Képzőművészet
Szellemi operációk
Belső világunk több tudati régióban létezik, egymásba oldódva, összekapcsolódva vagy a tudattalan szférában rejtőzve, konkrét fizikai érzetek, álmok, hatások és kapcsolatok, de az elme is saját formáit, érzéseit építi.
Az emlékezés művészete
Mindenki eljátszott már a gondolattal, miket mentene ki egy égő házból. Számomra ezek közül a tárgyak közül – minden ember, kutya, macska már biztonságban – mindig előkelő helyen szerepelt a fényképalbumom. A képekről legtöbbször kicsit esetlenül komponált, családtagjaink, barátaink vagy éppen idegenek megmerevedett arcképe néz vissza ránk.
Fibonacci számsorok ihlette vásznak
A Török–Magyar Kulturális Évad keretében Számítások és véletlenek címmel nyílt kiállítás Isztambulban. A matematikai tematikát körbejáró kiállítás három női életműbe enged betekintést, Vera Molnár, Maurer Dóra és Rákóczy Gizella alkotásaival ismerkedhet meg a nemzetközi közönség. Hamvai Kingával, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.
Egyenesen a műteremből - Simon-Mazula Tibor
Az emberek érdekelnek, minden festményem arról a kapcsolatról beszél, amely a másikhoz és a környezetünkhöz fűz bennünket. A képeken nem szavakkal magyarázom el, mégis remélem, hogy a néző felismeri: a festmény róla szól.
Goya és a „Goat”
Manapság divatos a csapatjátékok legjobb irányítói közül – például Jordan, James, Messi, Maradona etc. – amerikai mintára kiválasztani az abszolút „Goat”-ot, tehát a Kecskebakot, aki irányítja az egész „nyájat”. Természetesen sosem lesz teljes egyetértés.
Növényi heterogenitás a tájképen túl
Növényszerűvé válni, ez az emberi határoltság meghaladására szóló felhívás, ami „aláássa a szubjektum stabilitását”. Azonban ahhoz, hogy növénnyé vagy zölddé váljunk, ki kell lépni, el kell hagyni a tájképet, illetve a tájról szóló romantikus hipersematizmusokat.
Hyπnos
Generációjának figyelemre méltó művésze. A Kisképző és a Pécsi Művészeti Kar elvégzése után sikerrel vette az akadályokat, s ma már a művészetéből él. A Nyolcésfél Inspirációs Övezetben alkot, de sokat jár művésztelepekre is. Marosi Pannival beszélgettünk.
Női kvóta
Első alkalommal mutat be gyűjteményéből kizárólag női alkotók műveiből álló válogatást az alapításának harmincötödik évfordulóját ünneplő Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum. A kiállítás, melynek kurátora Szipőcs Krisztina, a Liszt Ünneppel együttműködésben valósul meg.
Fénystruktúrák művésze
Gyarmathy Tihamér ritmikus formákból és meleg színekből építkező áramló, mozgó világát, érett festészetét a színek és fények, a vertikális és a horizontális, olykor strukturálisnak tűnő kifejezésmód jellemzi.
Ebéd pontban délben
Kiállításának témája az emlékezés, a hiány ábrázolásának formai kísérlete. Megjelenik benne a már hiányzik tapasztalata, mert már nincs, már eltűnt, csak az emlékezet hozhatja vissza, de megjelenik benne a még hiányzik érzése is.
Egyenesen a műteremből – Szlávik Barbara
„Az foglalkoztat, hogy hol húzódnak a kép határai, hol van az a pont, ahol a kép tárgyi volta még éppen nem tűnik el a festett felszín mögött, azaz végső soron vannak-e és ha igen, akkor mik lehetnek a minimális feltételei egy adott képnek.”
Mámor a művészetben
Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) tárlata különleges témát, az alkoholfogyasztás képi megjelenítésének művészettörténeti históriáját járja körül. Az alkohol okozta problémákat felvonultató időszaki kiállítás kurátorával, Révész Emesével beszélgettünk.
Épp „időben”
Teljesen természetes, hogy „van” időjárás, és az is, hogy változik: az ég elsötétül, villámlik, enyhe, vagy éppen heves esőzés áztatja a földet, majd felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, és így tovább… Süveges Rita Időjárás-jelenés című tárlata az időjárás és az éghajlat módosítására irányuló korábbi erőfeszítések tanulságait járja körbe.
Csendes állapot – tiszta indulat
Szobrász, kőrestaurátor, aki zenél, performance művészként videókat, talált kőtáblákat mutat be, most kalligráfiákra emlékeztető tusrajzokat állít ki. Ilauszky Tamással beszélgettem.
Római vakáció
Az örök városba, Rómába vezetett Sóváradi Valéria és Fabricius Anna útja, akik a római Magyar Akadémia ösztöndíját elnyerve hónapokat töltöttek ott. Anya és lánya közös Hegyvidék Galéria-beli tárlatának címe, az 1258,3 km2 a nagyváros területére utal.
A Mecsek ölelésében
Pécs figyelemre méltó mikrokozmosz. Az ország északi részéről indulva a csaknem három és fél órás út után úgy érezheti az ember, mintha már az országot is elhagyná. Azonban a majd százötvenezer fős város azok érdeklődését is felkeltheti, akik Budapesten már mindent láttak, ami a kultúrát illeti.
Miről vallanak a képek?
Háromszáznyolc négyzetméteren százharmincnyolc műalkotással nyílt meg „Ezek a képek mind beszélnek” címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum nevezetes kiállítóhelyének, a Cifrapalotának felújított, állandó képzőművészeti tárlata. A gyűjtemény múltjáról és jelenéről ifjabb Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténésszel, a képzőművészeti osztály vezetőjével beszélgettem.
Egyenesen a műteremből - Jakatics-Szabó Vera
A művészet számomra a saját utamról és arról szól, mit és hogyan tudok megmutatni másoknak az alkotásokon keresztül. Sajátos, egyedi festői világ megteremtésén dolgozom, amely magán viseli a korszellem lenyomatát és az én személyiségemet, világlátásomat is. Képzőművésznek lenni hivatást jelent, nem foglalkozást.
A dadaizmus még mindig él
Attól igaz a művész lelke, ha nem szorítkozik külső visszaigazolásra, művészete is akkor válik igazzá. Manapság, amikor a címkék le- és felvételének örökös körforgásába ragadtunk bele, felszabadító Máriás Béla személye.
Ének a határtalanról
Tímár Sára Junior Prima díjas énekesnő Ének a határtalanról című lemezbemutatójának alkalmából született a legkülönfélébb művészeti ágakat ötvöző kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen.
Felhőtlenség vágya
Színgazdag, különleges montázstechnikával, fatáblákra készített figuratív munkák főként női alakokat ábrázolnak, rajtuk gombostűkkel rögzített, keményített textilek, s műanyag- vagy üvegelemek teszik plasztikussá az alkotásokat.
Katasztrófaturisták a Biodómban
A World Press fotókiállítása az év kiemelkedő sajtófotóiból kínál válogatást. A tárlat témái többek között vallási konfliktusokat, természeti katasztrófákat, mindenre elszánt aktivitákat mutatnak be, melyek által új nézőpontból közelíthetjük meg saját életünket és az emberiség alapértékeit.
Jelrendszer és absztrakció feszültsége
A hatvanas-hetvenes években megújuló magyarországi absztrakt képzőművészet egyik jelentős alakja. Művészete egyedi módon ötvözte a lokális festészeti hagyományokba ágyazott archaikus motívumalkalmazást a korában egyre nagyobb teret nyerő absztrakt törekvésekkel.