A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetőn problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című verse jutott eszembe a kiállítás képei között sétálva. Velünk is fut egy rossz szekér, körülöttünk is szürke-barna limlomok. Néha villan csak fel egy-egy élénkebb szín, de nem lehet kivenni sem a tájat, sem a formákat, és sehol sincsenek arcok.
A Resident Art Torzult pillanat című csoportos kiállítása, amely Horváth Roland, Nagy Marcell és Határ Attila festményeit mutatja be. A három alkotó képei meglepően egységes és izgalmas összhatást keltenek a kiállítótérben. Más ugyan a témájuk, az érdeklődési irányuk, de sok minden össze is köti őket: leginkább talán az érzéki, materiális, klasszikus festészeti hagyományokhoz kapcsolódó törekvésük, és az esztétika újrafogalmazásának igénye.
Hol témában, hol eszköztárban, hol tükörkép állításával, de az igazi művészet mindig a korszellemet tükrözi. A torzítás most minden műfajban központi gondolat. Az „igazság” fregmentált, széttagolt, a digitalizáció megerősítette a véleménybuborékokban való létezésünket, torzította valóságérzékelésünket és ráerősített kiszolgáltatottságunkra, még ha ez az érzés most ravaszabb, rejtettebb, kevésbé felismerhető formában támad is ránk. Sok nyomasztó dolog vesz körbe bennünket, és ezt szépen tükrözik a Torzult pillanat képei.
„Jó a keze, jó az őrülete” – így jellemezte Horváth Rolandot a kiállítás egyik kurátora, Bánki Ákos, és egy kicsit köré szervezték a többieket. Horváth Roland képeiről eszünkbe juthat Gulácsy világa és Adrian Ghenie gesztusai is. Víziók ezek inkább, mintsem a bennünket körülvevő világ direkt lenyomatai, miközben egyes elemei felismerhető, reális, hétköznapi tárgyak vagy pillanatok, de valahogy mégsem értelmezhetők tökéletes egyezésként. Emlékek és érzetek jelennek meg a vásznakon, ez egyébként mindhárom kiállítóra jellemző, noha két generációnyi (14 évnyi) életidő választja el őket.
„Horváth Roland festészete a figurális hagyományokban gyökerezik, de kompozíciói ritkán idéznek meg egységes tereket, sokkal inkább képzeletbeli ódon raktár érzéki tárgyai kerülnek idézetszerűen egymás mellé. A vászon definiálatlan felületeiről sokszor a tiszta, érzéki festőiség megnyugtatóan lágy ecsetnyomai, barokkos bravúrokkal keveredve nemcsak a retinánkat izgatják, de mélyebb összhangzatokat is megkongatnak. Festészetében a tökéletes technikai felkészültség, az érzékiség és az önreflektivitás egysége mély, telített színekkel vonja magára a néző figyelmét” – írta a másik kurátor, Schneller János Horváth munkáiról.
Elég nagy merítést mutatnak be képeiből, hiszen 2011-es a kiállításon látható legrégebbi kép és 2024-es a legfrissebb. Legújabban használt motívuma, a koponya, a mexikói halottkultuszt idézi, tökéletes technikai tudással, a realitáshoz való görcsös ragaszkodás nélküli frappáns, nagyvonalú ecsetvonásokkal megfestve. A mexikói emberek sajátos viszonyban állnak a halállal, a halottak napja náluk inkább ünnep, oltárokat emelnek elhunyt szeretteiknek, és a temetőben éjszakáznak. Mulatnak, énekelnek a barátaikkal, ezért a koponya számukra egyáltalán nem félelmetes szimbólum, a művész is élénk színekkel festi meg.
Horváth Roland
Ugyan látszólag hagyományos csendélet Horváthnál a torzult pillanat, mégis elbizonytalanít. Mit is látok valójában, mire utal a háttérként hanyagul odavetett absztrakt felület? Minden képén ezer részlet, sokféle réteg, számtalan narratíva összesűrítve.
A nagyvonalú komponálás és ecsetkezelés mindhárom kiállító művész sajátja. Laza, könnyed alkotások, még érzékelhető a narratíva, konkrét világuk mégis elmosódott. A befejezetlenség és töredékesség, a hiány és a tág asszociáció alapvető jellemzője a vásznon megjelenő kompozícióknak.
Nagy Marcell intenzív festői világa az álom és a vízió területére visz, egyszerre ábrázolja az ösztönvilágot és a természetet, a kint és a bent burjánzását. Visszatérő motívumai az emberi arcok sok-sok szemmel, levelek, szabadon kanyargó indák, gyökerek, erezetek, nyirok- és idegrendszerek, csakrák és különböző belső szervek a kép teljes felületén. A spirituális töltetet szanszkrit vallási motívumok erősítik. Sorozatokban alkot, minden gyorsan felrakott kép egy-egy pillanat megragadása. A layerekben való fogalmazás, a visszatörlések, kaparások mind a tudatos és tudattalan tartalmak keveredését jelenítik meg.
Határ Attila a harmadik alkotó, 2021-ben Egerben végzett és azóta is ugyanott, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen művésztanárként tevékenykedik – pedig még csak huszonkilenc éves. Nagy Marcellel egyidős. Akrillal dolgozik, úgyhogy az ő esetében még inkább igaz a gyorsaság, a könnyű, laza érzet a képek láttán. Az akril gyorsabban szárad, mint az olaj, úgyhogy ez valószínűleg nemcsak érzet, hanem bizonyára gyorsan is dolgozik. Ő is sorozatokban alkot, képről képre viszi tovább a gondolatot.
Nála is tetten érhető a figurativitás és az absztrakció egymást kiegészítő játéka, az elhúzott, megtört gesztusok. Tudatosan eltorzított látvánnyal emeli ki az emlékszerűséget, amit nála a képcímek (Nagyapám emléke, Fiú locsolóval) is hangsúlyoznak. Mintha azt akarná megragadni, ahogyan az emlékezetünkben idővel eltorzul a pillanat. Nem tudjuk már, hogy mi történt, pontosabban, hogy a valóság ugyanaz volt-e, mint amire emlékezünk, amivé egy idő után eltorzítottuk magunknak a pillanatot, hogy könnyebb legyen viselni. Egy ponton túl már talán nem is számít, valójában megtörtént-e, vagy arra emlékezünk, amire vágytunk – Határ számára jól érzékelhetőn az „igazságnál” a narratíva és az emberi kapcsolatok ábrázolása fontosabb. Az emberi alak és a táj viszonya is kiemelt szerepet kap nála, gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába hiányos, eltakart vagy elkent felületek, amelyek szándékoltan bizonytalanítják el a nézőt.
A képek műélvezetén kívül az is jól érzékelhető, hogy mindhárom alkotót őszintén és mélyen érdeklik a festészet nagy kérdései gondolatilag és technikailag egyaránt – sokat dolgoznak, mégis van bennük könnyedség, görcsök nélkül álmodnak hihetetlenül izgalmas világokat a vászonra.
A Torzult pillanat című kiállítás 2024. március 30-ig látogatható a Resident Art kiállítóhelyiségében (1085 Budapest, Horánszky utca 5. I. emelet) szerdán, csütörtökön és pénteken 13:00–18:00 között; vagy előzetes bejelentkezéssel a hello@residentart.com e-mail-címen.
