Képzőművészet

Pállay József egyenletei
Lelkiség és gondolatiság jegyében kiérlelt, végiggondolt minden munkája. A világ különféle jelenségeit előre programozza magában, megtervezett rendbe állítja és az egyes részleteket nagyobb, szerves egységbe fogja össze. Pállay József éles tekintettel nézi, látja és láttatja földi életünk komoly drámáit, sorsot formáló érzelmeink, vágyaink, oldásaink- kötéseink kusza szövevényét.

Néha 0 vagyok, néha meg 1
A kilencvenes évek elején induló Braun András az évtized közepére olyan festői nyelvet alakít ki, amely számos ponton kötődik hazai és nemzetközi tendenciákhoz, mint az op-, illetve a pop-art, a minimalizmus, vagy a konceptuális festészet, de valójában nem csatlakozik egyik irányzathoz sem.

Etűdök zongorára… és más képek
A belvárosi galériáktól távolabb találjuk a Mansfeld Péter Kortárs Képzőművészeti Galériát. A csepeli kiállítótér 2008 óta fogadja be elismert képzőművészek alkotásait vizuális nevelés céljából. A névsort most a Munkácsy-díjas Barabás Márton kiállítása gyarapítja.

A Képtestek tárlatának megnyitójára
Már a Könyv Kata-kiállítás meghívójának képe is megállásra késztet, nemcsak a precízen komponált képi arányok miatt: a felénk fordított, vörös fényekben izzó tenyér egyfajta belső nyugalmat, imaginatív, spirituális átlényegülést sejtet a kéken felsejlő csillagok fényével együtt.

Mindenségnek részecskéje/Maga a mindenség
A száz esztendeje, 1923-ban született Reigl Judit centenáriumi ünnepléssorozatát a Műcsarnok átfogó retrospektív életmű-kiállítása zárja.

Távoli közös nevezők
Évtizedes hagyomány a Vásárhelyi Őszi Tárlatok kiemelkedő fiatal kiállítóit ösztöndíjjal és nívódíjjal jutalmazni, majd az elismerést követő évben – az előző évi fődíjassal együtt – önálló kiállításokon bemutatni.

Kohézió
Az Etyeki Műhely és a MAMŰ Társaság szakmai együttműködésének jegyében nyílt meg Győrffy Sándor képzőművész Kohézió című kiállítása. A tárlaton bemutatott monotípiák összetartó ereje, kohéziója jóval tágabb és sokrétűbb annál, mint hogy konzekvensen felépített, tudatosan alakuló, ismétlődő, de meg-megújuló, mégis egymástól minden lapjában különböző sorozatnak tekintsük.

A teremtés gesztusa
Jakovits József (1909–1994) alapvetően szobrászként él a köztudatban, aki sajátos, kísérletezésre nyitott és a hazai szobrászati hagyományoktól merőben eltérő szemlélettel és szellemiségben alkotta meg életművét.

Három szín – három közeli hangulat
Október közepén Baráth Nóra, Boros Miklós János és Piti Zsuzsanna közös kiállítása nyílt meg a nyíregyházi Pál Gyula Teremben. A majdnem egy hónapig látogatható kiállítás apropóját a három alkotó pécsi egyetemi éveire visszanyúló, azóta is aktív személyes és szellemi kapcsolódási pontjai adták.

Ami a kereten túl van
Magánlakásoktól köztereken át egészen a híres Materfad Barcelona Collectionig sok helyen láthatók Hegedűs Andrea, Ferenczy Noémi-díjas textiltervező, a METU Divat és Textil Tanszéke tervezőtanárának munkái.

A meghökkentés művészete
A FUGA pincehelyiségének Zalotay Elemér-termében, László Kiss Dezső akrillal festett, figuratív munkái keltenek bizarr, újszerű élményt. A kisebb és nagyobb méretű, kissé ziláltan, mégis tudatosan rendezett tárlat festményeiben emberi formákat, tárgyakat, növényeket, állatokat látunk, rajtuk időnként szavakat olvashatunk.

Pixelek gyűjtője
Négyszögek, pixelek, saját tervezésű betűk: ezek Szőnyei György Négyzetek című kiállításának alapelemei. Olyan apró, az alkotó munkásságát jellemző egységek, amelyekből képek rajzolódnak ki a Műcsarnok#Box alagsori kiállítóterében.

Helyzetjelentés a Miskolci Grafikai Triennáléról
Több mint hat évtizeddel ezelőtt valami útjára indult Miskolcon, egy rangos kiállítássorozat, amely 2008-ig biennálé formájában, azóta triennáléként a sokszorosított, elektro- és kísérleti grafika jelentős fórumává vált.

A város szíve
Plakátváros címmel rendezett közös szabadtéri plakátkiállítást a IX. és a VIII. kerület két pontján a Magyar Plakát Társaság és az OPLA Projekt.

Fiatal kortársak XX. – Bencs Máté
Bencs Máté autodidakta képzőművész, aki a testvérén keresztül, kvázi véletlenül csöppent bele a művészeti világba. Mára azonban már kézjegye jól felismerhető a plexire készült kompozícióin, amelyek érzékenyen oszcillálnak a digitalitás és manualitás tengelyén.

Művészsors Nagyváradtól Brazíliáig
A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar, az apai ágon magyar származású, Brazíliában élő kilencvenkét esztendős fotóművész és aktivista különleges életművét mutatja be. A több szempontból is különleges tárlatról beszélgettünk a négy kurátor közül az antropológus Szeljak Györggyel és Gellér Judit fotókurátorral.

Fölülírások
Szerencsére a magyar fotográfiának – akárcsak a képzőművészetnek, irodalomnak, zenének – megvan a maga bensőségesnek tetsző otthona, hiteles helye. Hitelessé pedig elsősorban olyan fontos és jelentős kiállítások teszik, mint Féner Tamásé volt ezen a kora őszön.

Az imagináció útjai a felvidéki Somorján
A 13. Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep tárlatának szakrális terében akrillal és akvarellel festett vásznak, kollázsok, printek, bronzból és márványból készült szobrok, könnyed, faanyagokból; balsafából vagy rattanból alkotott lighboxszerű installációk fogadnak.

Renoir vs. Cezanne
Renoir és Cezanne, noha művészi világuk a lehető legnagyobb mértékben különbözött, kölcsönösen tisztelték egymást. Egyetlen közös témájuk volt – A nagy fürdőzők –, amit rendkívül sajátos módon festettek meg.

Meghaladni kulturális identitásunkat
Gergely Réka szobrászművész a keleti és nyugati filozófia és gondolkodásmód egyesítésének jegyében főként vaslemezből készíti szobrait. A látszólag kemény és rideg anyagot természetes, lágy matériákkal, vízzel, hamuval, textíliákkal ötvözi, hogy így teremtsen harmóniát.

Barokk báj kortárs közegben
Hat művész reflektál a fraknói Esterházy-vár kincseire, összekötve múltat és jelent, hagyományt és modernitást. A tavalyihoz hasonlóan most is a Q Contemporary ad otthont és Zsikla Mónika a kurátora az Esterházy Magyarország Alapítvány új, Mediating Time and Charm című kiállításának.

Határátlépések. A képek politikája
Az ukrán háborút állítja előtérbe a Robert Capa Fotográfiai Központ kiállítása. A tárlat körüljárja, hogy egy országot miként tesznek láthatóvá az oda érkező külföldi fotósokkal szemben az ott élő fotográfusok. Emellett több olyan alkotó műveit is felvonultatja, amelyek közvetlenül reagálnak a tavaly február óta Ukrajnában zajló háborúra.

Fiatal kortársak XIX. – Bencs Dániel
Egyes sorozatainak vizualitása heterogén, azonban azokat több szempont szerint is koherenciába lehet rendezni egymással. Lehet ugyan, hogy a képen burjánzó virágcsokor vagy éppen absztrahált macskaforma tűnik fel, de tulajdonképpen minden kompozícióját a repetitív, ismétlődő mintázatok határozzák meg.