Mü kézdii keresztények s újságírók s írók alázatosan és töredelmes szűből akarók Nagyságtoknak s Szentségteknek nyomorúságos életünket jelenteni.
Münekünk az életünk hasonló az oktalan barmokhoz, kik soha az Istent dicsirni nem tudják a saját székükben, hanem csak az oktalanságban élnek.
Ezért Kendtek a hibások, még csak Kézdiszékünk vagy Kézdivásárhelyünk nevét sem hagyják nekünk nyugudtan leírni, azt, hogy kézdiiek vagyunk, mert a helyesírásellenőrző jó vastag pirossal aláhúzza. Mondják Kendtek, mit vétettünk mü, hogy így bánnak velünk? Métt kellett az isteni elrendeltetéssel szembemenően szabályozni a nyelvet? Métt kellett azt mondani az AkH. 175/b. pontjában, hogy „a több elemből álló magyar nyelvű helységneveket, valamint általában a helységrészneveket” kis kezdőbetűvel írjuk (ez még hagyján), és „az i-re végződő ilyen nevek i-képzős származékának végén csak egy i-t írunk” (ez mán nem hagyján)?

Hát normálisak Kendtek? Mü az ősidők óta kézdiieknek tudjuk magunkot (két i-vel), s most Kendtek jőnek, s egy ilyen büh bekezdéssel bezgetnek münköt?

Mü ezt tovább nem bírjuk. Még a Ceaușescu-érában es jobb volt, mert Tîrgu Secuiescit kellett írni a lapokban, de ezt nem tettük, hanem körülírtük, hogy „a vargavárosiak” vagy „a felsőháromszékiek”, s nem veszekedtünk ezen. Aztán jött a változás, már újra meg lehetett adni magyarul a helyneveinket, de nem volt az az újságíró vagy szerkesztő, aki le tudta volna írni, hogy éljen Eduárd, vagy hogy mü kézdiek vagyunk (egy i-vel). Ki es törött volna először a nyelvünk, aztán a kezünk. Ezért folytattuk a korábbi körülírásokat – jöttek es a megjegyzések az olvasók részéről, hogy „halló, véget ért a kommunizmus, írják’sza le izibe azt, hogy kézdii”.

Hát mit tehettünk: leírtuk, de a helyesírási szabályok szerint, kézdiként. Na, csak ekkor tört ki a ribillió! Epés megjegyzések öntötték el a szerkesztőséget, hogy nem ismerjük a földrajzot, mert a szászkézdiek a kézdiek, mü pedig kézdiiek. Egyesek megkérdezték, tudunk-e magyarul, mert úgy néz ki, hogy nem. Mások már azt boncolgatták, hogy eiszen az Istenben sem hiszünk, ha ilyen disznóságra képesek vagyunk. Merthogy – valljuk be férfiasan – ez tényleg disznóság.

Nem volt mit tennünk, közhírré tettük, hogy mü mossuk kezeinket. Most nem mondom el, hova küldték sokan Kendteket, a visszafogottabbak csak annyit közöltek, hogy pont olyan magyarok vagyunk mü es, mint Kendtek, a hevesebb vérmérsékletűek pedig egyenesen azt mondták, „ha tü münköt, mü es tüktököt”, s követelték a magyar helyesírási szabályzattól való elszakadást, egyesek már új, kézdiszéki helyesírás kidolgozását fontolgatták.

Mit volt mit tennünk: szembementünk Kendtekkel, és leírtuk azt, hogy kézdii. De bár ne tettük volna. Merthogy közben beérett székünkön es a Kendtek lélekromboló politikája, mely a nyelvjárásokat irtotta (tudjuk, ma már nem, de eső után köpenyeg). Ránk szabadultak a magyartanárok hordái, hogy a helyesírási szabályzat szent, és tartsuk be. Így kezdődött egy polgárháború, amely mai napig tart – mü pedig lassan úgy érezzük magunkot, mint szegény csángó szabófalviak 1671-ben, kik pont ezekkel a szavakkal kezdték levelüket a Hitterjesztési Szent Kongregáció érsekeihez, mint most mü. Csak azt mondják meg, miben különbözik az ő helyzetük a miénktől? Merthogy azzal utasították el az ő kérésüket, hogy az Általános Jó, a Katolikus Anyaszentegyház érdekében kell olasz papocskákat hallgatniuk. Miben érezzük másként mü most magunkot, mint a szabófalviak, akik ezt írták:

„Alázatosan könyörgünk annak okáért az Szent Gyülekezetnek és Nagyságtoknak, tekéntsen Nagyságtok az Christus Jésus szent halálának érdemeire, s viseljen istenesen gondot az mü szegény bűnös lelkünkre, hogy mü is idvözülhessünk, mert inkáb megcselekedjük azt, hogy az oláhok szkizmájára állunk és az ő püspöküktől halgatunk, mert nem lelkipásztorok, hanem lélekvesztők és kárhoztatók, hogynem mü soha őket acceptáljuk”?

Zárjuk hát sorainkat a szabófalvi levél befejezésével: „Az Szent Gyülekezettől és Nagyságoktól jó és kegyelmes választ várunk, mint szentséges atyánktól.”

A tisztelt Olvasók esetleges észrevételeit pedig ide várja: santhaattilab@gmail.com