Hogyan lehetséges, hogy egy nagy formátumú államférfi a saját országában nem azt a politikát akarja folytatni, amelyet másutt a leginkább csodál? Ha az jó ott, miért nem jó itt?

Ezzel a címmel jelent meg még a múlt esztendőben Kubassek Jánosnak, a Magyar Földrajzi Múzeum címzetes igazgatójának életműkötete, amely olyan magyar utazókat, földrajzi felfedezőket mutat be, akik a világ különböző tájain és a Kárpát-medencében utazgattak.

A két nép legendás barátsága a szovjet befolyás alatt hol érvényesült, hol elfojtódott, hol váratlan területeken bontakozott ki, hol eltorzult. Írásunk ezt mutaja be a kiváló új társadalomtörténeti munka alapján.

A két világháború közötti korszak fontos politikai gondolkodója, miközben szellemes és bátor kritikájával ostorozta a közélet visszásságait, az etnikai alapú nemzeteszme csapdáitól nem tudott szabadulni. 

A korona hazai bolyongásairól tavaly megjelent tanulmánykötet folytatja a A Szent Korona hazatér: A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205–1978) című kötetben megkezdett munkát.

Politika és tudomány az Országút új, 117. számában. Vedd s olvasd! Tolle, lege!

Ha azon érdeklődésnek a nyitját keressük, mellyel a világ ma a középkor felé fordul, azt látjuk, hogy a tudós és laikus egyaránt keres valamit a középkorban, valamit a tárgyi és adatokban kifejezhető igazságon felül: lelket és életet.

Az irányzat a modern társadalmak sokfelé jelen lévő, sokféle formát öltő és súlyos konfliktusokat kiváltó tendenciája. Okainak, mibenlétének megértése nélkül korunk számos problémája fel sem fogható.

A gépi intelligencia fordulóponthoz közeledik. Mintha senki nem vette volna észre, hogy a reakciós német gondolkodó, Ernst Jünger 1957-es regénye kísértetiesen előlegezi meg Nick Bostrom Szuperintelligenciájának témáit.

Az önhitt racionalitás diadalmenete érzelmi életünk elsivárosodásával, közösségeink elsorvadásával, hagyományaink megtagadásával jár. Nincs Isten, nincs jövő, nincsenek gyermekek. Maradnak a jelen élvezetei s a technológiai fejlődésbe vetett vakhit – vagy ellenhatásként tudománytagadó babonák.

Használunk-e még kaszát a kaszáláshoz, és vajon ,,kaszálunk-e" vele annyit, hogy megérje? Na és az uzsonna délelőtt van vagy délután? Egyforma szavaink bizony előfordul, hogy nem ugyanazt jelentik.

A 12. századtól kezdve meghatározó szerepet játszott a mindenkori államvezetés utódlásában az ifjúság külföldön való taníttatása, azonban a 19. századig ez a gyakorlat csupán az uralkodó osztályok családjaira, tehát az ország lakosságához képest egy meglehetősen szűk rétegre szorítkozott.

A vidéki magyar zsidóságot nyolcvan éve deportálták. Összesen négyszázharminchétezer főt. A történettudomány megállapításai ellenére
a magyar közéletben többen úgy vélekednek, Horthy Miklós csak 1944 nyarán tudta meg, hogy mi történik a deportált zsidókkal.

Ilyen volt a rendszer, ezt hozta ki az emberekből. A mostani megint mást: törtetőket, gátlástalan harácsolókat, gyilkosokat, rablókat, tolvajokat, szélhámosokat formál azokból, akiket természetük erre hajlamosít. Tavaly temették a nyolcvanhét évesen elhunyt szlovákiai magyar költőt.

Újabb fontos állomásához érkezett a Hold felderítésére indult nagyhatalmi vetélkedés. Sikeresen leszállt a Hold Földről nem látható oldalán a kínai Csang'e-6 nevű űrszonda, hogy kőzetmintákat gyűjtsön a Naprendszer egyik legnagyobb becsapódási kráterében, és hozzon vissza magával.

Tudunk róla, hogy szeretjük a túlzásokat. De sokszor már észre sem vesszük, mikor tesszük. Hiszen a túlzás ereje a túlhasználatban elkopik. Ahogy a mondás tartja: a kevesebb néha több?

A 16. század földrajzi felfedezéseivel Európában elkezdődött a kulturális kincsek felhalmozása, mely egy sajátos modern intézménytípus, a múzeum kialakulásához vezetett, így a 19. századot Európa-szerte a múzeumépítések korának tekinthetjük.

Rendhagyó írás ez a Nyelvőr rovatban. Munka közben találjuk itt a magyar név- és nyelvemlékek után kutakodó szerzőt, aki a Dnyeszter mellé, egy kis moldáviai faluba, Csöbörcsökre utazott, eleink nyomait keresve. 

Orbán Balázs művében, A Székelyföld leírásában már szó szerint olvashatjuk a térség megnevezését. A szerző isteni adományként tesz említést a sóvidéki sóról. A mikrorégió települései a romániai Maros és Hargita megye határán helyezkednek el.