Városomból, Kézdivásárhelyről manapság egyre többen mennek úgynevezett bortúrákra a Moldvai Köztársaságba. Ilyenkor kihagyhatatlan állomás a híres Purcari borvidék, melynek nedűi sorra nyerik a világversenyeket. Barátaimmal mi is úgy értékeltük, hogy nem hagyhatjuk ki ezek megkóstolását. A település a Dnyeszter jobb partján található, pár száz méterre az ukrán határtól, és tőle mindössze tizenöt kilométerre van a magyar szempontból híres-nevezetes Csöbörcsök, amit szintén meglátogattunk.
Kezdjük egy kis történelemmel. A Fekete-tenger partján fekvő Dnyeszterfehérvártól hetven kilométerre, a Dnyeszteren felfelé levő Csöbörcsök első említése 1528-ból való. Az itt lakó katolikusokról először Johannes Künig-Schonovianus emlékezik meg 1588-ban, a falu neve nála Zoborcin.
1595-ben a falu és környéke („hét vidéki falu”) a krími tatár kán fennhatósága alá kerül,
pontosabban „a kán első, legelőkelőbb feleségének a birtokába”, ahogy Zöld Péter írja 1767-ben. (A rajonközpont, Ștefan Vodă melletti Sloboziát régen ezért nevezték Slobozia Haneseinek, azaz ’a kánné Sloboziájának’.)
1725-ben Turkoly Sámuel, a cári haditengerészet tisztje elmondja, hogy e hét faluban mindenütt beszélnek magyarul, és egy kis magyar országnak nevezi a területet: „A Tatár Kán prótekciója alatt vannak hét magyar faluk, mellyekben magyarul beszélnek, én azon hét falukban vóltam, ollyan ország pedig az hol magyarul beszélnének nintsen Magyarországon kivül tőbb ennél.” (Nocsak, érdemes lesz majd a környéken is körülnézni!)
1767-ben Zöld Péter székely pap tizenhárom nap alatt 7139 személyt gyóntat és 2512-őt keresztel meg Csöbörcsökön, a lakosok jó része még magyarul beszél.
Ennyi magyar nyilván nemcsak a faluból került elő, hanem a környék katolikusai mindenhonnan odasereglettek, Zöld Péter írja is, hogy „a mezőváros számára hat, a falvak számára kilenc bábát és az öreg licenciátust megtanítottuk a keresztelés módjára és mindenre, ami hozzátartozik”.
Katolikus kereszt egy sírkövön a csöbörcsöki régi temetőben. Beke Mihály András 2014-es filmjében mondják a helyiek: „Az öregek azt mesélték, hogy a magyarok sírkeresztjei.” A film ide kattintva megtekinthető
Fotó: Sántha Attila
Idáig jutok ismertetésemmel, amikor kisbuszunkkal beérkezünk Csöbörcsökre. Itt Pavel Ciobanu nyugdíjas gazda vendégszeretetét élvezzük, és megcsodáljuk néprajzi múzeumnak is beillő, a Dnyeszter fölé, cölöpökre épített vendégházait. Saját készítésű bort vesz elő, mely bizony jobb, mint néhány hitványabb magyarországi vagy erdélyi borvidék legjobb terméke. Nem csoda, mivel a helyiek évszázadok óta művelik a szőlőt, Zöld Péter például azt mondja, hogy az arra vetődő papot mindig jó borral várják: „A szőlőskert, amely a szentmise és a pap céljait szolgálja, a szőlőhegynek szinte a közepén fekszik; ezt évenként megművelik, a bort beszállítják és tartják, míg csak meg nem romlik; ha megromlik, kiöntik, és a hordót musttal töltik meg, hogy ha katolikus pap találna odaérkezni, ne hiányozzék neki és a szentmisei áldozáshoz a bor.”
Pavel gazda a vendégházakba rakta be a faluból begyűjtött régi ágyakat, ezek fejrészénél
ugyanolyan gyertyalángdíszítések vannak, mint a moldvai csángó kelengyésládákon:
mindkét helyen a termékenységet jelképezik.
Vendéglátónk a kultúrház fölött levő régi temetőbe igazít, hogy a magyarok csontjai ott porladhatnak. Találunk is több időrágta sírkövet, az egyiken latin betűs felirat maradványai láthatók, ezek biztosan nem az ortodox, régebben cirill betűket használó románokhoz kapcsolhatók. Egy másikon egy félreismerhetetlen katolikus kereszt található.
Időszűke miatt meg sem próbáltunk találkozni a korábbi filmekben, leírásokban megszóltatott személyekkel, akik úgy tudták, a faluban előforduló Mogoș (’Magos’), Șauga (’Sóvágó’), Moga (’Móga’), Paladi (’Paládi’), Geangu (’Csángó’) családok magyar eredetűek. (A Geangu név Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő népnévhasználatát juttatja eszünkbe, ő kizárólag a csángu formát használta.)
Aztán szétnéztünk a környéken is, ahol lépten-nyomon magyar emlékekbe botlottunk – de ezekről egy másik alkalommal.
