83 éves korában elhunyt Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, grafikus, író, a Nemzet Művésze. A kortárs magyar művészet meghatározó alakja volt, aki életművében a hagyomány, a hit és a történelmi emlékezet értékeit képviselte.

A kortárs nem stílus. A kortárs idő. A mai művészeti világot egyre kevésbé a művészet vezérli. Sokkal inkább a marketing. Nem az a kérdés, hogy mi jó. Hanem az, hogy mi eladható.

A Fading Remanence egyszerre jelöl neurológiai jelenséget és érzelmi tapasztalatot: a szem által még érzékelt fénylenyomatot és az eltűnő múlt emlékezetének utolsó felvillanását.

Saját testképünkhöz, intimitásunkhoz és a tekintethez fűződő viszonyunkat vizsgálja, nem kínál egyértelmű narratívát vagy morális állítást, helyette nyitott kérdéseket hagy a Dúdor István-teremben bemutatott sorozata révén.

A művész, a művek és a művekről alkotott gondolatok: Rabóczky Judit Rita szobrászművész eddigi életműve és annak értő gondolati visszhangjai töltik meg az Equibrilyum Könyvkiadó által megjelentetett magas színvonalú, gazdagon illusztrált monográfiát, amely már önmagában is könyvészeti remek – Nagy T. Katalin: Szobrok indulatból / Sculptures Made of Impulse.

Magnum Photos: Early Color – A világ egyik legfontosabb fotóügynökségének korai színes fotográfiái és vetítés tekinthető meg a magyarországi Robert Capa-gyűjtemény anyagából.

2013-ban Baráth Fábián, Boros Miklós János és Gilly Tamás, a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium alapítói közös ügy mellett köteleződtek el, melyet így fogalmaztak meg: hozzunk létre autonóm szobrokat, melyek saját és közös művészetszemléletünket, értékrendünket képviselhetik a kortárs magyar szobrászatban.

Ritka pillanat az, amikor egy alkotóművész életművéből válogatott műegyüttes legfrissebb alkotásaival párosítva a kiállítótér rusztikus, sárba rakott téglafalainak jellegzetességével együtt olyan egységes térélménnyé válik, amely által a látogatók számára is megnyílik egy sejtelmes múltba nyíló kapu.

Művészete a fény, a szín és a harmónia költészeteként bontakozik ki a XIX. század végének és a XX. század hajnalának változó világában, hogy Henri-Edmond Cross a modern festészet történetének egyik csendes, mégis meghatározó alakjává legyen.

Természeti látványból kiinduló festészetet művelni ma, a kortárs képzőművészeti szcénában sokak szerint anakronisztikus tett. Még ha tudjuk is, hogy a művész nem lemásolja a valóságot, hanem a belső világán átszűrve új, érzelmi és szellemi minőséggé formálja át azt.

Két fiatal festőhallgató kiállítása megteremti azt a lehetőséget, hogy az új generáció is részt vegyen a pécsi geometrikus absztrakt hagyományokra épülő képzőművészeti párbeszédben. Nagy felelősség ez nem csak a hallgatóknak, hanem az őket tanító mestereknek is, mert itt látható az egyetemi műtermek és szakmai diskurzusok eredménye, amellyel a fiatalok karrierje elindul.

Expresszionizmus és geometria diskurzusában Bodolóczki Linda festészete külön figyelmet érdemel. Művészete a pop-art eszköztárát felhasználva érzékenyen egyensúlyoz a szerkesztettség és a spontaneitás határán.

Ki ne ismerné a XX. századi modern magyar festészet megkerülhetetlen alkotóját, Szőnyi Istvánt? Többségünk tud nagybányai tanulóéveiről, zebegényi korszakának tájképeiről, meghitt enteriőrjeiről. A Pesti Vigadóan Dankó Dalma és Bodnár Zita kurátorok nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy reprezentatív válogatással bemutassák ezt a gazdag festői pályát. Az ajtón túl – Szőnyi István rejtett világa bizonyára sok látogatót fog vonzani.

A Things to play with című kiállítás Bede Kincső és Jakub Janovsky duókiállítása, ahol a gyeremeki lét, a játék, a boldognak szánt percek vegyülnek a családi és történelmi traumák kollektív emlékképeivel. 

Június 8-án, hétfőn délután 6-kor kezdődik a „Ki gondoskodik arról, ami utánunk marad?” című pódiumbeszélgetésünk. A Munkácsy Mihály-díjas Bánki Ákos festőművész beszélget Tóth Andreával, Tölg-Molnár Zoltán festőművész özvegyével és Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelővel, a Gallerytool alapítójával a műtárgyak utóéletéről.

A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású időszaki kiállítása a 19. századtól a kortárs művészetig tartó válogatással mutatja be, hogy Itália évszázadok óta a magyar utazók kedvelt célja, a művészeknek pedig örök motívuma és témája volt. 

Van valami különösen paradox abban, amikor a kortárs művészet a mozgást próbálja kiállítani. A múzeumi tér természete ugyanis alapvetően a megállítás logikájára épül: a befogadó megérkezik, szemlél, körbejár, olvas, majd továbbhalad. A dinamika itt többnyire metafora marad.

A művészettörténet-írás újhulláma különös, már-már Disney-rajzfilmfigurát, vagy Molière drámákból ismerős irodalmi alakot próbál ránk erőltetni: a „Kőgazdag Michelangelót”.

Ódor Bence legfrissebb képsorozatában mancsos lények pottyannak a vidéki létforgatagba és a székesfőváros szegleteinek derűs, hiperreális világába. Felbukkannak az édesded napfényben sziporkázó tömbházak zöldfelületein, piknikplatzain vagy éppen a főút száguldástól egyneművé váló színterein is elénk pattannak.” (Tayler Patrick)

Festményei nézőinek többsége számára sajátos ismerősség érzését hozzák felszínre, ami egyfajta „aha-élményt” is jelent, összefonódva egy „mintha-azonulással”: felismerése a közös életérzésnek, élettörténetnek, amely az esztétikai tapasztalatot és a léttapasztalatot egyaránt magában foglalja.

Könnyű helyzetben vagyok, hiszen nem szükséges bemutatnom a ma itt kiállító Ferencz S. Apor alkotói, oktatói és művészetszervezői munkásságát – mindannyian ismerjük azt. A jó kiállításmegnyitó szöveg rövid és keretező: kapaszkodót ad a nézőnek, hogy elinduljon egy olyan fonalon, amelynek felgöngyölítésével közelebb juthat a művész által kódolt üzenetek dekódolásához.

Százharmincöt éve május 25-én született Erdélyi Béla, a magyar festészet egyik kiemelkedő alakja. Ez a kerek évforduló kiváló alkalom arra, hogy közelebb kerüljünk örökségéhez, a kárpátaljai festőiskolához, mely önálló művészeti hagyomány a magyar kultúrában.

Kiállítássorozat záróállomásaként Vajda Lajos szellemiségének továbbélését vizsgálja a Vajda és a Posztmodern című tárlat négy (neo)avantgárd, posztmodern és kortárs alkotó, Birkás Ákos, El Kazovszkij, Kovács Péter és Szemző Zsófia művészetén keresztül.