A magyar művészettörténet egyik igencsak titokzatos fejezete egy budapesti lakótelep szélén, egy Erzsébet királyné úti lakásban íródott, ahol a hatvanas években maroknyi fiatal művész elhatározta, hogy saját erejéből igyekszik felszámolni a hazai kultúra kényszerű elszigeteltségét.

Úgy kerek a világ, hogy különbözünk egymástól. Vágyaink, céljaink is eltérnek másokéitól, ám mindannyian vágyunk törődésre, kapcsolatra. Ilyenek Részegh Botond alkotásainak testi, lelki és szellemi kapcsolatba kerülő alakjai is.

Jancsik Károly képei nem azt a szigorú geometriát használják, amit a konstruktivizmus javasol vagy amit a konstruktivizmus utódai használnak; nem a szó szoros értelmében vett geometrikus absztrakciót, hanem a mikrostruktúrák asszociációját.

A magyar művészet egyik nagy mesterének, Fényes Adolfnak kissé a feledés homályába merült festészetét idézhetjük fel a Magyar Nemzeti Galériában, amely stilárisan sokszínű, témáiban is sokrétű munkásságából ad szűk válogatást.

Csillagjáró címmel nyílt kiállítás Keresztes Dóra régebbi és legújabb munkáiból a Műcsarnokban, amellyel párhuzamosan debütált a Magyar Zene Háza Hangdómjában a Pannónia antológia című filmélmény, Keresztes Dóra animációjával.

Új aspektus felől közelíti meg az életművet a Műcsarnok három termében rendezett Szárnykészítő című Kő Pál-kiállítás: a művész kisplasztikáin keresztül jelöli ki az életmű fontos csomópontjait.

Az Európai Iskola rövid életű, de a magyar művészet történetének történelmi és művészeti szempontból meghatározó jelentőségű művészcsoportja 1945 és 1948 között működött Budapesten.

Intuitívan merít letűnt korok formakincséből, archaikus motívumaiból, amelyek tudatában megragadva, az alkotás közben új kontextusban kerülnek a vászonra. Nem Verebics Kati az egyetlen kortárs alkotó, aki úgy vélekedik, hogy a Nyugat-imádatban felnőtt mai embernek az archaikus kultúrákra volna a legnagyobb igénye.

Nagy érzékenységgel dokumentált lakótelepek és lakóik, s szűkebb környezetük tűnik fel Hernád Géza legújabb fotográfiasorozatán. A tárlat anyagának képei tisztelettel fordulnak az oly sokak számára ismerős lakókörnyezet felé, ahol az elterjedt vélekedésekkel szemben korántsem szürke tucatemberek élnek.

„Hol a bölcsek szerint ma az égen / lélektelen tűzgolyó forog, / Héliosz szállt aranyos szekéren néma méltósággal egykor ott – Friedrich Schiller: Görögország istenei” (fordította Rónay György)

Gyűjtő és gyűjtemény – elválaszthatatlan fogalmak, melyek kölcsönösen teremtik meg egymást. Szalóky Károly, a Várfok Galéria alapítója és vezetője maga is műgyűjtő. Harmincöt évvel ezelőtt nyitotta meg az első tárlatot, most pedig olyan kiállítás ünnepli az elmúlt három és fél évtizedet, amelyen valamiképp ő kerül reflektorfénybe.

Nagy ajándék számomra, hogy ezzel a felkéréssel rá lettem szorítva, hogy Miksa Bálint barátom képeiről alaposabban elgondolkozzam. Az a látás és világértelmezés, amelybe ezekkel a lebegő-sugárzó élményekkel invitál bennünket, fontos konzekvenciákkal szolgálhat valamennyiünknek.

1986-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Gvárdián Ferenc szobrászemberrel beszélgettünk művészetéről, hitéről és krisztológiai témájú munkáiról.

Munkácsy-díjas képzőművész, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense. Mayer Éva művészetében főként olyan, nőket érintő társadalmi és egzisztenciális kérdésekkel foglalkozik, amelyek mögött sokszor a „miért” kérdése húzódik.

Első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség William Blake képzőművészeti alkotásaival a Szépművészeti Múzeum 2026. január 11-ig látható kiállításán. A Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című tárlat a londoni Tate gyűjteményéből válogatva a brit képzőművészet és irodalom kiemelkedő alakjának legjelentősebb műveit tárja a látogatók elé, egyben bemutatja az angol képzőművészet egy különösen mozgalmas időszakát is.

Festészetében meghatározó téma az emlékezet identitásformáló ereje, az érdekli, hogyan hat a múlt a személyiségre. A személyes történeteket, a múlt emlékeit szürreális kontextusba helyezi, azok a helyzetek inspirálják, amelyek egyszerre vonzók és taszítók, s ez a feszültség a képein is megjelenik. A Marosvásárhelyen született, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen Szabados Árpád osztályában festő szakon diplomázott Szász Sándorral beszélgettem.

Frédéric Bazille a XIX. századi francia festészet egyik legkülönlegesebb jelensége. Életének tragikusan szűkre szabott ideje nem engedte, hogy megérje az impresszionizmus hivatalos megszületését, szerepe mégis megkerülhetetlen a mozgalom előtörténetében.

Vermeer holland aranykorban élt, amikor a moralizáló nyomatok, rézkarcok mellett a festmény iránti kereslet is megnőtt. Azért a fazekas, a nyomdász és a festőművész még ugyanabba a Szent Lukács céhbe tartozott Delftben, ahol a Kelet-indiai Társaság egyik központja székelt, és ahol a kékmázas kerámiák készültek.

Lázasan vibráló színei, expresszív ecsetvonásai révén Van Goghnál a pipacsmező nem csupán látvány, hanem érzés és élmény, pipacsai nem szemlélődnek, hanem kiáltanak, élnek, szenvednek. E különböző szemlélet tükrében bontakozik ki az a drámai erő, amely Vincent van Gogh természetábrázolását egyedülállóvá teszi.

A XVII. század végén új kihívó probléma, provokatív gondolat jelent meg az európai filozófia horizontján: a tudat kérdése. Vélhetőleg Ralph Cudworth volt az az angol filozófus, aki a tudat szót, ezt a fogalmat a filozófiai gondolkodás színpadára emelte. Ettől kezdve a szellem embereit fokozottan érdekelték azok a kérdések: hogyan gondolkodunk? azonos-e a tudat a gondolkodással?

Expresszív erejű festészete különleges világba repít, monumentális méretű, olajjal vászonra vagy farostra festett figuratív munkáira leginkább a képzeletbeli realizmus jellemző. Műveinek struktúrája első pillanatban megragadja a figyelmet, részletgazdagságuk művészettörténeti távlatokat nyit. Boda Anikó festőművésszel beszélgettünk.

Élete mélypontján Gauguin arzénnal próbált meg véget vetni az életének, ám előtte vászonra vitte „szellemi végrendeletét”, monumentális remekművét. Csakhogy, mivel túl sok arzént vett be, kihányta, mielőtt az hatott volna, így „életre ítélt halottként” folytatta munkásságát.

1914-ben nőjogi aktivista támadt baltával Velázquez híres festményére a londoni National Galleryben és hét vágást ejtett rajta. Tette világszerte felborzolta a kedélyeket, ám a világ művészeinek részéről méltó választ jelek szerint csak nyolcvan évvel később, Magyarországról kapott.