Nemrég adott interjút az Országútnak Kesselyák Gergely, a miskolci operafesztivál igazgatója. Ám az eltelt rövid idő alatt fordult a világ, a Bartók Pluszból tényleg miskolci mínusz lett. Erről ír a karmester a lapunkhoz is eljuttatott nyílt levelében.

Az ötvenes években méltatlanul háttérbe szorított színésznőt, Mezei Máriát 1956 szeptemberétől végre a Madách Színház társulatába hívták. És új film is várt rá, a Két vallomás úriasszonyának a szerepét kapta. A forgatás október 24-én elmaradt.

Pizzicato hegedű, basszus ukulele, elektronika – és kortárs költők versei. Az Eleven Költők Társasága zenéje és videoklipjei megmutatják, miként lehet újat alkotni költészet és zene fúziójával. Gréger Zsoltot és Szentmártoni Jánost faggattuk.

Vajon meg tudják rendezni nyáron az operafesztivált Miskolcon? Kesselyák Gergely karmester, a fesztivál igazgatója a Bartók Pluszról, a kortárs népoperáról, az operaíró-versenyről, a közönség igényéről, a szívig ható művekről beszél.

A balettművész Róna Viktor élete „kész regény” volt – mondják a szakmabeliek. A Bajor Gizi Színészmúzeum újra megnyitott kiállítása a fordulatos regényt meséli el korabeli képekkel, egykori és mai írásokkal tág kontextusba rendezve a históriát.

Ahogy az életben, úgy a filmekben is kisebbségben vannak a nők az űrhajósok között, és az űrhajózásról szóló filmekben jobbára csak akkor játszhatnak főszerepet, ha a film egy távoli jövőben játszódó science fiction mozi, mint például az Alien.

Új magyar film. Élt harmincnégy napig. 1956. szeptember 20. – 1956. október 23. Elfelejtettük.

...elvették tőle a személyi igazolványát, majd egy párnázott ajtajú kihallgatóhelyiségbe vitték, ahol először egy verőlegény vette kezelésbe, utána pedig egy másik tiszt az avantgárd művészekkel való kapcsolata felől érdeklődött...

Százhuszonöt éve Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vojvoda című vígjátékának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. A jubileumot múltidéző, ingyenes, online vetítéssorozattal köszönti a színház 2021. május 1. és 8. között.

Ki tudja, kitől örökölte a gyerek az eszét, a szépségét? Kire ütött, amikor csak a baj van vele? Vajon mi jár egy kiskamasz fejében? – Janikovszky Éva humorral, szeretettel írt, gyermekeknek, szülőknek szóló könyvein generációk nőttek fel.

A nagyjátékfilm-rendezőként elsőfilmes, de rendezőasszisztensként és second unit directorként rengeteg tapasztalattal bíró Bagota Béla tudja, milyen csapdákat rejt egy magyar krimi, és ezt nagyon okosan próbálta kijátszani.

Miért jókedvre derítő örömforrás ma is az 1954 nyarán–őszén forgatott színes magyar film, a Liliomfi? A rendező, Makk Károly 2003. november 15-én így emlékezett: „Tüneményes nyár a Balaton mellett. Jópofa, lázas tevékenység: ami eszünkbe jutott, azt fölvettük…”

A programok bősége már-már európai léptékű kulturális élet képzetét kelthette a székesfehérvári művészetbarátokban, amikor tavaly márciusban megérkezett világjárvány, és brutális módon fosztott meg illúzióinktól. Hallgatásba burkolózott a város. Mintha megdermedt volna a világ.

Émelyítően édeskés, könnyfakasztóan szirupos, kacagtatóan túlkomédiázott, néha unalmas, gátlástalanul valóságtól elrugaszkodott, sikeres, közönségkedvenc szocialista-realista giccsparádé: Én és a nagyapám – 1954-ben.

Borzasztóan kiszolgáltatottá tesz bennünket, ha az önmagunkról alkotott képünket egyetlen ember véleményétől tesszük függővé, a Lara pedig tökéletesen mutatja be ezt működés közben, ahogyan azt is, hogy ezek a viselkedésminták öröklődnek.

Remek alkalom lett volna a közéleti napilapoktól a sportközvetítések szünetében leadott egyperces hírekig, széltében-hosszában tudósítani a kolozsvári Farkas utcai kőszínház kétszáz évvel ezelőtti megnyitása előtt tisztelgő megemlékezésekről.

Mint a forró katlan, olyan volt a város 2007 augusztusában. A Dunán sétahajók cirkáltak. A Lánchídon át ballagtam az Erzsébet tér felé, és nemcsak a melegtől, hanem az idegességtől, izgalomtól is izzadtam.

„Kérem a vasasnémet elvtársakat, szíveskedjenek gyorsabban öltözni. Felvétel lesz…”

„Ez volt az a beteg ló, amin a sematizmus összes hibáit kimutatták” – első, 1949-ben rendezett filmjére, a Szabónéra így emlékezett nem sokkal halála előtt, 1975-ben a vitathatatlanul nagyon tehetséges, ám szemlesütve besúgóvá aljasodott, lelkibeteggé savanyodott filmrendező, Máriássy Félix.