Odilon Redon (1840–1916) munkássága annak a folyamatnak a része, amelyet „a buddhizmus elnyugatosodásának” neveznek, vagyis annak, ahogyan a keleti eszmék és képek a XIX. századi Európa spirituális és művészi világába beépültek, gyakran új, a hagyományostól eltérő jelentéstartalommal. Értelmezése a buddhizmusról szorosan összefügg a teozófia tanításaival, amelyek a század végén meghatározó szerepet játszottak a buddhizmus nyugati recepciójában. A teozófia − az isteni bölcsesség, az igazság ismerete − a keleti vallásokból merített motívumokat (köztük a buddhizmusból is), de azokat sajátos rendszerben értelmezte újra. Redon ismerte ezeket az eszméket, részben baráti kapcsolatai révén: szoros viszonyt ápolt Edouard Schuréval, a teozófus gondolkodóval, aki dedikált példányt ajándékozott neki a magyarul is megjelent A nagy beavatottak − Az ezotéria tanítói című könyvéből.
Buddhista szimbolika
Redon művészetének egyik kulcsfontosságú motívuma a virág, amely nála túlmutat a puszta dekorativitáson. A virág a spirituális evolúció metaforája: a földből kinövő növény, amely színes pompájában kibontakozik, a lélek fejlődését szimbolizálja az anyagiságból a transzcendencia felé. Ez az elképzelés visszacseng a buddhista gondolkodás bizonyos aspektusaiban is, különösen az olyan fogalmakban, mint a bódhi. (A bódhi a buddhizmusban az a tudás, amellyel Buddha rendelkezik a dolgok igaz természetéről. Hagyományos magyar fordítása megvilágosodás, szó szerinti jelentése ’felébredés’). Vagy a lótusz, amely a buddhista ikonográfiában a tisztaság és a megvilágosodás jelképe. Redon képein Buddha gyakran virágokkal körülvéve jelenik meg – néha a virágokból emelkedik ki, máskor a virágok körülötte lebegnek. E virágözön nemcsak esztétikai elem: ez maga a spirituális világ, amelyből Buddha – mint az ébredés allegóriája – kiemelkedik. A Buddha és virágok című festményt a művészettörténészek a híressé vált, pasztellel készült Buddha előzményének tartják. A képen Buddha egy virágrobbanás közepette látható.
Egy másik előtanulmányon Buddha nagyobb méreteket ölt, gesztusa finomodik: bal kezét felemeli, ujjai a hagyományos buddhista ikonográfiában gyakori félelemnélküliség (abhaya) mudráját mutatják. Itt is virágok veszik körül.
A másik szimbólum a szem, ami jól illeszthető a buddhista gondolkodás kulcsfogalmaihoz, különösen a meditációban és a megvilágosodás folyamatában szerepet játszó belső látáshoz (prajñā).
Redon korai, „fekete korszakában” az egyik leggyakoribb motívuma a szem – gyakran test nélküli, óriási, lebegő szemgolyó formájában. A Szem-ballon című műve különös, szürreális rajz, amely egy emberi szemet ábrázol egy hőlégballonszerű test tetején, amint az az égen lebeg. A ballon teste organikus, könnyed, lebegő formaként jelenik meg, hosszú zsinórok lógnak lefelé, mintha rögzíteni lehetne valamihez. A háttér sejtelmesen üres vagy ködös – a tér határozatlan, ami álomszerűvé teszi a jelenetet. A kép Redon kísérletező, álomszerű grafikái közé tartozik, és része a Les Origines (Az eredetek) című litográfiasorozatának. Mint valamennyi szürrealista alkotás, nem könnyen értelmezhető. A művészettörténészek abban egyetértenek, hogy a lebegő, elszakadt formában megjelenő szem az „intellektus elszállása” vagy a „spirituális tekintet” képe lehet. Mivel a ballon gyakran a szabadulás, a transzcendencia vagy a fantázia eszköze, a földi kötöttségektől való elszakadás képe, ebben az összefüggésben a szem (mint megfigyelő szerv) emelkedik az anyagi világ fölé – ez lehet az intuíció, a képzelet, vagy akár az isteni látás allegóriája. Redon ezzel a képpel megelőlegezi a szürrealizmus képi világát, amely később Dalínál vagy Magritte-nál pontosan az ilyen irracionális képekből építkezik. André Breton is nagyra értékelte Redont mint „a szürrealizmus előfutárát”.
A Szem-ballon című műnek nincs közvetlen buddhista ikonográfiai forrása, de szellemiségében és szimbolikus felépítésében utal buddhista gondolatokra, különösen a látás, a tudat és az illúzió kérdéseiben. A buddhizmusban a szem nemcsak testi érzékszerv, hanem a hat érzékszerv (ṣaḍāyatana) egyike, amely a tudat (viññāṇa) egyik alapja. A látás – mint érzékelési folyamat – nem objektív valóságot közvetít, hanem feltételektől függő, illuzórikus tapasztalat. Az, amit látunk, nem a dolgok lényege, hanem a saját tudatunk tükröződése. Redon Szem-ballonja mintha erre utalna: a szem elszakadt a testtől, lebeg az égen, önállóvá vált. Ez emlékeztet a buddhista meditációra, ahol az ember kívülről kezdi megfigyelni saját tudatának működését, mintha a „megfigyelő tudat” a világ fölé emelkedne. Ez a kép egyfajta vizuális allegóriája lehet az útnak a nirvána felé, ahol a tudat már nem ragaszkodik semmihez, lebeg, szabad, mint a léggömb a térben. A buddhizmus szerint a világ, amelyet érzékelünk, nem valóságos önmagában, hanem „álomszerű”, átmeneti (anitya) és megtévesztő (māyā). Redon képe is ezt az álomszerűséget hordozza – egy lebegő szem, anatómiailag és fizikailag lehetetlen helyzetben, mintha álom és valóság határán létezne. A kép nem a külvilágot ábrázolja, hanem a belső világ egyik vízióját, hasonlóan ahhoz, ahogyan a buddhista meditáció feltárja a tudat illuzórikus természetét, s emlékeztet a harmadik szem (buddhista kontextusban: prajñā, bölcsesség) koncepciójára.
A Fiatal Buddha (1904) című művében Odilon Redon az emberiség spirituális történetének egyik legjelentősebb pillanatát jeleníti meg szimbolikus és megragadó módon: a fiatal Sziddhárthát, mielőtt Buddhává válna. A művész költői és introspektív stílusa révén álomszerű, elmélyült világba invitál bennünket. A festmény kompozíciója egyszerűségével tűnik ki, miközben a témában rejlő pszichológiai mélység kiegyensúlyozza azt. Redon a fiatal Sziddhárthát kontemplatív módon ábrázolja: arca nyugodt, tekintete az ártatlanság és a veleszületett bölcsesség különös együttesét sugallja. Ez a kettősség a nézőben csodálatot és elmélyülést ébreszt a leendő spirituális nagyság előtt, és azt az érzést kelti, hogy a fiú a transzcendens felismerés küszöbén áll. A festmény színvilága kulcsfontosságú az atmoszféra megteremtésében. Alkonyati hangulatot idéző palettát használ a festő, amelyet a kék és a zöld árnyalatai uralnak, míg Buddha arcát halvány sárga fény világítja meg. Ez a színhasználat nemcsak éteri, álomszerű hangulatot teremt, hanem a természethez és az istenihez való kapcsolatot is tükrözi. A hűvös tónusok és a lágy fény együttese a béke és a csendesség érzetét sugallja, egyfajta menedéket a meditáció és az önismeret számára. A művészettörténészek a fiatal Buddha ábrázolását egyedülállónak tartják Redon életművében és általában a buddhista témájú ábrázolások között is. Redon, aki leginkább hallucinatív és szimbolikus elemeket ötvöző műveiről ismert, ezzel az alkotással olyan megközelítést valósít meg, amely – bár elvont – mégis gazdag narratívába ágyazódik. Más, ikonikusabb vagy szó szerinti ábrázolásokkal ellentétben itt Buddha alakja nem díszített vagy magasztalt; inkább egy bensőséges pillanatban jelenik meg, amely közvetlenebb kapcsolatot teremt emberi oldalával. A Fiatal Buddha lényegében olyan mű, amely elmélyülésre invitál. A spirituális ikon szelíd és elgondolkodtató ábrázolása lehetőséget teremt a néző számára, hogy kapcsolatba lépjen a belső spiritualitással, és elgondolkodjon saját életének értelmén. Redon e festmény révén időtlen párbeszédet indít a belső tudásról és bölcsességről, arra szólít fel bennünket, hogy túllássunk a képi felszínen, és meglássuk azokat az élményeket, amelyek emberként meghatároznak minket. Művére jellemző a légies, álomszerű atmoszféra, amit finom, pasztellszínek és lebegő formák segítségével ér el.
Redon életművében a legismertebb és legtöbbet elemzett Buddha-ábrázolás az 1905 körül, pasztell technikával készült Buddha, a művész spirituális és szimbolista korszakának egyik legfinomabb és legmélyebb alkotása, amelyet a párizsi Musée d’Orsay gyűjteménye őriz. Buddha a hindu hagyományban különösen szentnek tartott benáreszi fügefa mellett áll. A ’benáreszi’ jelző a mai Varánaszi (régi nevén Benáresz) nevű városhoz köti a fát, amely India egyik legszentebb városa. A hagyomány szerint Gautama Buddha egy ilyen fa alatt világosodott meg. Egyenesen áll, a néző felé fordulva. Magányos vándorként botjára támaszkodik, jobb keze abhaya mudra tartásban, ami Buddha életének azt az epizódját idézi fel, amikor egy elefánt megtámadta Rājagṛha utcáin, Indiában. Az állat a Mester elé érve Buddha nyugalmától megszelídülve letérdelt előtte, hogy tiszteletét fejezze ki. Az arany felhő, amely virágok kibomlását öleli körül, a transzcendens látomás jelévé emeli az istenit.
Odilon Redon a szimbolizmus mestereként nem a külső valóságot ábrázolta, hanem a lélek világát, álmot, misztikus tapasztalatot. Számára Buddha nemcsak történelmi vallásalapító, hanem az emberi lélek transzcendens állapotának szimbóluma volt.
