Ha egy faluba nem vezet jó út, az lassan kihal, nehéz ott megélni: a mezőgazdaságból azért, mert a piacokra nem jut el a termény, és hiába szép a táj, ha a turisták sem tudnak odamenni. Néhány ilyen faluban nyáron összegyűlnek az elvándorlók, ott töltenek egy hétvégét, egész éjszaka esznek-isznak, beszélgetnek. Ilyenkor mindenki elmondja, mivel foglalkozik, és így kirajzolódik az albánok munkaerőpiaci helyzete is.

Beszélgetések a fiatalok asztalánál

Először egy vékony fiút, Besniket hallgatjuk meg: Nekem nagyon jó dolgom van Bamir bácsikám kávézójában. Pincér és mindenes vagyok. Igaz, egész nap dolgozom, de nem nehéz a munka, nincs sok vendég. Ott lakom náluk, saját szobám van, jól tartanak. A borravaló fele az enyém. De ha kérdezik, azt kell mondanom, hogy 32 000 lek a bérem, mert annyi a minimálbér.

Kávézó az albán hegyek között 

 

A legcsinosabb lány, Bukuroshja következik: Én anyával dolgozom a fodrászműhelyében, csak három szék van, nem nagy üzlet. Anyám erősködött, hogy legyek én is fodrász, nekem meg mindegy. De már nem leszek ott sokáig, képzeljétek, van egy titkos kérőm, sportkocsija van, azt mondta, feleségül vesz és Olaszországban fogunk élni.

Mokány fiú jön, a neve Malesor: Én még itt lakom a faluban a szüleimmel. Nagyon szegények vagyunk, azt esszük, amit megtermelünk. Itthon segítek ősztől tavaszig, de nyáron lemegyek a tengerpartra, ott mindig van munka: takarítás, árusítás a strandon, esténként cipőpucolás, ha nincs semmi, akkor sörösdobozt gyűjtök. Az utcán lakom, a strandon mosdok. A pénzből ősszel megveszem, ami kell. Jó lenne ott maradni télire, de annyi pénzt nem tudok megkeresni.

Malesor még otthon van

 

Mirjeta, egy csendes lány: Meglett a friss diplomám az egyik helyi magánegyetemen, ahol mindenki le tud diplomázni, aki kifizeti a tandíjat. Már az állásom is megvan, apámnál a minisztériumban. Jó hely, igaz, nem fizet sokat, de keveset kell dolgozni.

Punetorja: Én egy varrodában dolgozom, mint a legtöbb képzetlen albán nő. Sok a munka, kevés a fizetés. Aki tud, elmenekül onnan, mert kevés a lehetőség a fejlődésre. Most viszont nagyon teperek, mert néha az olasz tulajdonos kiválasztja a legjobbakat, és elviszi őket az otthoni cégébe dolgozni. Ott több a fizetés, és érdekesebb a munka is.

Saimir: A diploma után egy évet Olaszországban dolgoztam, kávézókban éhbérért, de csak azért mentem ki, hogy megtanuljam a nyelvet. Hazajöttem, és válogathattam a különböző callcenterek állásajánlataiból. Kicsit fárasztó munka, de albán viszonylatban jól fizet. Apám azt akarta, hogy dolgozzak ott, ahol ő, de sajnos nem tudnak ennyit fizetni.

Pajtim: A kilencedik után – Albániában az általános iskola kilencosztályos – nem tanultam tovább, mert hívott az egyik unokatestvérem Angliába dolgozni. Kiskorúként könnyebb volt a letelepedési engedélyt megszerezni. Egy „fűházban” dolgozom – az albánok így hívják az illegális cannabistermesztő helyeket. Nekem vannak papírjaim, így kimehetek az utcára, nem kell mindig bent lennem, mint sok honfitársunknak, akiket ismeretség nélkül csempésztek ki dolgozni. Ők még fizetést sem kapnak, amíg le nem dolgozzák a kiutazás és az ellátás árát. Kicsit félek a lebukástól, de azt mondták, kint a börtön is kényelmesebb, mint itt egy ház a faluban.

Szuvenír készül egy albán varrodában

  

Merita: Én Svédországban járok egyetemre. Azt tanulom, amit szeretek: tanár leszek. Ott ebből jól meg lehet élni, nem úgy, mint itthon. Eszem ágában sincs hazajönni, amíg nyugdíjas nem leszek.

Liria: Én ápolónőnek tanulok. A szüleim foglalkozását választottam – egészségügyi dolgozó leszek. De egyvalamit jobban fogok náluk csinálni, ugyanis én németül is tanulok. Ha végeztem, egy évet dolgozom itthon, aztán tapasztalt, nyelvet beszélő ápolónőként Németországba megyek, ahol tárt karokkal fogadnak, és sokkal többet keresek majd az orvos apámnál is.

Shpresar: Tudjátok, én már kiskoromban is szerettem a népdalokat hallgatni, ezért néprajzot tanultam az egyetemen. A csoportomban csak olyanok voltak rajtam kívül, akik rendelkeztek kapcsolatokkal, és a diploma után biztosan el tudtak helyezkedni. Én meg hiába voltam színtízes – Albániában 10-es a legjobb osztályzat – egyedül nekem nem jutott szakmai munka, a többiek azonnal elhelyezkedtek. Kénytelen voltam apámnál dolgozni. De most egy külföldi intézet adott munkát – őket nem érdekelte más, csak a tudásom –, csak az a baj, hogy kétéves szerződéssel. Ha nem hosszabbítják meg, akkor mehetek vissza apámékhoz.

 

A beszélő nevek feloldása: Bamir: Jótevő, Besnik: Hűséges, Bukuroshja: Szépség, Liria: Szabadság, Malesor: Hegyvidéki, Merita: Érdem, Mirjeta: Jó élet, Pajtim: Egyetértés, Punetorja: Dolgos, Saimir: Milyen jó, Shpresar: Reményteli.

 

Eközben a szülők asztalánál

Bamir bácsi: Odavettem Besniket a kávézómba, kicsit mamlasz, de benne megbízhatok, biztos nem fog meglopni, még a borravalójával is elszámol. A szemben levő kávézóba felvettek egy csinos, cserfes lányt, akit nem is ismertek azelőtt. Biztos nincs olyan ismerősük, aki elvárja, hogy alkalmazzák őt. Azóta sokkal többen járnak oda, és többet is fogyasztanak. Nálam szinte csak az öregek maradtak, akik képesek egy kávé mellett órákig üldögélni.

A legolcsóbb vállalkozás: autó(vagy bármi)mosó  

 

Bukuroshja anyja: Én nyitottam egy kis fodrászatot abból a pénzből, amit a férjem küldött haza Olaszországból. Kitanítottam a lányomat, és bevettem magam mellé segédnek, sajnos nem olyan ügyes, mint amilyen szép. Jó, ha szem előtt van. Félek, hogy telebeszélik a fejét a kerítők azzal, hogy feleségül veszik, aztán elviszik külföldre, ahol az utcasarkon köt ki.

Malesor szülei: Olyan jó, amikor újra megtelik élettel a falu. Néhány öregen kívül csak mi lakunk már itt. Műveljük a földet, vannak állataink, de piacra nem tudunk termelni, nincs, amivel elvigyük a terményeket. Pénzünk csak a gyógynövénygyűjtésből van, azokért eljön a felvásárló évente néhányszor. Nehéz ez az élet, de mi már megszoktuk.

Mirjeta apja: Én a minisztériumban dolgozom már kilenc éve, mióta a Szocialista Párt van hatalmon, így még három évig biztos a helyem. Beviszem a lányomat is, tavaly megüresedett egy jó állás. Persze megpályáztattuk, de valahogy eddig még nem találtunk megfelelő embert. Remélem, 2025-ben is mi nyerünk, mert ha nem, akkor mindenkit lecserélnek a nyertes párt embereire.

Cukrászlányok a bolt mélyén – vásárlóra várva 

 

Punetorja anyja: Jó munkám van, egy olasz bérvarrodában vagyok művezető. Nyolcvan varrónő dolgozik ott, csak nagy az elvándorlás. A fiatal lányok, amint lehet, elmennek külföldre dolgozni, vagy férjhez mennek. A legjobb munkaerők az idősebb nők, nekik muszáj itthon pénzt keresni a családnak, és már nem szülnek gyereket sem. Újabban dolgoznak nálunk menekültek is, ők biztosan maradnak, mert nem kapnak ennél jobb munkát, csak sajnos nem olyan gyorsak, mint az albánok.

Saimir apja: Egy kis élelmiszer-feldolgozó cégnél vagyok alkalmazott. Részmunkaidőben jelentettek be, de zsebbe is kapok pénzt. Ha nincs elég bevétel, akkor terméket kapunk fizetés gyanánt. Jó hely, csak déliek dolgoznak nálunk – Albániában az északi gegek és a déli toszkok gyakorlatilag két külön népet alkotnak, még a nyelvük is sokban eltér. Északiak nem jöhetnek, mert a tulaj tart tőlük. Ha meghallja a telefonban, hogy egy jelentkező északi kiejtéssel beszél, már el is utasítja, hiába lenne ő a legjobb jelölt.

Pajtim szülei: A nagycsalád segít minket, küldik a készpénzt Angliából. A mi dolgunk csak annyi, hogy tisztára mossuk a vállalkozásunkban, és utána megvegyük nekik, amit mondanak: lakást, boltot, telket. Mi is jól járunk közben, és le se bukunk, mert van egy fizetett patrónusunk a rendőrségnél.

Hűsítőárus a parton. A hegyek közül érkezőknek ez is jó keresetnek számít

 

Merita szülei: Nemrég jöttünk haza Svédországból, ahol én villanyszerelő voltam, a feleségem ápolónő. Az ott összegyűjtött pénzből vásároltunk egy kis panziót, azt vezetjük. Csak ismerősöket, rokonokat vettünk fel. Ha idegenek dolgoznának ott, nem mertük volna még erre a hétvégére sem otthagyni őket.

Liria szülei: A kórházban, ahol dolgozunk, nagyon nehéz. Kevesen vagyunk, sok a beteg. Aki teheti, az elmegy innen, újak meg csak azért jönnek, hogy megtanulják a szakmát és a németet, utána mennek Németországba. A lányunk is követi a példájukat, és jól teszi. Nem tudjuk, mi lesz, ha már csak az öregek maradnak ott dolgozni.

Shpresar apja: Egy nemzetközi cégnél dolgozom. Az én osztályomon nagyon jó a csapat, mindenki a mi környékünkről származik. Ahogy elnéztem, a többi osztály is hasonlóan épül fel, a marketingesek közép-albániaiak, a minőségellenőrök meg mind katolikusok – Albániában a katolikusok északról származnak – mint a főnökük. Pedig a céges politika az, hogy a legjobbakat vesszük fel, a származást, vallást nem szabad nézni.

A strandcikkeket kínáló mozgóárus rozsdás, háromkerekű motorja mögé bújt a kamera elől 

 

Tanulság

Az albán fiatalok nyolcvan százaléka külföldön akar dolgozni, és a kint tanulók kilencvenöt százaléka nem akar hazamenni. A 15–30 évesek között a munkanélküliségi ráta huszonegy százalékos, és akik dolgoznak, azoknak a fele nem a tanult szakmájában helyezkedik el, egyharmaduk túlképzett a jelenlegi munkájához. Ötből négy állítja, hogy csak kapcsolatokkal lehet elhelyezkedni. Az albán munkaerőpiac legnagyobb rákfenéje a nepotizmus: kizárólag rokoni, ismeretségi, világnézeti alapon lehet jó állást találni. Az állami szférában csak az uralkodó párt emberei dolgoznak, ha kormányváltás történik, hónapokra megbénul az államigazgatás vagy az önkormányzat munkája, a régiek várják, hogy mi lesz velük, az újaknak meg be kell tanulniuk.

Nem csoda, hogy Albánia népességének jelentős része külföldön próbál szerencsét. 1990 óta 1,2 millió ember távozott, ez a népesség körülbelül egyharmada. Általában csak az idősebbek térnek haza, akik jól élnek a külföldi nyugdíjukból, vagy vállalkozást kezdenek a megtakarításaikból. Emiatt elöregedik az ország, és a népesség is csökken. Sokan dolgoznak alkalmi munkásként külföldön, elsősorban a mezőgazdaságban és a turizmusban. Az ott néhány hónap alatt megkeresett pénzből jó színvonalon meg tud élni a család egész évben. Sajnos pont a legjobb munkaerők mennek el, a helyettük beálló képzetlenebbek és a menekültek gyengébb teljesítményt nyújtanak, így az ország is lassabban fejlődik. Ebből az ördögi körből nehéz lesz kilépni, hiába vannak programok és törvények arra, hogy normalizálják a munkaerőpiacot, az évszázados szokásokat nem lehet hirtelen átformálni.

A fotókat a szerző készítette.