A motívumok felfejtése elvezethet bennünket az alkotó művészi világlátásának lényegéhez.
Jorge Luis Borges verséből származik a tárlat címe, a Végtelen keresés, amely magában hordozza annak izgalmát, ugyanakkor lehetetlenségét és örökérvényűségét is. Baksai a tárlat mottóját is Borgestől kölcsönözte: „Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó…” E két idézet bizonyossá teszi, hogy az alkotások fő témája folyamatos, metafizikai síkon időtlenné váló, ontológiai kérdéseket felvető kutatás. A művész mély műveltségének vizuális megnyilvánulásaivá lesznek most kiállított figurális művei, a fríz, illetve a Felhő-képek és a tárlat két színes munkája is.
Elemi erővel ható, monumentális fríz áll a kiállítás középpontjában. A rajta szereplő szimbolikus elemek mindegyike a címben jelzett Végtelen kereséshez kapcsolódik, azok attribútumai az élethez és a halálhoz, az elmúláshoz és az újjászületéshez kötődnek, ami része az örök körforgásnak és annak a tudásanyagnak, amit az emberiség az ókor óta különböző módokon ábrázol vagy szavakba önt. Az alkotás jelképrendszerének felfejtéséhez szükségünk van a különböző archetípusok ismeretére, de Baksai munkája a tudattalan útján is képes megszólítani befogadóit.
A frízen feltűnő alakok és tárgyak az alkotó művészetének duális jellegét láttatják. A két ábrázolt emberi alak, a ravatalon fekvő férfi és a háttal ábrázolt mezítelen női alak központi motívumokként egyszerre hangsúlyozzák azok nemi, sőt időnként erotikus jellegét, ami magában hordozza a tisztaság, de a kiszolgáltatottság és a védtelenség érzését is. A hosszú frízen az elhelyezés ritmikus, egymásnak megfeleltethető, bal, illetve jobb oldali alakjai, egymást követik, melyeknek jelentése egyszerre gyökerezik az ókori mitológiákban és a szakrális textusokban. Baksai a kép bal oldalára rendezte a mindig megújuló, nőiséghez kötődő motívumokat, míg a jobb oldalon a férfiszimbólumok sorakoznak, ahogyan azt a tájolás is erősíti (bal – női, jobb – férfi oldal).
A bal oldalon az újjászülető, agancsát évről évre levedlő, mindig megújuló szarvas; a Teremtés könyve szerint Évát bűnre csábító kígyó, valamint a fiatal nő szerepel, mellettük pedig a szintén női kézműves tevékenységekhez kapcsolódó, teátrális drapéria következik. Jobb oldalon fekvő (kiterített) férfialakot látunk, majd a vanitas-szimbólumként értelmezhető koponyát, amely egyben a memento mori figyelmeztetése is, miként a ravatalból kinővő nagy méretű fal. A frízen feltűnő duális jelképek között található a nőalak felé forduló, üvöltő, kissé ijesztően drámai, mégis akár kedvesnek is értelmezhető, sivító macskakölyök. A központi motívumként feltűnő macska elkülönül az ábrázolt többi alaktól. Nem csupán fekete színei, tónusai térnek el a szürkés, ködös háttérből előbukkanó világosabb alakoktól, hanem elhelyezése is, hiszen az a fríz centrumában kapott helyet, mégis alig észrevehető.
A hátterébe szinte teljesen beolvadó, mindazonáltal élénk színű fekete macska kitűnik, összeköt, ám el is választ. Ő az egyetlen, aki az élet kezdetén az újat jelképezi, benne harmóniára lel a lét és a nemlét, a női és férfi minőség egysége. A végességet jelképező falhoz kötődő elmúlás éppen az új életet is szimbolizáló központi fiatal állat jelenléte miatt nem válik valódi lezárássá. A végtelenség élménye kitágítja a teret és az időt, fizikai síkon értelmezhetőségük megszűnik, így a keresés magasabb, misztikus szférába emelkedik. A létet egységként kell értelmeznünk, ahogyan Ady megfogalmazta: „Élet és Halál együtt mérendő”, miként Borges írásaiban is a mulandóság tudatában válik igazán értékessé az élet, hiszen ennek hiányában valamennyi földi fogalom és érték megkérdőjeleződik.
A hosszú frízen különösek hatnak azok részek, ahol Baksai látszólag semmit sem ábrázol. Az üresen hagyott, mégis tónusokkal, formákkal kitöltött terek lényegessé lesznek, mintha az emberi lét egyes stációi közötti látszólag jelentéktelen, ám fontossá váló mindennapi pillanatokat sejtetnék, amelyek nélkül nincsenek megállásra méltó mérföldkövek. A kavargó foltok teszik teljessé az alakok szerepeltetését, hogy azok a hétköznapokból metafizikai magasságokba emelkedjenek.
A fríz mellett kiállított kisebb méretű papírmunkák főként arcokat felmutató felhőképek, néhány alakkal és állattal láttatott elnéptelenedett tájak. A címekben is jelölt kapuk a várakozás, az átjárás szimbólumai, amelyek sejtetik a fent és a lent, az ismert és ismeretlen világ, a fény és a sötét közti rejtélyes dualitást. Az átkelés egyszerre tűnik könnyednek, hiszen felhőkön lépdelhetünk, mégis az anyag lehúz, nehézkes, az út hosszú és bizonytalan. A kiállítást lezáró, Falanszter című munkán olvashatjuk is Madách sorait, melyek a keresés és választás kétességét, lehetetlenségét és végtelenségét szemléltetik, s a Baksai József mostani kiállításán látható munkáinak, sőt művészetének jellemzőit is summázzák: „S megvetjük-e a földnek hitvány porát, Keresve utat magasabb körökbe…”
Baksai József Végtelen keresés című kiállítása 2024. március 26-ig a B32 Galéria és Kultúrtérben (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.) tekinthető meg.
