21 gramm: ennyit nyom egy emberi lélek – jóval több, mint egy olvadó hópehely. De miféle gondolatok teremnek még a Corona IC-n, a kattogó kerekek felett, a koronavírus idején, az emberi képzettársítás szikrázó reléi közt?

Bethlen Margitról, szépprózai és publicisztikai írásairól az utókor méltatlanul elfeledkezett, pedig a két világháború közötti irodalmi közvélemény nem csak Bethlen István nejeként tartotta számon. Pályáját az irodalomtörténész vázolja fel.

„Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.” – Pilinszky művei mai napig örök érvényűek és iránymutatóak.
Az Irodalmi Magazin a száz éve született és negyven esztendeje elhunyt Pilinszky Jánosra emlékezik.

„zöld hullámok viszik dobálják hajód
barackfád árbóckosara belefúródik az égbe
lent pöttöm bogár ring egy szőlőlevélen
mindenből kitüremszik
benső végtelene”

Halmosi Sándor – iróniát sem nélkülöző – tárgyias, szikár gondolatok köré építi mondandóját. Infúzióként csöpögteti a szót. Táplál. Életet súg. Szeretetet és megmaradást. Oláh András recenziója.

Nekünk a művésztelepen az volt természetes, hogy szobrászok, festők, grafikusok között élünk. E mindenféle díjakkal és elismerésekkel kitüntetett művészeket sajátos, önkéntelen rangsorba állítottuk, aszerint, hogyan viszonyulnak hozzánk, gyerekekhez.

Fanni néni mindenáron arra akart rávenni, hogy játsszak kirakóst a szomszédban lakó gyerekekkel. Nem értette meg, hogy őket nem szeretem. Még a prímszámokat sem ismerik.

Villanellák, songok, átiratok, remekbe formált klasszicizáló és prózaköltemények találhatók Simon Adri legújabb kötetében. A szerző léthelyzetekkel, magánbeszédek, félelmek és játékos darabok sorozataival bűvöli el egyre növekvő olvasótáborát.

„A nappal mosolygós utcalegény / és a hajnal megbabonázza, / az éjszaka lelke puszta igény; / és késztet a bús rohanásra.”

Képről – képre: a sorozatban a szerzők saját fotójuk által ihletett, rövid kis írásokat közölnek. Most éppen arról, hogy a táj, a természet nem lesz covidos, és hogy mennyivel erősebb nálunk, még akkor is, ha számunkra lakhatatlaná is válik, miattunk.

„Néha úgy érzem magam, mint egy
gejzírben élő hal: tenyerén hordoz
a forró víz, s mint élő áldozatot,
az égnek olykor felmutat.”

Európa szállodái jól tennék, ha minden éjjeliszekrényen tartanának egyet ebből a könyvből. Nem tudok ennél a könyvnél jobb útitársat elképzelni ezekben a viharos, fanatizmussal teli időkben

Versei „egyszerre sugározzák a létezés szépségét, az emberi munkálkodás isteni eredetét és az állandóan környező veszélyeket...” (Kabdebó Lóránt) Erről és az általa szerkesztett Aracs folyóiratról kérdeztük Bata Jánost szülőfalujában, Horgoson.

A „g”, mint tudjuk, annak a gyorsulásnak a jele, amelyet a földi nehézkedési erő idéz elő, s ez persze egyfajta nyomást is jelent, amit a vadászrepülők pilótái vagy az űrhajósok élhetnek át, amikor feldübörögnek a motorok, a gép felgyorsul alattuk, és félelmetes sebességgel röpíti majd őket távoli égtájak, planéták felé.

Nem emlékszem, mikor történt, néhány éve, most forrta ki magát az emlék.

Nekem ajándék volt Tevel. Mérce. És ajándék volt Bonyhád, az Eötvös József Collegium, a néptáncosként és népművelőként megismert nejem, a három gyermekünk, Erdély és Lengyelország. Hogy ez sok vagy kevés? Egyik sem. Éppen elég.

„A Semmi: fölfoghatatlan, meghatározhatatlan,
megérthetetlen, kimondhatatlan és elképzelhetetlen.
A Semmi Minden. A Semmi:
Isten.”

Talán az a régi cirkvenicai nyár az oka; nem hajlandó elfelejtődni, és bennem keres alkalmas médiumot az üzenet közvetítésére: nem múlhat el nyomtalanul a Teremtésben egyetlen pillanat sem, a meg sem fogamzott vágy is karcot ejt a lét tükörén.

Rendkívüli családi örökségét, Jánky Istvánnak unokájához írt leveleit adja most közre a szerző dédunokája, felidézve gyerekkorának helyszínét, Verespatakot.

Itt, a hegyen már örök adventben élek, lila virágok és ametiszt emlékével. A titkos erejű lila kristály, az amethüsztosz – ami annyit jelent: nem részeg – véd a részegségtől, a testitől és a lelkitől is. A görögök legalábbis így tudták.

A zenész, zeneszerző és filozófus-költő Hegyi Botos Attila ötödik verseskötete a termékenységről, a kezdetektől megtalált saját lírai hang alkalmazásáról szól.

Amióta az eszemet tudom, nagyon-nagyon fontos emberekkel vagyok körülvéve. Bezony. Olyan fontosak ők, hogy szinte fel sem tudják mérni önnön fontosságukat: tulajdonképpen egész nap egy oltár előtt ülnek, mely oltáron önnön fontosságuk gyertyája égdegél, és azt bámulják erős szeretettel.

„Tejútról letérve,
láthatár melléken,
napfényt legeltettem
hosszú kötélvégen.”