Szavakat rakok egymás mellé, gondolatok gyöngysorrá fűzve, nyakadba akasztva. Forrását kutatom kezed érintésének. Évek törődésből, gondtalan napok összehajtogatott, kamrába rejtett gondokból. Keresem a vakolatból pergő titkokat, a lépésből hátramaradt bizonyságot, ajtócsapódásból visszhangzó kérdéseket. Ki válaszol, ki csókol félelem ellen kényszerű karanténunkban?

Vérvörös rétet rendeltem ma reggel, érintésmentesen, távolságot tartva. Maszkba mondott köszönet, ölelés másfél méterről, értelmetlen értelmezése a szeretetnek. Pipacsok lepréselve, emlékkönyvbe rakva, mellé fénykép: anyám kezét fogom, mosolygunk egy távoli pályaudvaron. Vonatok sorban, üresen, ásító ablakok, anyák szűzen, gyerektelenül, kisdedek műanyag cumival, tápszerrel. Más világ, pipacsok nélküli, anyánk nélküli.

Fényképalbum kikericstetővel, fonott bojttal, fekete lapok kifakult emlékmorzsákkal. Listázva minden elkövetett bűnünk, s minden, ami még menthető. Családi kép, karácsonyi lapra való, rég nem látott rokonoknak. Kosárnyi boldogság pillantásokból, csókokból, mellre vett csecsemők rózsaszín ajkából. Próbája a szónak, bizonysága a csodának, hangok összefűzve: anya. Egyenlőségjel élet és halál között, értelme mindennek, fakadó forrása létünknek.

Álmodtam az éjjel. Dombornyomású boldogságot. Tenyerem alatt sejtek fogantak, szerelmeskedtek, megszülettek. Cukorszirupba mártogatott holnapok, csepegtesd le, mert ragad. Szivárog orromból a vér, tükörben nézem, ahogy a kőre cseppen. Fehér gyolcs fáradt kézben, ráncok meséi, szótlan tanúk. Tanítók, krétával felvésett bizonyságai létezésünknek, őrzői gyengeségeinknek. Anyák kopott tornácokon, hajlott háttal, vizesvödörrel. Anyák virágzó réteken arany hajjal, hanyatt fekve, felhőket számolva.

Álmodom holnap éjjel is. Azt, hogy mindenütt jó, de főleg máshol, ahol más emberével hálsz, ahol nem csinálsz mást, csak azt, újra meg újra. Mindenütt jó, de főként más, vagy másolt, nem indigóval, és nem stencillel, de lopott, lopható, mert nincs berácsozva, sem drága riasztóval védve. Mindenütt jó, de főleg anyámmal. Mindenütt jó, de főleg együtt.

Álmodom harmadnap is. Fa kérgében született csillagok ajándékdobozban, tenyérbe rejtett titkos üzenet, rejtvény csak anyáknak. Táncba kezd. Csípője becézi a zenét, lábai, mint két mesterien megmunkált húr, muzsikát játszanak. Kering körülöttem, hajával simogat, betakar. Szökken, mámor tör elő. Elindul, sétál, lábával kényezteti az avar sárgáját, barnáját, vörösét. Szövetet húz maga után, nem posztót, gyolcsot. Szeretkezik a titokkal, gyermeket szül gyönyörből. Libben a sétálók között, két csodás porcelánkezével simogat. Érintésétől megreped a burok, előbújik a szenvedély. Cseperedik lába nyomán az újszülött szó, mondatokat lép, mítoszt teremt. Pördül egy utolsót, és megfordul a világ.

Lépcsők visznek fel az ő országába. Fáradt, dagadt bokákra szárnyakat sóhajtanak ügyeletes angyalok. Akadálymentesített boldogság holnapra, mindenmentes, ne félj, nem lesz baj. Sorban állunk, dőlj hozzám, legalább itt, a lépcső alján. Nézd csak, pont fénylik ott, ahová csak szemüveggel látunk, ha levesszük, csak fényes maszat, vagy semmi. Lenyugvóban a nap, leülünk a fűbe, csendesen nézzük az előttünk elterülő földből, zöld növényekből, virágokból és tavaszi napsütésből összevarrt domboldalt.

Nagyítón át nézem a bőrét. Apró pöttyök ölelkezve. Zsizsgő parancsolatai a jóistennek szövetté szelídülve. Böngészésre váró láthatatlan mondatok, válaszok zsebre vágható, fel nem tett kérdésekre. Ujjlenyomatok férjektől, apáktól, gyermekektől, ujjlenyomatok kinyomozhatatlan napok hordalékaiból. Nagyítón át nézem a bőrét, az ereket, a lassan csordogáló vörös folyadékot, benne vergődő önmagam. Nézem a cérnaárkokat a bőrén, erősen szaporodnak.

Anya. Három betűből álló motorja a világnak. Három betűből álló csodája létezésünknek. Három betűből álló szó, millió évnyi bölcsességgel.

Csomagod érkezett, vedd át: búzakalászból font vírusmentes szabadság simogatással. Küldj valamit postafordultával, ami nem törékeny és nem romlandó. Maradt még hála tegnapról, matt, nem giccses, azt szereted. Kredencre tehető, környezetbarát, hosszú lejáratú szavatossággal. Fogadd el, hiánycikk!

Szűz anyánk, ki áldottabb vagy minden asszonynál, hozzád könyörgünk, simogass ma helyettünk, fogd kezüket, dúdolj altatót, teríts rájuk pehelypaplant minden ránk áldozott pillanatból. Süss óriás tortát, tegyél rá édes habot hétköznapi csodákból, mártogatható boldogságot minden napra. Oltárt oltalomból, fényből reménységet, ha eljön a te országod. De ma még szüld meg magad, hagyd pihenni anyádat. Holnap kelj fel, indulj szeretni, amíg nem késő. Most megfordulunk, már egymás hátát sem látjuk. Sötét van, de nem szabad félni, bátorságot simogat ránk a Teremtő!