Született már szöveg a szingularitásról (aki nem hiszi, nézzen utána Csokonai, az időutazó című dolgozatunknak), legfőbb ideje volt, hogy a kvantum-szuperpozícióról is legyen. Régi adóssága volt ez a magyar irodalomnak, és az Egy csikk búcsúszavai című kötettel már ez is megvan. Hozzátenném, hogy prózakötet, de ez a kiadvány nem csupán kisprózákat és azon belül is számtalan műfajt érint a rövid novellától a krokin és az újságcikken át a tárcáig és a szócikkig, hanem verset, performansz-dokumentációt, vizuális és konceptuális művet is. Nem is beszélve a kommentárokról, amelyek átszövik ezt a könyvet.
A műfaji és formai sokszínűség, az eklektika nem idegen a szerzőtől, Zelei Miklóstól, akinek fájdalmasan korán lezárult életművét végigkíséri a folyamatos kísérletezés. Mind a műfajokkal, melyeknek széles skálája a szépirodalmi műnemeken kívül kiterjed a sajtóműfajokra, esszékre és szociográfiára is (gondoljunk csak meghatározó munkájára, A kettézárt falura), mind az írástechnikai megoldásokkal, hogy minél pontosabb látleletét tudja adni annak a valóságnak, melyben a sajátjára talált.
Az Egy csikk búcsúszavai című kötetben, az utolsóban, melyet még a szerző állított össze, ijesztően ismerős világot látunk. „Jövőképünk a mai bevásárlás. Annak következtében, hogy ez elmarad, áll vissza életünkben a Holnap” – olvashatjuk Az árazógép című írásban. A Performance-ban pedig: „Munkaidő után nincs közterület! Ebből következik, hogy a közterület-felügyelőnek sincs mit felügyelnie. A reggel majd visszahozza a szabályokat, ránk köszönt a szankció, de most este van, nagyokat nevetnek.” „Hering-buszon, villamoson üres helyet látsz. Azok szoronganak körülötte, akik még látták, hogy az előbb ott egy hajléktalan ült” – állapítja meg a Hajléktalanok kommentelője, Bagoly, a kötetben időről időre megszólaló, csupán nicknéven megjelölt „hozzászólók” egyike.
Rendkívül izgalmasak ezek a „főszövegek” mellett (nemegyszer helyettük) megjelenő kommentárok, melyek nem a középkor népszerű műfaját elevenítik fel, inkább a mai kor közösségi médiájából ismert kommentek tónusát emelik be a szépirodalmi kontextusba. A hozzászólók hol a „főszövegekre” reflektálnak, hol egymásra (itt visszaköszönnek a szerző színpadi műveiből ismert dialógustechnikák), hol csak asszociatív módon illeszkednek, vagy épp csak alkalmat adnak a megszólalónak a véleménye kifejtésére, függetlenül attól, hogy éppen mi a téma. „Én a kommentteret regresszív térnek fogom fel. Nagyon stabil személyiség-szerkezet kell ahhoz, hogy valaki ott megmaradjon önmaga” – fűzi hozzá a Nyitnikékhez újfent Bagoly. Ugyanennél a szövegnél Dr. Jakabné Marcsi pedig ezt írja: „Itt mindenki anonim létben él? Akkor legyenek szívesek, olvassák el Szabó Lőrinc Nyitnikék című versét. Bocsánat: posztját.”
A könyv „főszövegekből” (posztokból) és kommentekből építkező, különleges szerveződési módja arra utal, hogy a szerzőt foglalkoztatták a nonlineáris struktúrák és a belőlük fakadó epikai és narratív megoldások. És mindennek a középpontjában az a bizonyos kvantum-szuperpozíció áll. Az a különleges állapot, amikor az anyag megvan, de még nem dőlt el, mi lesz belőle. Az állandóan folyamatban lévő teremtés állapota, miként a kvantumfizika lényegét összefoglalta egyik legkiválóbb ismerője: „Az ember folyamatosan egyszerre van a lét és nemlét állapotában. (…) Shakespeare azért hat folyamatosan, mert ebben a kvantum-szuperpozícióban beszél” – olvasható a Hamlet a barlangban (Platón majd érkezik) című kispróza egyik kommentjében. Innen szól a kötet címében megjelenő protagonista is, aki maga a kvantum-szuperpozíció. A csikk az a cigaretta, ami már nem cigaretta, már elszívták, az elszíváson már túl van, elnyomják, rosszabb esetben eltapossák. A nemlét a léte, azaz léte a nemlét. Egyszerre itt is és ott is. Búcsúszavai innen is, onnan is szólnak: „Tilos a dohányzás.” A verdikt az verdikt, de immár az is bizonyos: ami és aki onnan szól, az végérvényesen és megmásíthatatlanul innen szól. Itt van, és itt is marad.

Zelei Miklós: Egy csikk búcsúszavai. Kortárs, Budapest, 2022, 215 oldal

A szerző író, szerkesztő