Nyolc évtizede honol béke Nyugaton. Soha nem látott jólét lett osztályrésze százmillióknak, és ma már egy takarítónő nagyobb kényelemben él, mint annak idején a Napkirály. Ezt a rációra épülő tudomány és az általa megalapozott technológia tette lehetővé, nem csoda tehát, hogy hódít a természettudományos világnézet, mindent ésszel akarunk felfogni és megmagyarázni. Van rá okunk, hiszen kiléptünk az űrbe, mesterséges élőlényeket vagyunk képesek előállítani, és egy tenyérnyi mobiltelefon segítségével kapcsolatba léphetünk az egész világgal.
Az éles szemű megfigyelők azonban már több évtizede felismerték, hogy
a tudományos haladás túl gyors, ezért a világképünk nem tudja követni a tudás bővülését.
A katolikus egyház tanítóhivatalának több évszázadra volt szüksége, míg be tudta illeszteni Galilei tanítását a hittételek rendszerébe, és másfél évszázad telt el, mire II. János Pál pápa kijelenthette az egyház nevében, hogy az evolúció tana több, mint egyszerű elmélet. Ha elég türelmesek vagyunk, eljuthatunk például arra a belátásra – amelyet Ferenc pápa sem vet már el –, hogy
a tudomány és a keresztény hit találkozik az ősrobbanás kísérleti megfigyelésekre alapozott elméletében.
Eszerint mintegy tizennégymilliárd évvel ezelőtt a világegyetem egyetlen pontban sűrűsödött össze. „A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” (Ter 1,2) Egyszer csak bekövetkezett az ősrobbanás, amit párhuzamba állíthatunk a Biblia kinyilatkoztatásával: „Isten szólt: ’Legyen világosság’, és világos lett.” (Ter 1,3). Milyen szépen illeszkedik egymáshoz a világ kezdetéről szóló, tudományosan megalapozott, racionális elmélet és a vallásos hit! Ahogyan a Fides et ratio enciklikában olvashatjuk: „A hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem felemelkedik az igazság szemlélésére.”
A modern ember azonban ezt nem akarja elfogadni, csak az eszére hallgatna, és nem törődik azzal, hogy hiába szeretne mindent megmagyarázni, ez kevés ahhoz, hogy meg is találja a helyét a világban. Özönlenek az újabb és újabb információk, napról napra változnak a korábban változtathatatlannak tartott törvények, az ember egyre bizonytalanabbul keresgéli az igazságot.
A változás lélegzetelállító tempója sok bajt okoz.
A nagy rohanásban nem fordítunk időt arra, hogy összehangoljuk a tudományos felfedezéseket és az emberiség több ezer éves tapasztalatait,
amelyek mind a mai napig döntő hatással vannak a viselkedésünkre. Az előttünk járó nemzedékek örökségét semmibe véve gyanakodva viszonyulunk az örök értékekhez. Miközben elismeréssel nyugtázzuk a technológia eredményeit, nem gondolunk arra, milyen veszélyes lehet, ha az egyén már nem szorul rá a közösségre. Mára ide jutottunk, mert pénzért szinte mindent megkaphatunk, élelmet, otthont, biztonságot, szórakozást, ezért materiális értelemben függetlenek vagyunk, ha van pénzünk. Ha hitelre van szükség, nem kell a családhoz fordulni, ott a bank. A kaláka fogalma egyre kevesebbek előtt ismert. Lelki bajainkat is egyre inkább fizetett pszichológussal beszéljük meg, a házastárs, a jóbarát szerepe fokozatosan visszaszorul.
Hídépítés kalákában, Bogdánfalván (Kós Károly: Hídépítés Bogdánfalván; A Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívumából, KJNT 01048)
Szívszorító a technológiai haladás által támogatott folyamat: emberi kapcsolataink lazulásával, a családok szétesésével, azonosságtudatunk gyengülésével, végső soron a társadalom fokozatos bomlásával jár. Eluralkodott az önzés, én, én és csakis én számítok, mások csak arra jók, hogy engem kiszolgáljanak. Jogaim vannak bőven, képviseletükhöz a bíróság mellett profi jogvédőket is találok,
kötelességem viszont alig, semmivel nem tartozom a közösségnek, amely így hosszú ideig nem képes fennmaradni.
A híres Böckenförde-paradoxon ezt úgy fogalmazza meg, hogy a liberális állam olyan előfeltevésekre épül, amelyeket csak a liberalizmus feladásával lehet garantálni.
Kezdetben a bajokra csak néhány éles szemű gondolkodó figyelt fel, de azok fokozatosan egyre nyilvánvalóbbak lettek. A nagyvárosokban már évtizedek óta tapasztalható az egyén elidegenedése, aki, miközben féltékenyen őrzi a szabadságát, elveszíti a közösséget. Megjelentek és egyre jobban terjednek az egyszemélyes csoportok, melyek között csak minimális a kölcsönhatás. Túlzott szerepet kapnak az emberi jogok, melyek napról napra változnak, nemegyszer marginális csoportok vélt vagy valós érdekeit jelenítik meg óriási hangerővel.
Együtt jár a racionalitás diadalmenete az érzelmi élet elsivárosodásával,
a lélek tagadásával, a szeretet érzésének eltorzulásával. Egyre kevesebben hisznek Istenben, elutasítják a transzcendenciát és a hagyományokat. A főáram szerint az életnek nincs más célja, csak az anyagi vágyak kielégítése, a fogyasztás növelése. Ha nincs Isten, nincs jövő, a halálunk után megsemmisül a világ. Nem fontos a gyerek, fontosabb az önmegvalósítás, legfőképpen az interneten keresztül, ahol a kommentek szerzői néhány szavas, lecsupaszított üzenetekkel és a bárgyú emojikkal fejezik ki csökött, gyakran súlyosan frusztrált érzelmeiket.
Olthatatlan kíváncsisága lehetővé teszi, hogy a nyugati ember egyre mélyebben megismerhesse a teremtett világot, de mára ez oda vezetett, hogy eluralkodott az önhittség.
Egyes önjelölt pápák már úgy gondolják, hogy Isten helyébe léphetnek, és ezt fennen hirdetik is.
Megfordítják a Biblia kinyilatkoztatását: Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette; ők viszont elképzelnek maguknak egy istent, akinek az a legfőbb dolga, hogy beteljesítse a vágyaikat.
Kongói gyermekek bányamunkán (Wikimedia Commons)
Nem maradtak mentesek e kísértéstől egyes vallásukat gyakorló keresztények sem, és egyre többen akarják a krisztusi szeretet jegyében saját képükre formálni a keresztény tanítást. Fellazítják a lelkiismeretet, kizárólag az írott jogszabályok hatálya alá sorolják a bűnt. Már azt is kijelentették, hogy Jézus Krisztus nem férfi, hanem semleges nemű volt, mert férfi és nő között nincs is különbség, éljen a nemek egyenlősége! Szerintük a krisztusi szeretet jegyében mindent el kell fogadnunk, mindent meg kell bocsátanunk, még a tízparancsolat megszegését is.
Nem gondolnak arra, hogy az igazi keresztény csak a bűnös embert szereti, magát a bűnt utálja. Az egyetlen dolog, ami szerintük számít, a felebaráti szeretet, figyelmen kívül hagyják viszont az első főparancsot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Nem veszik észre, hogy
a szeretet rosszul értelmezett parancsával próbálják elfogadtatni a Gonoszt.
Elérkeztünk oda, hogy a mai embernek szinte egyetlen célja lett: megvalósítani önmagát itt és most, figyelmen kívül hagyva mindenki mást, nem törődve a jövővel. Marginális kisebbségek erőltetik rá deviáns nézeteiket a józan többségre. A szavak értelmét kifacsarva jónak tüntetik fel, ami rossz, és rossznak, ami jó.
Véges bolygón nem lehet az anyagi fogyasztást a végtelenségig növelni (Pixabay)
A fogyasztás elszabadulása szükségszerűen vezet a környezet elszennyezéséhez és a nyersanyagforrások kimerüléséhez. Ma már egyre többek előtt nyilvánvaló, hogy véges bolygón nem lehet az anyagi fogyasztást a végtelenségig növelni. Ez a világ nem tartható fenn, hiába reménykednek – bár ma már egyre kevesebben – a technológiában.
Mivel az innováció célja a profit, az új megoldások összességükben nem csökkentik, sokkal inkább növelik a környezet terhelését.
Folyamatosan nő a gazdaság, ezzel a fogyasztás és a környezet terhelése is. A gazdag északi féltekén az emberek elkényelmesedtek, nem törődnek a legfontosabb kockázatokkal, a klímaváltozással, az édesvízhiánnyal, az óceánok műanyagszennyezésével és savasodásával, ami veszélyezteti az ottani élővilágot. Nem észlelhető közvetlenül, azért csak kevesek figyelmét ragadja meg a fajpusztulás, mely a tudósok szerint súlyosan fenyegeti az élőlényeket, végső soron az embert is.
Kőbánya a kongói Goma közelében (Wikimedia Commons, fotó: Abel Kavanagh)
Ferenc pápa felismerte az emberiséget fenyegető veszélyt, erről részletes elemzést adott a Laudato si’ enciklikában. Többek között ezt írja:
„Ha valaki a népesség növekedését és nem bizonyos emberek szélsőséges és válogatós fogyasztását hibáztatja, az az egyik módja annak, hogy ne nézzen szembe a problémákkal.”
Az úgynevezett technológiai optimisták szerint az ökológiai problémák egyszerűen megoldhatók új technikai alkalmazásokkal, ezért nincs szükség alapvető változtatásokra. Én ebben nem hiszek. Szerintem a jelenség arra vezethető vissza, hogy a vallás visszaszorulásával felborult az egyensúly az önfenntartási és fajfenntartási ösztön között. Eltorzult az ember Istentől kapott megbízatása, hogy művelje és őrizze a Földet.
A megzavarodott értékrend, a hit és a tudás megbomlott viszonyának egyik súlyos következménye a tudományellenesség. Ezrek pásztázzák az eget, hátha feltűnik egy ufó, ami Isten helyett üzen a messzeségből, és táplálja a reményt, hogy egy távoli bolygón élő, nálunk sokkal fejlettebb civilizáció majd gondot visel ránk. Nyilvánvaló, széles körben, a tapasztalat által visszaigazolt
tudományos tételeket von kétségbe a közösségi média névtelenségbe burkolódzó közönsége, de nemegyszer a nyilvánosan elérhető sajtó is.
Még ma is érkeznek bejelentések az örökmozgó feltalálásáról, ezrek halnak bele az oltásellenességbe, s egyházat alapítottak a laposföld-hívők. A modern Nyugat eszmeisége legbiztosabbnak vélt támasza, a tudomány elveszítette egyeduralmát, és sok helyütt primitív hiedelmeknek adta át a helyét.
Fellazultak az alapok. Igaza lett Oswald Spenglernek, aki már száz évvel ezelőtt rámutatott a nyugati kultúra alkonyára. A kulturális hanyatlást a szemünk előtt követi a társadalmi, politikai és gazdasági hanyatlás is. Ennek egyenes következménye, hogy jönnek az életerős népek, s előreküldve fiatal harcosaikat fokozatosan elfoglalják világunkat. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy
Európában a század végére csak azok a szigetek, csak azok a nemzetek fognak fennmaradni, amelyekben a közösségek őrzik a múltat, működnek a hagyományos családok,
amelyek az utódaikért élnek, amelyek megszabadulnak a fogyasztás növelésének kínzó parancsától, a technológiába vetett feltétlen bizalomtól, és hallgatnak a szívükre is.
Nyitókép: Az Univerzum mikrohullámú sugárzás alapján alkotott képe (Wikipedia)
