A versek a kilencvenes éveket idézik meg, amikor hazánkban szinte külön réteget alkottak a tartózkodási és munkavállalási engedéllyel nem rendelkezők. Lövétei mélyen beleviszi ebbe a világba olvasóit, játékterében pedig erőteljes dilemmák feszülnek egymásnak. A létbizonytalanság és a döntéskényszer motívumai szinte átszövik a sorokat, egyben össze is fogják a verseket. Régi arcok támadnak fel, és veszik nyakukba az életet, miközben a szerző személyes tapasztalatai is kitűnnek az aspektusok szembeállítása és a szólamok vegyítése során. A költő megszokott formanyelve ezúttal nem annyira érvényesül, túlnyomó részben szabad- verseket, párbeszédes szerkezeteket és néhány versbe foglalt újságcikket ad közre. A történetek skálái a maguk teljességében bomlanak ki valóságuk kontextusából, az életszagú, plasztikus képek pedig örök érvényűvé avatják a verseket. Azoknak az olvasóknak is érzékelhetők a határon túli magyarok kálváriái és vergődései, akik teljesen kimaradtak ebből a korszakból. Nemcsak időutazás ez, hanem számvetés is. Hiába a múltról szólnak e versek, a mostban is elég ütősek, megkoronázva egy költői életművet.
A kötet tavaly elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi tagozatának könyvnívódíját.
