A konferencia elnöke, Gintli Tibor, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke köszöntőjében kiemelte, noha Gárdonyi csak pár évig élt Budapesten, a tanácskozás helyszínét indokolta egyrészt, hogy az ELTE Magyarország legnagyobb tanárképző intézménye, másrészt a tanítói diplomával is rendelkezett Gárdonyi a magyar irodalom klasszikus szerzője. Az ülés a Gárdonyi-emlékév eseménysorozatának részeként született, a téma pedig, amely köré az előadások szerveződtek – Gárdonyi világirodalmi beágyazottsága – különös figyelemre tarthat számot. Gárdonyi kapcsán elsőként nem a világirodalmi viszonylatok jutnak eszünkbe, bár az író kiemelten érdeklődött az európai kultúra jeles szerzői, például Dosztojevszkij iránt. S egész életművében erős világirodalmi kötődések tapinthatók ki.

Keller Péter, a menedzsmentképzettséggel és nemzetközi tapasztalattal rendelkező mérnök dédunoka 2008 táján kapcsolódott be aktívan Gárdonyi emlékének ápolásába, köszöntőjében felhívta a figyelmet arra is, hogy a Gárdonyi-emlékév az országhatáron túlra is kiterjedő munka.

Az előadások különböző szempontok szerint mutatták be és értékelték Gárdonyi világirodalmi kapcsolódásait. Kovács Árpád, a Pannon Egyetem nyugalmazott professzora Gárdonyi Géza elsősorban poétikai szempontokra összpontosító világirodalmi inspirációiról szólt. Számos szerző művei ihlették Gárdonyi prózai tevékenységét a karakterformálás innovációjában, az elbeszélés nyelvezetében. Gárdonyi találóan fogalmazott: Tolsztoj Napóleonja érdekesebb reggeli mosakodásában, mint a csatatéren. Számára a karakter a fontos, s nem a történelem. Szemléletében közel áll a korabeli életfilozófiához: a szív rendje az életakarásban jut kifejezésre, inkább a létvágy megnyilvánulásának, mint szereplésnek tekinthető. Bármelyik világirodalmi szerző iránti érdeklődése a kreatív olvasásban testesült meg. Nem filológusként olvasott – bár e téren is szakszerű munkát végzett Gárdonyi –, hanem az irodalom az alkotói intenció ösztönzéseként működött: internalizálta az olvasottakat.

Tüskés Anna, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa Gárdonyi Géza műveinek franciaországi fogadtatásáról beszélt. Gárdonyinak csak a prózai művei találták meg útjukat a francia közönséghez, versei és színművei nem. Színpadra szánt alkotásait nem találták alkalmasnak a francia közönség számára. Egyetlen franciára fordított verse ismeretlen okból nem került be a Gara László szerkesztette 1962-es költészeti antológiába. Novellái a XX. század első évtizedében folyóiratokban és antológiákban jelentek meg, első önálló könyve, a magyarul 1903-ban közzétett Az a hatalmas harmadik Kont Ignác fordításában kilenc évvel később, 1912-ben látott napvilágot. A Gárdonyi-művek fordítását legtöbbször magyar–francia fordítópárok végezték, ritkábban olyan fordítók, akik a két nyelvben és kultúrában egyaránt jártasak voltak: Jérôme Tharaud magyar tanítványaival, Fóti Lajos Georges Délaquysszal, Kányádi András francia tanítványával ültette át Gárdonyi műveit. A franciára adaptált novellák és önálló könyvek recepciója csekély volt, leszámítva az 1900-as plágiumbotrányt. A XX. század első felében a francia fogadtatást nagyban befolyásolta, hogy gyakran idegenségben tartja a művet a „magyar” melléknév a közhasználatú „hongrois” helyett és a magyar személynevek eredeti alakjának megtartása. A francia nyelvű recepció gyakran magyar szerzőktől származik, akik ritkán lépnek túl az életrajzi adatok és a főbb művek címének felsorolásán, az egyetlen kivétel Kállay Miklós, aki hosszan elemezte Gárdonyi munkásságát 1932-ben.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, Mátyus Norbert Gárdonyi Géza Dante Pokol-fordítása kapcsán három kérdésre kereste a választ: 1. mi a viszony Gárdonyi verses fordítása és az 1896-os Pokol-körkép között; 2. egyáltalán fordításnak tekinthető-e Gárdonyi munkája; 3. s miért nem tudott fordítása kanonizálódni, miért nem lett olyan klasszikus, mint Babits Mihály Dante-fordítása vagy az Egri csillagok. Gárdonyi fordításának célja elsősorban az 1896-os Pokol-körkép érthetővé tétele volt, aminek érdekében az eredeti terjedelem felére redukálva valójában alacsonyabb regiszterbe adaptálta a művet. Előtte csak Szász Károly prózafordítása létezett, amely nem volt befogadható a szélesebb olvasórétegek számára. Nem tudván olaszul Gárdonyi nyersfordítás alapján dolgozott, számos, ám nem értelemzavaró félrefordítás van munkájában, s ráadásul versben fordított, ami nagy előnye volt a Szász-féle magyarításhoz képest. Gárdonyi fordítása nem azért nem kanonizálódott, mert rossz, vértelen lett volna, hanem mert Babitsé olyan nagyszerű, hogy száz évig nem készült új Isteni színjáték-fordítás.

Lengyel Gyula címzetes esperes, plébános Mit akar ez a magyar ember?! címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy az önkeresés, a magára találás stációkhoz hasonlítható drámaisága jellemző Gárdonyi Géza életének első harmincöt évére. Mondhatnánk, művészembernél ez természetes, azonban nála többről volt szó. Életében gyorsan következtek a munkahelyváltások: volt úgy, hogy négy éven belül négy iskolában tanított. Nem kevesebb, mint huszonegy településen fordult meg. Sokáig csak önmagának, az önsajnálatnak volt helye a lelkében, ahonnan Istent egyelőre kirekesztette. Gárdonyi karaktereinek története mindig a vagyon, a lét, a létgazdagítás körül mozog. Harmincas éveiben ráébredt, hogy ettől el kell távolodnia, és elindulni vissza az atyai ház felé, mint a tékozló fiú. Ez a pálfordulata azt is eredményezte, hogy ettől kezdve a körülötte levő világot másképp látva, mintegy kozmikus templomként szemlélte a természetet. Ez főként lírai műveiben, verseiben tapasztalható.

Az utolsó előadó, Cs. Varga István az ELTE Bölcsészettudományi Karának nyugalmazott irodalomtörténész-professzora Szakralitás Gárdonyi műveiben című előadását Török Endre és Rónay László emlékének ajánlotta. A szakralitás számos szempontból megtalálható Gárdonyi műveiben: például a humoros derűben és a szövegeit gyakran javító módszerben. Az író számára az írás szent hivatás volt, embertestvéri szolgálat. A maga belső, gyermeki katolicizmusát belevitte az irodalomba. Gárdonyi nőalakjaiban három fő típus ismerhető fel: a szent, a hős és a szörnyeteg. Az első kettő közel állt a szívéhez, de a szörnyetegnek is kiemelkedő a szerepe, hiszen kiemeli a másik kettő szakralitását.