Egész életében szenvedélyes kapcsolatot ápolt a természettel. Műveiben nem csupán a fényt és a színeket igyekezett megragadni, hanem azt a pillanatnyi érzést is, amelyet a természet látványa keltett benne. A pipacs, e vadon növő egyszerű virág különösen közel állt a szívéhez.

Édouard Manet (1832–1883) jómódú családban született. Apja az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője, anyja egy diplomata leánya volt. Az École des Beaux-Arts mellett laktak, ám a rangos festőiskola közelsége ellenére az apa művészetek iránt érdeklődő fiát eltanácsolta a festészettől.

A XIX. századi francia impresszionizmus egyik legtehetségesebb, ám kevéssé ismert női festője Marie Bracquemond (1840–1916). Művészete a fény és a szín játékát, a mindennapi élet bensőséges pillanatainak megörökítését és a természetes ábrázolás iránti elkötelezettséget hordozza magán.

1885 október végén Vincent van Gogh ezt írta testvérének, Theónak: „Küldök neked egy csendéletet egy nyitott, tehát enyhén fehér Bibliáról, bőrkötésben, fekete háttér előtt, sárgásbarna előtérrel, egy plusz citromsárga árnyalattal. Ezt egyetlen nap alatt festettem meg.”

Odilon Redon a francia szimbolista festészet egyik legkülönlegesebb alakja. Életművében visszatérően jelenik meg a spiritualitás, az álomszerűség és a transzcendencia témája, maga Buddha is. Ám képei nem a történelmi Buddha alakját ábrázolják hűen, sem az ázsiai ikonográfiát nem követik pontosan. Számára Buddha az emberi lélek spirituális kibontakozásának és a tudat ébredésének képi megtestesítőjeként jelenik meg.

Pablo Picasso három háborúellenes képét ismerjük. Az első és legismertebb az 1937-ben keletkezett, a spanyol polgárháború borzalmait ábrázoló Guernica.

„Nagyon szeretem a táncot. A tánc valami rendkívüli: élet és ritmus. Könnyen élek a tánccal. Amikor a moszkvai táncot kellett megkomponálnom, egyszerűen elmentem a Moulin de la Galette-be vasárnap délután. Néztem, hogyan táncolnak. Figyeltem a farandolt. (…) Ez a tánc már régóta bennem volt.” (Henri Matisse)

1908 szeptember 25-én a hatvannyolc éves Monet bejelentette műkereskedőjének, Paul Durand-Ruelnek, hogy hamarosan Velencébe utazik. Második felesége, Alice örömmel csatlakozott hozzá. Az utazásra a festő egyik barátja, az angol Mary Young Hunter meghívása révén került sor, akinek lakosztálya volt a Palazzo Barbaróban. Giverny elhagyásakor az impresszionista mester nem tudta még, hogy fog-e festeni.

Elegendő egy pillantást vetni Armand Guillaumin önarcképére, hogy lássuk, jelentős festőről van szó, annak ellenére, hogy nem tudott kilépni nagy kortársai, Monet, Renoir, Morisot, Pissarro, Manet, Gauguin, van Gogh és Cezanne árnyékából.

Kis, újító művészcsoport hozta létre 1884. július 29-én, Odilon Redon, szimbolista festő kezdeményezésére a Függetlenek Szalonját. Köztük volt Paul Cezanne, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, Georges Seurat és Paul Signac. 

A művészettörténet Adolphe-Félix Calst tartja az impresszionizmus „igazi” előfutárának, jóllehet nem ő volt az egyetlen, sőt, nála jobban ismerteket említhetünk, mint Eugène Boudin, Johan-Barthold Jongkind, Édouard Manet vagy Jean-Baptiste-Camille Corot.

Az 1875. március 24-én tartott sikertelen árverésnek köszönhetően ismerte meg Renoir Georges Charpentier-t, a neves könyvkiadót, aki száznyolcvan frankért vette meg az egy évvel korábban született, A horgász című festményét.