XXXX

1885 október végén Vincent van Gogh ezt írta testvérének, Theónak: „Küldök neked egy csendéletet egy nyitott, tehát enyhén fehér Bibliáról, bőrkötésben, fekete háttér előtt, sárgásbarna előtérrel, egy plusz citromsárga árnyalattal. Ezt egyetlen nap alatt festettem meg.”

Odilon Redon a francia szimbolista festészet egyik legkülönlegesebb alakja. Életművében visszatérően jelenik meg a spiritualitás, az álomszerűség és a transzcendencia témája, maga Buddha is. Ám képei nem a történelmi Buddha alakját ábrázolják hűen, sem az ázsiai ikonográfiát nem követik pontosan. Számára Buddha az emberi lélek spirituális kibontakozásának és a tudat ébredésének képi megtestesítőjeként jelenik meg.

Pablo Picasso három háborúellenes képét ismerjük. Az első és legismertebb az 1937-ben keletkezett, a spanyol polgárháború borzalmait ábrázoló Guernica.

„Nagyon szeretem a táncot. A tánc valami rendkívüli: élet és ritmus. Könnyen élek a tánccal. Amikor a moszkvai táncot kellett megkomponálnom, egyszerűen elmentem a Moulin de la Galette-be vasárnap délután. Néztem, hogyan táncolnak. Figyeltem a farandolt. (…) Ez a tánc már régóta bennem volt.” (Henri Matisse)

1908 szeptember 25-én a hatvannyolc éves Monet bejelentette műkereskedőjének, Paul Durand-Ruelnek, hogy hamarosan Velencébe utazik. Második felesége, Alice örömmel csatlakozott hozzá. Az utazásra a festő egyik barátja, az angol Mary Young Hunter meghívása révén került sor, akinek lakosztálya volt a Palazzo Barbaróban. Giverny elhagyásakor az impresszionista mester nem tudta még, hogy fog-e festeni.

Elegendő egy pillantást vetni Armand Guillaumin önarcképére, hogy lássuk, jelentős festőről van szó, annak ellenére, hogy nem tudott kilépni nagy kortársai, Monet, Renoir, Morisot, Pissarro, Manet, Gauguin, van Gogh és Cezanne árnyékából.

Kis, újító művészcsoport hozta létre 1884. július 29-én, Odilon Redon, szimbolista festő kezdeményezésére a Függetlenek Szalonját. Köztük volt Paul Cezanne, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, Georges Seurat és Paul Signac. 

A művészettörténet Adolphe-Félix Calst tartja az impresszionizmus „igazi” előfutárának, jóllehet nem ő volt az egyetlen, sőt, nála jobban ismerteket említhetünk, mint Eugène Boudin, Johan-Barthold Jongkind, Édouard Manet vagy Jean-Baptiste-Camille Corot.

Az 1875. március 24-én tartott sikertelen árverésnek köszönhetően ismerte meg Renoir Georges Charpentier-t, a neves könyvkiadót, aki száznyolcvan frankért vette meg az egy évvel korábban született, A horgász című festményét.

Rosa Bonheur neve nemcsak nálunk, hanem hazájában, Franciaországban is jószerével ismeretlen. Pedig a XIX. század egyik leghíresebb festője volt, aki tizennégy éves korától festményeiből élt, s akinek képeiért Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is mesés árakat fizettek.

A református lelkész fia, Vincent van Gogh apja példáját akarja követni, ám a teológiai vizsgán megbukik, így 1880-ban a művészi pálya felé fordul. Már festői karrierje elején előszeretettel festette meg a mezei munkát végzőket. „Számomra nem Manet, hanem Millet az igazán modern festő” (Vincent van Gogh)