A Pannonhalmi Bencés Főapátság felkérésére Tóth Ernő festő- és szobrászművész elkészítette Angyali üdvözlet című, százhetven centiméteres bronzszobrát, amelyet 2025 júliusában állítottak fel az intézmény kertjében.

Az amerikai nem Gershwin, nem is zeneszerző, hanem a XIX. század végének és a XX. század elejének egyik legnagyobb hatású portréfestője, aki egyaránt kötődött az amerikai, az angol és a francia művészeti hagyományhoz.

Festészete a modern művészet egyik alapköve. Paul Cezanne (1839–1906) életművében különösen kiemelt szerepet kapott egy látszólag szerény téma, az alma. Ez a gyümölcs több száz festményén és vázlatán jelenik meg, mindig új variációban, új tér- és színviszonyok között. Számára az alma nem pusztán csendéleti kellék, hanem a látás, a tér és a forma újraértelmezésének eszköze volt.

Lázasan vibráló színei, expresszív ecsetvonásai révén Van Goghnál a pipacsmező nem csupán látvány, hanem érzés és élmény, pipacsai nem szemlélődnek, hanem kiáltanak, élnek, szenvednek. E különböző szemlélet tükrében bontakozik ki az a drámai erő, amely Vincent van Gogh természetábrázolását egyedülállóvá teszi.

Egész életében szenvedélyes kapcsolatot ápolt a természettel. Műveiben nem csupán a fényt és a színeket igyekezett megragadni, hanem azt a pillanatnyi érzést is, amelyet a természet látványa keltett benne. A pipacs, e vadon növő egyszerű virág különösen közel állt a szívéhez.

Édouard Manet (1832–1883) jómódú családban született. Apja az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője, anyja egy diplomata leánya volt. Az École des Beaux-Arts mellett laktak, ám a rangos festőiskola közelsége ellenére az apa művészetek iránt érdeklődő fiát eltanácsolta a festészettől.

A XIX. századi francia impresszionizmus egyik legtehetségesebb, ám kevéssé ismert női festője Marie Bracquemond (1840–1916). Művészete a fény és a szín játékát, a mindennapi élet bensőséges pillanatainak megörökítését és a természetes ábrázolás iránti elkötelezettséget hordozza magán.

1885 október végén Vincent van Gogh ezt írta testvérének, Theónak: „Küldök neked egy csendéletet egy nyitott, tehát enyhén fehér Bibliáról, bőrkötésben, fekete háttér előtt, sárgásbarna előtérrel, egy plusz citromsárga árnyalattal. Ezt egyetlen nap alatt festettem meg.”

Odilon Redon a francia szimbolista festészet egyik legkülönlegesebb alakja. Életművében visszatérően jelenik meg a spiritualitás, az álomszerűség és a transzcendencia témája, maga Buddha is. Ám képei nem a történelmi Buddha alakját ábrázolják hűen, sem az ázsiai ikonográfiát nem követik pontosan. Számára Buddha az emberi lélek spirituális kibontakozásának és a tudat ébredésének képi megtestesítőjeként jelenik meg.

Pablo Picasso három háborúellenes képét ismerjük. Az első és legismertebb az 1937-ben keletkezett, a spanyol polgárháború borzalmait ábrázoló Guernica.

„Nagyon szeretem a táncot. A tánc valami rendkívüli: élet és ritmus. Könnyen élek a tánccal. Amikor a moszkvai táncot kellett megkomponálnom, egyszerűen elmentem a Moulin de la Galette-be vasárnap délután. Néztem, hogyan táncolnak. Figyeltem a farandolt. (…) Ez a tánc már régóta bennem volt.” (Henri Matisse)

1908 szeptember 25-én a hatvannyolc éves Monet bejelentette műkereskedőjének, Paul Durand-Ruelnek, hogy hamarosan Velencébe utazik. Második felesége, Alice örömmel csatlakozott hozzá. Az utazásra a festő egyik barátja, az angol Mary Young Hunter meghívása révén került sor, akinek lakosztálya volt a Palazzo Barbaróban. Giverny elhagyásakor az impresszionista mester nem tudta még, hogy fog-e festeni.