Már nem voltak zsidók. Ateisták voltak, függetlenek és hontalan állampolgárok.

Tavaly nyáron, egy párás júliusi reggelen, vonatra ültem és átkeltem a határon Goriziába. Velence tartomány eldugott falujába, első írói műhelyembe, Topolovóba igyekeztem, ahol még nem jártam. Halványan emlékszem a szlovén Špeter falura és az elém táruló ismeretlen vidékre.

Ferdinandy György az emlékek műhelyében dolgozik, pontos mérlegein jelzőket, megfelelő szókapcsolatokat kimérve írja elbeszéléseit, mert az elegancia és a sallangmentes tömörítés prózaművészetének védjegye.

A rózsa szolgáló növény itt a szőlőhegyen. Nemcsak a szépségével szolgál, pedig mekkora áldozás szépséggel szolgálni a létezést. Jobb időkben tudta ezt a művészet is.

Pizzicato hegedű, basszus ukulele, elektronika – és kortárs költők versei. Az Eleven Költők Társasága zenéje és videoklipjei megmutatják, miként lehet újat alkotni költészet és zene fúziójával. Gréger Zsoltot és Szentmártoni Jánost faggattuk.

(Böjte Csabának)
Akkor is korán kelt, ha semmi dolga nem volt. Szófia beszéd ez, mármint, hogy semmi dolga nem volt, mert Csoma atya huszonnégy órából huszonötöt dolgozott. Legalábbis ezt mondták róla az emberek.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Tématerületi Kiválósági Pályázat
Hagyomány és újítás az irodalomban kutatócsoportja konferenciája
2021. május 27–28.

Amikor 1975-ben feleségemmel és fiaimmal meglátogattuk Sánta Ferencet csobánkai „rezidenciáján”, vittem magammal Az áruló harmadik kiadásának egy példányát.

Én még soha korábban nem hasogattam ágyat. Különösen nem a másét. Persze a bűztől talán el sem jutottam volna a közelébe, de az elmúlt néhány hét megtette a hatását. Betörtem. Átmozgattam mindent, még suvickoltam is.

„Híremet nemcsak keresem pennámmal, / Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!” Történelem és képzőművészet konstellációja: tíz képben és kép által mutatja be nagy hadvezérünk és költőnk, Zrínyi Miklós életét és korát Suhai Pál, a téma kutatója. 

Karácsonyi Zsolt versei egyrészt saját geometrikus szabályaik mentén bezárnak öntörvényű világukba, ugyanakkor új szabadsági fokokat villantanak fel, táguló, szélfújta terekbe vetik az olvasót.

„még nem érkeztem
meg a jelenbe 
mindjárt jövök”

Nagy Koppány Zsolt a felismerésről ír. Én meg a felismerés utáni megbocsájtásról. Ugyanúgy érzem a saját lelkem bűzét, mint másokét. Tényleg iszonyat szaga van. De van ami segíthet minket abban, hogy elviseljük a bűzt.

Odajött hozzám egy kedves, hajlott hátú, kicsiny öreg nénike, megragadta a karomat, s ezt kérdezte tőlem: „Igaz-e, hogy a Pista üdvözült?” A kérdésen igen meglepődtem, és visszakérdeztem: „Milyen Pistára tetszik gondolni?” „Hát a Baka Pistára. Én vagyok az édesanyja..."

„1966-ban, amikor a feleségem született,
anyák napja hivatalosan a munka ünnepe volt.
1977-ben, amikor tizenkét éves lettem,
anyák napja hivatalosan a munka ünnepe volt.”

„A puha éjszakában / a hátam mögül lopakodva hirtelen / tárul a szemem elé / gyilkossárga leopárd-autó. / Szentély-hatalmas, vakítón sziporkázó /
kerekeivel, mint a jóslat...”
Két új versével köszöntjük a hatvanadik születésnapját ünneplő József Attila-díjas költőt, Payer Imrét.

Ha egyértelműen közlik velünk, mi a helyzet, talán nem égünk akkorát. Hová kell mennünk, kit keresnünk, és így tovább. Azokban a napokban amúgy sem volt minden kiszámítható. Se köpni, se nyelni nem bírtunk, mikor elénk állt, és közölte: ne féljünk. Hát féltünk, igenis.

Nagy port kavart a Tóth Krisztina írónő keltette vita, melynek középpontjában a kötelező olvasmányok által sugallt alárendelt női szerep állt. A magyar nyelvű írásbeliség korai időszakában felbukkanó, a női szerepeket évszázadokra meghatározó irodalmi nőalakokról beszélgettünk Máté Ágnes irodalomtörténésszel, aki azt reméli, a múlt megismerésével a jelenben is nő a toleranciánk.

A Három pápa magyar írnoka címet viselő könyvnek beszélgetőtárs szerzője, Elmer István, nem regényt álmodott „hőséről”, nem beszélt róla, még kevésbé helyette, hanem hagyta, és segítette őt beszélni. A nehezebbet választotta: kérdezett és hallgatott. És akit kérdezett, az beszélt.

„Kerékpár szavunkat Szekrényessy Kálmán,
a fröccs kifejezést Vörösmarty alkotta.
Örökké tart hálám mindkettejüknek.”

Szondi György József Attila-díjas költő, bolgarista, műfordító, nyelvész, a Napút, a Napkút Kiadó és a Cédrus Művészeti Alapítvány vezetője, ez évtől a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés tulajdonosa válaszolt lapunk kérdéseire.

Mindenki, akit tiszteltem, fokozatosan leszállt a piedesztálról, egészen közel került hozzám, és megláttam a hibáit: közvetlen közelről. A bálványokhoz nem szabad nyúlni, mondja a mester (az is egy görény volt), mert kezünkön marad az aranyozás.

Böszörményi Zoltán, olvasói nagy örömére, egy felépítésében komplex, szociológiai beágyazottságában valós, kidolgozottságában precíz, nyelvezetében kimunkált művet tett le az asztalra, Darabokra tépve címmel – száz évvel Trianon után.