paplanhuzat. A bikaként megjelenő Zeusz Európát elrabolja és megerőszakolja – ezt az aktust a királylány szakadt ruhája vagy az ágynemű szétszakítása fejezi ki, ami a házasságkötés utáni egyesülés szentségének meggyalázására utal. Dankó műve így Európa megalázott és kihasznált női alakját hangsúlyozza, amelynek sebeit az anyag szaggatott redői jelenítik meg.
KÁDÁR Emese: Distillation of Hope I, 2025
Kádár Emese installációsorozata a vallás, a hit és az orvoslás ősi gyökereihez nyúl vissza. Munkái középpontjában álló szőttesek struktúrája mintha pixelekből építkezne, így beemelve az alkotásba korunk leghatékonyabb vizuális kifejezőeszközeit: az emojikat. Az installációk azt vizsgálják, milyen értelmi és érzelmi stációk uralkodnak el bennünk az elkerülhetetlen elmúlás gondolatával kapcsolatban. Ilyen helyzetekben még a legnagyobb szkeptikusok is a hit és remény utolsó csodatevő elixíréhez nyúlnak – ezekből merítünk erőt, legyen szó felépülésről vagy a halállal való szembenézésről.
Márvány Berta kiállításon szereplő képei építkező magánmitológiájának legújabb darabjai. Az alkotások sokrétűsége, vibrálása, olykor nyugtalanító kuszasága tükrözi a világrend felbomlását, a modern kor átalakulását és az ezzel járó állandó üldözöttségérzést. A kompozíciókban mesehősök klasszikus alakjai is megjelennek, akik próbatételekkel néznek szembe. A vizuális világ ötvözi a videójátékok esztétikáját, az ókori mitológia elemeit és a tarotkártyák ikonográfiáját – miközben szembesíti a nézőt saját belső démonjaival. A munkák visszatérő motívuma a tűz: hol fájdalmas, testi szenvedést megjelenítő elemként, máskor megtisztulást hozó szimbólumként.
DANKÓ Boglárka: Sister Dawn (Eos), 2025
MÁRVÁNY Berta: Aphrodite, 2025
Rácz Rebeka embernagyságú szobra a modern kor végtelen lehetőségeiből és elvárásaiból adódó szorongást tematizálja. A mű egyes szintjei eltérő utakat, identitásokat szimbolizálnak – mint az irányjelző táblák. A nézőre hárul a választás: melyik út a helyes, melyiken kell elindulnom? A biztos kapaszkodók hiányában ezek a kérdések egyre nehezebben megválaszolhatók.
TÁNCOS Anna: Nimfás váza, 2024
TÁNCOS Anna: Sellős gyertyatartó
Táncos Anna festménye a mediterrán táj jellegzetességeit idézi meg, különös tekintettel az évezredek emlékét őrző ókori romokra. A művész ezek révén arra világít rá, hogy a körülöttünk lévő emlékek is a misztikum hordozóivá válhatnak. Kerámiái szintén csodálatos figurákat hordoznak, azonban sokkal oldottabb, groteszk formában kapcsolódnak a mágiához: sellők és nimfák táncolnak végig a tálak, gyertyatartók és vázák oldalain, utalva az élet apró örömeiben rejlő varázslatra. Ezek a mindennapi használati tárgyak, ha igazán a szívünkhöz nőnek, különleges, szinte szakrális jelentőséggel ruházódnak fel. A bennük rejlő varázslat kiszakít minket a mindennapok forgatagából. A játékosság és kísérletezés határozza meg Táncos Anna alkotói szemléletét; alkotásai segítenek a személyes rituálék kialakításában, amelyek révén közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, vágyainkhoz és a világ láthatatlan rétegeihez.
A delulu is (not) the solulu szerencsére nem zsonglőrködik kész válaszokkal: nem kínál egyértelmű alternatívát a válságkezeléshez, inkább azt mutatja meg, hogy az ember egyik alapvető tulajdonsága a hitre való képesség, azonban ez a személyiségjegy a jelenkorban egyre inkább halványul. Hinni valamiben mára naiv gesztusnak számít. Helyét sokszor a hideg racionalitás és a kontrollálhatóság vágya veszi át. De vajon ez a helyes út? Nincs szükségünk valamire, ami elviselhetőbbé teszi ezt az egyre abszurdabb valóságot?
Fotók: A Rechnitzer Galéria jóvoltából.
A delulu is (not) the solulu című kiállítás június 20-ig tekinthető meg a Rechnitzer Galériában (1054 Budapest, Perczel Mór utca 4.).
