„A holland agya lángolt a Bibliától.”
(Paul Gauguin)
Egy évvel apja halála után, 1885-ben készült Van Gogh 65,7 × 78,5 centiméteres festménye. Kompozíciójáról és technikájáról a művészettörténészek véleménye nagyjából egybehangzó: a mű szimbolikus jelentéssel bír, és erős kontrasztot állít fel a vallásos hagyomány és az egyéni szabadságvágy közé. A festmény középpontjában látható nagy, régi családi Biblia súlyos jelenlétével uralja a képet. A könyv vastag, kopott kötése és sötét, mély színei a régiség és a tradíció érzetét keltik. A Biblián erőteljes fény-árnyék kontraszt jelenik meg, amely kiemeli annak textúráját és monumentalitását. A sötét, mélybarna és olajzöld árnyalatokkal festett háttér még inkább hangsúlyozza a Biblia jelentőségét. A Biblia mellett egy kisebb, sárga könyv Émile Zola Életöröm című regénye látható. A sárga színvilág élénksége feltűnőbbé teszi a könyvet, mintha ki akarna tűnni a Biblia árnyékából. A vastag ecsetvonásokkal van Gogh szinte plasztikussá teszi a felületet, különösen a Bibliát. Ez az anyagszerűség érzékelhető a gyertyatartó és a háttér textúráján is, amelyek szintén markánsan megfestett elemek. A mű szimbolikája és a művésznek a valláshoz való viszonya körül azonban megoszlanak a vélemények. Többen úgy vélik, hogy a festmény Van Gogh vallásos hitének elutasítását ábrázolja. A nyitott Biblia, amely apja, Theodorus van Gogh protestáns lelkész tulajdona volt, a hagyományos hitet szimbolizálja. Mellette az Életöröm, Zolának az a regénye, amelyet Van Gogh „a modern élet bibliájának” tekintett. Sokan úgy gondolják, hogy a két könyv kontrasztja a régi vallásos értékek és az új, szekuláris gondolkodás közötti ellentétet jelképezi. Más értelmezések azonban azt feltételezik, hogy Van Gogh nem elutasította, hanem újraértelmezte a vallást. Kathleen Erickson művészettörténész szerint Van Gogh nem vetette el a kereszténységet, hanem megpróbálta összeegyeztetni azt a modern irodalommal és élettel. A festmény tehát nem a hit elutasítását, hanem annak átalakulását ábrázolja. Vita van akörül is, hogy a festményen a Biblia miért van nyitva, míg Zola regénye zárt. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy a Biblia már nem nyújt választ Van Gogh kérdéseire, Zola műve pedig még felfedezésre vár. Mások úgy vélik, hogy a nyitott Biblia a múltba tekint, míg a zárt regény a jövő felé mutat. Azt gondolom, mindkét magyarázat spekuláció, aminek semmi alapja nincs. A kinyitott Biblia könnyen megérthető, ha a festmény jobb felső sarkában megnézzük a LIII-as római számot és az „Isaïe” (magyarul Ézsiás) szót. Ha megkeressük a Bibliában Ézsaiás könyvét, Károli Gáspár fordításában, az 53. fejezetben ezt olvassuk: „Megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” Ilyennek láthatta magát Van Gogh is, különösen szülei szemében. Ezt látszik alátámasztani a festő 1883-ban testvéréhez, Theóhoz írt levele: „Érzem, hogy mit gondol rólam apa és anya ösztönösen (nem azt mondom, hogy intelligensen). Ugyanazt az undort érzik irántam, mint egy nagy, otromba kutya iránt, akit be kellene engedniük a házba. A kutya be fog rohanni a szobába nedves mancsokkal, olyan otromba. Mindenkinek útjában lesz. És olyan hangosan ugat. Röviden: egy förtelmes állat. Rendben, de az állatnak emberi története van, és bár csak kutya, emberi lelke van, és egy nagyon érzékeny lélek, amely megérzi, hogy mit gondolnak róla az emberek, amit egy átlagos kutya nem képes megtenni. És én, elismerve, hogy egyfajta kutya vagyok, hagyom őket békén.”
Vita alakult ki azzal kapcsolatban is, hogy a képen valóban apja, Theodorus Van Gogh protestáns lelkész Bibliáját ábrázolta-e. Mára ez a disputa egyértelműen eldőlt. A festményen szereplő Biblia egy 1714-es kiadású, 1882-ben újranyomott példány, amelyet a Van Gogh Múzeum kutatói szerint valószínűleg ajándékként kapott Theodorus van Gogh, és nem a család által rendszeresen használt Biblia volt. A könyvet az 1980-as években találták meg a leideni Remonstráns Gyülekezetnél, és a bejegyzés alapján azonosították: „Ths. van Gogh, utolsóként lelkész Nuenenben, 1885”
Ami pedig Zola regényét illeti, annak megjelenítése a festményen Van Gogh Zola iránti rajongásának jelzése, minden más szándék nélkül. Elegendő a festő számos leveléből idézni, amelyekben a naturalizmus mesterének műveiről szól. 1882. július 6-án olvasta el Van Gogh Émile Zolától a Szerelem című könyvet, és ekkor határozta el, hogy valamennyi művét elolvassa. Egy héttel később ezt írja öccsének: „Ez az Émile Zola nagy művész, most olvasom a Párizs gyomrát, elképesztően okos.” Egy másik levelében így áradozik: „Milyen szépek Zola művei! A legtöbbet a Patkányfogóra gondolok.” Zoláról szóló utolsó bejegyzése: „Határtalanul csodálom Zolát.” Jegyezzük meg, hogy Zola regénye Van Gogh Váza rózsaszín olajágakkal című festményén is szerepel, ami újabb bizonyítéka annak, hogy nincs másról szó, mint a festő Zola iránti szeretetéről.
A festményen látható kialudt gyertyát sokan Van Gogh apja halálának szimbólumaként értelmezik. Mások szerint a gyertya a hit kialvását jelképezi a művész életében. A festmény sötét tónusai és vastag ecsetkezelése is vitákat váltott ki. Egyes kritikusok szerint a sötét színek a depresszió és a reménytelenség érzését közvetítik, míg mások azt gondolják, hogy Van Gogh ezzel a technikával próbálta kifejezni belső konfliktusait és a hit iránti ambivalens érzéseit. Ezek a vélekedések megint csak belemagyarázásnak tűnnek. A sötét színek Van Gogh 1885 körül festett valamennyi képére, portréira (Egy női fej) is jellemzők. A festő ekkor még inkább a társadalmi valóság ábrázolására koncentrált, mintsem az impresszionista fény- és színjátékra, ami majd 1886 és 1888 közötti párizsi tartózkodása idején alakul ki. A képeken domináló barnák, sötétzöldek és feketék a szegénység, a nehéz munka és a mindennapi küzdelem érzését közvetítik. Az egyszerű paraszti életet nem idealizált formában, hanem nyers őszinteséggel mutatja be. Az árnyékok erős jelenléte és a fény drámai kontrasztja feszültséget teremt a kompozíciókban. Van Gogh sötét palettája nemcsak vizuálisan hatásos, hanem pszichológiai mélységet is hordoz; a szereplők arckifejezése és testtartásuk egyaránt a küzdelem és a megpróbáltatások kifejezői. A krumplievők talán a legemblematikusabb példája Van Gogh sötét tónusú alkotásainak ebben az időszakban. A festményen egy paraszti családot látunk, akik szerény vacsorájukat fogyasztják egy gyenge fényforrás alatt. A sötét színek nemcsak a mindennapi élet keménységét mutatják be, hanem a földhöz kötöttség és a sors elfogadásának szimbólumaivá is válnak.
újranyomott példány, amelyet a Van Gogh Múzeum kutatói szerint valószínűleg ajándékként kapott Theodorus van Gogh, és nem a család által rendszeresen használt Biblia. A könyvet az 1980-as években találták meg a leideni Remonstráns Gyülekezetnél, és a bejegyzés alapján azonosították: „Ths. van Gogh, utolsóként lelkész Nuenenben, 1885”
