A hazai nagy rockhullám 1985–1986-os elültével – ezekben az években sorra oszlottak fel vagy jelentették be működésük szüneteltetését olyan nagynevű együttesek, mint a P. Mobil, a P. Box, a Korál vagy a Karthago, és hol volt már a Piramis-jelenség – az egyszerű zenefogyasztó is érezte, vagy legalábbis a korabeli médiumok érzékeltették vele, hogy trendváltásra van szükség. Ennek az igénynek az egyik megtestesítője volt a siófoki Interpop Fesztivál, amelyet vérfrissítésnek szánt a popszakma, ugyanakkor erre is igaz volt, akárcsak a nagy elődműsorra, hogy jó néhányan elvéreztek, és eltűntek a süllyesztőben, még mielőtt sikert arathattak volna. Siófok a maga balatoni lazaságával mindenképpen jobb választásnak tűnhetett nyárra, mint a korábban szintén nyáron rendezett Táncdalfesztiválok helyszíne, az óhatatlanul fülledt levegőjű Erkel Színház.
Siófok színpadán az Interpop Fesztivál előtt sem voltak ismeretlenek a nagy pop-rock sztárok, hiszen az Országos Rendező Iroda (ORI) szervezésében itt lépett fel immáron évtizedek óta a zenés szakma krémje. De ez a két alkalommal megrendezett fesztivál kissé más volt, mint az egyszerű ORI-haknik, bár ugyanúgy a belföldi koncertszervezésért felelős monopol-szervezet rendezte. Ez a megmozdulás az ifjú tehetségek felkarolásán kívül a pártállami monopolintézményekben dolgozó vezetők zsebének megtöméséről is szólt. A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy az 1986-os versenyt a Napoleon Boulevard nyerte Kérlek, ne félj! című számával, míg 1988-ban Sárközi Anita vitte el a nagydíjat a Maradj meg nekem! című szerzeménnyel, amelyet a Z’Zi Labor legénysége bocsátott a rendelkezésére. Mély nyomot hagyott még 1986-ban a Neoton vezetője, Pásztor László által felfedezett Zoltán Erika, aki közönségdíjat nyert Szerelemre születtem című, Madonnára emlékeztető diszkóslágerével. 1988-ban Zámbó Jimmyért rajonghatott a fél ország (a másik felét most hagyjuk), ő előadói és szerzői díjat is kapott a Valahol bús dal szól című számáért. Csak halkan tegyük hozzá, hogy az énekes Zámbó Imreként (a csepeli Rákóczi útra bejegyzett lakcímmel) 1987. május 15-én kapott ORI-engedélyt, a fáma szerint Korda György támogatásának eredményeként, aki az ORI-vizsgabizottságban kiállt az aspiráns mellett, mert a grémiumban többen ellene szavaztak. 1988-ban Siófokon előadói díjjal jutalmazták a Hét forró éjszakán című dalt éneklő Pap Ritát, különdíjas lett a Keresztes Ildikóval felálló Rózsaszín Bombázók a Nem tehettem róla című nótával.
Az Interpop Fesztivál azonban 1988-ban nem múlt el vaskos botrány nélkül.
Kiderült ugyanis, hogy Erdős Pétert, Wilpert Imrét és Boros Lajost, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) három jó szemű főszerkesztőjét olyannyira túlfizették, hogy azt már nem lehetett józan ésszel megindokolni. Kiemelt szerkesztői díjuk egyetlen estére – ráadásul gyaníthatóan mindenféle munkát nélkülözve – fejenként tizenkétezer-ötszáz forintra rúgott. Ez akkortájt meglehetősen kiugró összegnek számított, egy harminc éve a pályán lévő értelmiségi jó kéthavi fizetésének felelt meg. Ők végezték ugyanis – legalábbis papíron – a Neoton Família, a Dolly Roll és a Z’Zi Labor színpadra állítását az Interpop Fesztiválon. Gál Iván, a korábban a KISZ KB fennhatósága alatt állt, de 1988-ra szintén botrányos módon megszűnt Ifjúsági Rendező Iroda bukott igazgatója, aki nem sokkal az 1988-as Interpop Fesztivál megrendezése és az ORI addigi igazgatója, Bulányi László rejtélyes öngyilkossága után ejtőernyősként az ORI élére állt, úgy kommentálta a busás szerkesztői díjakat, hogy 1988-ban kifejezetten erre az alkalomra készítették, „koreografálták” ezeket a fellépéseket, így megérdemelték az egyszeri megbízás után járó horribilis összeget.
Persze már akkoriban is nevetséges lehetett belegondolni abba, ahogyan a köztudottan „botfülű popcézár” Erdős Péter instruálja a Neotont, mikor lépjenek egyet jobbra, egyet balra a színpadon, vagy megmondta volna Pásztor Lászlónak, melyik akkord illik az adott dalba.
Többek között az Interpop Fesztivál fellépési díjainak kifizetése is célkeresztbe került a Központi Népi Ellenőrző Bizottság ORI-t ellenőrző vizsgálatán, amelyre 1989. január 10-én Gál Iván úgy reagált, a művészek gázsiját már nem kötötték jogszabályok – ez 1988 óta igaz is volt –, ugyanakkor a szabálytalanul felvett előlegeket, csakúgy, mint az utalványozások szabálytalanságait elismerte. Vitatkozott azonban az ORI-t ráfizetéssel vádoló kritikákkal, hangoztatva, hogy a fesztiválok csak hosszú távon térülhetnek meg, akkor viszont busásan. Az ORI szerinte sikeres turnéra vitte két éven keresztül a Z’Zi Labort, a Napoleon Boulevard-t és Zoltán Erikát, az MHV pedig az 1986-os Interpop Fesztivál nyerteseinek lemezeiből több mint egymillió példányt adott el. Emellett hangsúlyozta, hogy a könnyűzenei műfajnak szüksége volt vérfrissítésre, amit legjobban a fesztiválokkal lehetett keresztülvinni, mert ezáltal a popzene sokszínűségét biztosíthatták.
A siófoki Interpop Fesztiválra 1988-ban zsűritagként meghívták Kormos Sándort, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályvezetőjét is, aki a fenti elvtársakhoz hasonlóan magas tiszteletdíjat, egy hétre harmincötezer forintot markolhatott fel. Azért egy hétre, mert korabeli nyilatkozata szerint a színpadi beállásokat, a próbákat is végignézte. Ezenkívül kapott még ötezer forintot útiköltségre, ugyanis naponta ingázott Budapest és Siófok között, hogy minisztériumi állásának is meg tudjon felelni. Az már más kérdés, mennyire tudott akár egyik, akár másik posztján jó lelkiismerettel helytállni. A művelődési tárca részéről az Interpop Fesztivált is rendező ORI-ról Stark Antal államtitkár mondta ki a verdiktet: „A kialakult helyzetért a Művelődési Minisztérium is felelős, elmarasztalható személyi politikájáért, szakmai, gazdasági ellenőrző tevékenységének fogyatékosságáért.” Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, az ORI-nál a személyi felelősökkel szemben több fegyelmi eljárást indítottak. Az ügy folyományaként az ORI ügyviteli rendjének felülvizsgálatára miniszteri biztost neveztek ki, akinek a feladata az ORI vállalattá alakításának előkészítése volt. Ezzel párhuzamosan az ORI hatósági bizonyítványát megvonták, a működési engedélyek kiadását pedig fokozatosan a művészeti szövetségek hatáskörébe tervezték utalni. Azonban már nem rajtuk, hanem az újonnan, szabad választásokon hatalomra jutott Antall-kormányon múlott, hogy nem azonnal és nem teljesen így alakult, az ORI ugyanis egészen 1991 februárjáig gyakorolta a működési engedélyek kiadásának jogkörét, és mintegy időntúli szabadrúgással, a pártállami könnyűzenei intézmények közül – a szabadpiacra kft.-vé alakult cégeket nem számítva – utolsóként oszlatták fel 1991. június 30-án.
Borítókép: A Z'Zi Labor együttes, elöl Janicsák István, mögötte a Veresegyházi asszonykórus, 1986 fotó: Szalay Zoltán/Fortepan
