Ahogyan az is képtelenség, hogy egy ilyen izgalmas tárlat jócskán a zárónap előtt bezárjon. Mégis így történt, tehát akik novemberre tervezték látogatásukat, már ne induljanak útnak. Akik viszont még láthatták (köztük én is), azokat könnyedén rabul ejthették a Pacsika Rudolf által mozgásba hozott vagy statikus helyzetbe állított szerkezetek: pódiumon álló körben forgó kerekesszékek, nyugágyakból álló kerék, plafonról lelógó kerékpárok, amelyeket kötéllel lehet meghajtani, hogy csak néhányat említsek közülük.

Pacsika Rudolf: Aneantizációs szerkezet, 2022 napozóágyak
 

Bezárt kiállításról már csak nagy vonalakban érdemes beszélni, annál fontosabb szólnunk az alkotások mögötti tartalomról, Pacsika munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról.

Pacsika Rudolf: Cím nélkül 1995–1996 
 

A mezőhegyesi születésű alkotó felsőfokú tanulmányait Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte, majd Amszterdam felé vette az irányt. Posztgraduális képzésre utazott a holland fővárosba, hogy a Rijksakademie van Beeldende Kunst több mesterétől, Hermann Pitztől Jan Vercruyssétól és Richard Deacontól tanuljon. Stúdiumait befejezve visszatért Magyarországra.

Pacsika Rudolf: Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs
 

Szentendrén telepedett le, ahol a Szentendrei Grafikai Stúdió tagjai közé választotta. Bár 1989 óta él ebben a művészek által kedvelt városban, mégis egyik interjújában megjegyezte: „…nem vagyok őslakos, és nem voltam részese annak a bárki által irigyelhető történetnek, ami a hetvenes vagy a nyolcvanas évek elején ebben a városban történt. Ráadásul közben több évet külföldön töltöttem – így van néhány város még Európában, amelyhez erősen kötődöm. Nem hinném, hogy vannak a munkáimban kimutatható referenciák arra vonatkozóan, hogy itt alkotok, és nem érzem, hogy a hagyományos értelemben szentendrei művész lennék.”

Pacsika Rudolf Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs 

 

Elmondása szerint főként a nem lokális művészeti hagyományokból inspirálódik. Legfontosabb ihletőjű helyszínként a bretagne-i kastély gyűjteményét és a művészeti központot jelölte meg, ahol jó kapcsolatot ápolt az intézmény igazgatójával, a művészettörténész Denys Zacharopoulosszal. A tudomány, a gazdaság, az építészet és a hálózattudomány témakörei egyaránt alkotásra serkentik.

Pacsika Rudolf: Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs
 

Sokféle médiummal dolgozik a szellemi szabadfoglalkozású Pacsika Rudolf: rajzokat, videókat, fotókat egyaránt készít, munkáinak nagyobb részét mégis environmentjei, installációi teszik ki.

Pacsika Rudolf: Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs
 

Honlapját látva nem kerülhetjük meg Marcel Duchamp művészetének, szellemiségének említését, aki a XX. század talán egyik legtalányosabb művésze, kapcsolatban állt a kubistákkal, a dadaistákkal és a szürrealistákkal is, ám semmilyen irányzathoz nem kívánt kötődni. Szinte mindennel próbálkozott, rengeteg művészeti műfajban dolgozott: festett (első képein impresszionista hatások fedezhetők fel), grafikákat, installációkat is készített, saját pszichikai élményeit is feldolgozta az említett irányzatokat sorra véve. Munkásságának legjelentősebb részét azonban – ahogyan Pacsika Rudolfnál is – az úgynevezett ready made-ek teszik ki. A fogalom olyan használati tárgyakat jelöl, amelyeket műalkotásokká nyilvánítottak. Ilyen a Biciklikerék, melynek a dadaizmus szellemében fogant ötlete 1913-ban jutott először eszébe, ekkor készítette a zsámolyra állított biciklikereket, amely forog. „Élveztem azt az ötletet, hogy egy biciklikerék van a műtermemben.

Pacsika Rudolf Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs
 

Élveztem, hogy rápillanthatok, ahogy élvezem, amikor a kandallóban a lángocskák táncolnak” – emlékezik vissza Duchamp, aki később fésűből, spárgából, fogasból, dugóhúzóból, biztosítótűből, palackmosó keféből álló, eredeti funkciójuktól megfosztott tárgyakat is kiállított, felháborítva ezzel a közönséget. Egyik leghíresebb ilyen alkotása a Forrás címet viselő, kerámiapiszoár, melyet 1917-ben mutatott be a New York-i Függetlenek Szalonjában. Alkotása egy csapásra felforgatta a művészet történetét, és utat nyitott a posztmodern irányzatoknak. Duchamp egy teljesen hétköznapi tárgyat emelt be a művészeti kontextusba, kinyilvánítva, hogy bármelyik tárgy lehet műalkotás, ha annak tekintjük. A merész elgondolást az idők során többek között Jeff Koons, Damien Hirst, Michelangelo Pistoletto, Martin Creed, itthon Horváth Lóczi Judit követte.

Pacsika Rudolf Képtelenség, kiállítási enteriőr. Fotó: Deim Balázs
 

És természetesen Pacsika Rudolf is, aki Képtelenség című tárlatán abszurd módon új értelmezést lehetővé téve nyúlt a leghétköznapibb tárgyakhoz, anyagokhoz. Irreális elgondolásként, hiszen az objektek túlmutatnak fizikai valóságukon, meghökkenést váltanak ki a nézőben. A konceptuális és érzéki elgondolásból bemutatott munkák a megszokottól eltérő referenciamezőben állnak, vagy éppen mozognak a térben, így szabad asszociációkra késztetnek. Kétségtelen, hogy Duchamp elmélete felforgatta a műtárgyról, a művészetről alkotott elképzeléseinket, míg mások szerint a művészet halálát vagy legalábbis megkérdőjelezését jelenti. Pacsika ironikus, humoros rajzai (Varrott agy – 2013, Arckép – 2017, Zöld szuprematizmus I., II. – 2010) szellemes fricskát mutatnak a hagyományos művészetértelmezésnek. Alkotásainak nem annyira az esztétikum, mint inkább a mögöttük húzódó gondolat, ötlet, gag az alapja. Marcel Duchamp a ready made-del már megreformálta a művészetet, Pacsika Rudolf, habár már nem tud így tenni, mégis kiváló örököse a duchamp-i szellemiségnek.