Mikor és minek a hatására döntötte el, hogy festőművész lesz?
Ez hosszabb folyamat volt. Hatott rám gyermekkoromban a fülesdi családi kertünk, az óriási tér élménye az ég látványával. Elmerültem a fénytörésekben az ablakon keresztül, a természet csodáiban vagy a szempillák záródásában. A kölcséi általános iskolában a zongora, a kézilabda és az irodalmi szakkör mellett rajzszakkörre is jártam. De miután elkezdtem a középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának matematika szakán, világossá vált az elvágyódás egy másik világba, érezhetővé vált a kötelék a művészetek és az önkifejezés világa felé. Ezért tizenhat évesen elkezdtem a tudatos felkészülést az alkotói pályára a Medgyessy-rajzkör keretében. Az érettségi után felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára rajz–vizuális nevelőtanár szakra, azon belül festészetre specializálódva, ahol tovább formálódott technikai készségem és alkotói látásmódom. Az én is „alkotó ember vagyok”-identitás később fogalmazódott meg bennem, mikor már az egyetemi keretek nélkül is folytattam a festészetet.
Milyen változásokat hozott az „én is alkotó ember vagyok”-identitás a művészetében és a lelkében?
Felelősséget éreztem a festő szakmát illetően. Tartalmilag és formailag is újabb kérdéseket vetett fel: hogyan foglaljak állást, és mit akarok másokkal megosztani, valamint azt, vajon hogyan tartható fenn az alkotói lét.
Mire jutott, alkotóként milyen felelősséggel tartozik a társadalom iránt? Melyek azok a legfontosabb témák, amelyekben úgy érzi, meg kell nyilvánulnia, állást kell foglalnia?
Önazonosság és őszinteség – ezeket tudom vállalni. Olyan érzetet szeretnék átadni a nézőknek a munkáimon keresztül, amely nyitja a teret, és minden mozgás mellett tisztaságot, rendet sugároz.
A külsőként és belsőként érzékelt terek határát kutattam. A festményeim és a disszertációm által a tér érzékelésének minél több lehetséges szempontjára akartam érzékenyíteni az embereket.
Az utóbbi években ez a téma egy belső utazás irányába tolódott el, a tudat tereire. Viszont mindeközben hasonlóak a látvány megoldásai. A síkszerű érzet felváltva a térillúzió-keltéssel, a perspektívaváltások egy munkán belül, a személyes színharmóniák, a fény-árnyék játéka, a kontrasztok használata mind vizuális eszközök a mondandóm közvetítésére, ami az alkotói folyamatban, intuitív párbeszéd során alakul az anyaggal.
Pécsen diplomázott, majd ott végezte el a doktori iskolát. Mégsem tudnám azt mondani a művészetére, hogy egyértelműen a pécsi festészeti hagyományok és Keserü Ilona kolorista festészetének folytatója. Nehéz volt a saját útjára lépni és elszakadni a pécsi elődöktől?
Voltak és vannak is más hatások Pécs mellett. Az egyetemi évek alatt Erasmus-ösztöndíjjal a mesterem, Somody Péter ösztönzésére Münchenbe kerültem egy szemeszterre, amit aztán kettőre hosszabbítottam. Az Akademie der Bildende Künstére jártam Jerry Zeniuk festőosztályába. Kétéves művészetterápiás továbbképzés is volt az egyetemen, és mivel ez is érdekelt, miután Pécsett diplomáztam, visszatértem és beiratkoztam. Intenzív képzés volt, melynek köszönhetően rengeteg módszertannal, kulturális tapasztalattal és élménnyel gazdagodtam. Ezután Berlinbe kerültem, majd három év múlva a doktori tanulmányok miatt újra Pécsre. Ez alatt lehetőségem nyílt egy újabb ösztöndíjra, ezúttal a finnországi Rovaniemibe, a Lappföldi Egyetem Művészet és Design szakára. Hosszú, havas téli–tavaszi időszakot töltöttem ott Juhani Tuominen festőosztályában.
Már tizenegy éve Berlinben élek. Az országváltások, újrakezdések természetesen hatással voltak a gondolkodásomra, az ízlésemre, hiszen többféle felfogást, rendszert adaptálhattam a művészetembe.
Mi fogta meg annyira Berlinben, hogy ott telepedett le?
Egyszerűen praktikus volt az alkotás és az életem szempontjából. Ott találtam műtermet és részmunkaidős lehetőséget művészetterapeutaként. A városnak sok arca van, mindig találok valami felfedeznivalót. Szeretem a munkáimat, a barátaimat, a tangót, a meditációs közösséget, a tavakat, ahová járok. Ugyanakkor a város inkább lemerít, mint feltölt, kicsit olyan, mint egy nagy „játszótér", ahol kipróbálhatja magát az ember.
A művészetterapeuta hivatás és az általa megélt tapasztalatok milyen hatással vannak a saját művészetére?
Tudatosan külön kezelem a két területet. Más célkitűzésekkel és eszközökkel dolgozom a két különböző szerepben. A közös bennük, hogy dialóguson alapulnak, és mindkét hivatásomnak köze van a látványok észleléséhez és az önkifejezéshez. A művészetterapeuta munkája inkább fontos társadalmi szerepvállalás. A festés viszont egy körrel közelebb van a lényemhez, mert az alkotás a csendből születő spontán megnyilvánulás, ami sok szabadságot és teret enged.
A doktori éveket leszámítva 2006 óta foglalkozom terapeutaként emberekkel, többnyire speciális igényű gyerekekkel, ritkábban felnőttekkel, újabban pedig Wernicke–Korszakov-szindrómában szenvedőkkel. A munka minden esetben személyre szabott, az ember megismeréséről, elfogadásáról és fejlődési igényeinek, nyitottságának megfelelő tempójú támogatásáról szóló művészetterápiás módszerekkel. Sokszor több eszközt is ki kell próbálni ahhoz, hogy kiderüljön, melyik médium működik az adott személy számára. Gyorsan rá lehet hangolódni a játékos felfedezésre, kísérletezésre és a tanulás örömére. Ez a munka számomra intuitív és élményszerű.
Mik voltak az eddigi legnagyobb művészeti sikerei, amelyeket Berlinben ért el?
Számomra az a siker, hogy van műtermem, folyamatosan alkothatok, és persze külön öröm, ha kiállíthatok és nemcsak a közösségi oldalakon, hanem analóg terekben is megmutathatom az alkotásaimat.
Háromszor volt önálló kiállításom a Weisser Elefant galériában, a ZÖNOTÉKA projekttérben pedig több alkalommal egyéni vagy csoportos kiállításokon mutatkozhattam be. A Collegium Hungaricumban háromhetes műteremprogramban vettem részt, majd azt követően kiállításom volt zenei performansszal egybekötve. Az Aperto Raumban egy alkalommal volt önálló tárlatom, és annak a nonprofit kiállítótérnek a kurátorai egy évvel később együttműködtek a New York-i C24 Galériával, így ott is kiállíthattam. Hamburgban az Evelyn Drewes galéria mutatott be. Több alkalommal is részt vettem kiállításon a biesdorfi kastélyban, a Studio Hochhausban és a Galerie Weddingben. Most a Kühlhaus van soron, ahol kamarazenei koncerttel hangoljuk össze a kiállítást. Ezek projektterek, városi galériák és profitorientált galériák. Mindegyik más és izgalmas volt a maga nemében, minden tapasztalatért hálás vagyok.
Úgy érzem, megtalálta a helyét a világban emberi és művészi szempontból is. Vannak további nagy tervei a közeljövőre, vagy folytatja az életét a megszokott mederben, és ha szembejön a lehetőség, élni fog vele?
Szeretem a hétköznapokat, de utazni és új helyeken alkotni is jó. Kifejezetten inspiráló, ha természetközeli, nyugodt környezetben dolgozhatom és természetesen ösztönző, ha újra és újra kiállítási lehetőséget kapok.
Nyitókép: Hernád Géza
