Struguraş-Fazakas Krisztina Metastabilitás sorozatának darabjai első ránézésre színharmóniákat, lüktető képzajokat és ellentétek összefeszülését tárja a néző elé. Érzékelhető a viaskodás a letisztult felületek, a színosztások és az expresszív részletek között. Bennük ott az érzelmek ingadozásainak széles skálája, de a fix pontokat megelevenítő kapaszkodók képi megfelelője is.
Tükrözik mindazt a törekvést, amely az élettapasztalatot gyűjtő fiatal generációt – melynek tagja maga a művész is – meghatározza. Akik kapaszkodókat próbálnak találni válsághelyzetekkel teli világunkban, amelynek folyamatos változásában köddé válnak a fundamentumokat jelentő értékek. Igyekeznek megtalálni benne saját stabilitásukat, amelyet rengeteg tényező befolyásol. Ez az egyensúlyi helyzetre való törekvés ölt testet a festmények színes sávozásában, melyek tereit megtörik a felszín alatt gomolygó, feszültséggel teli hálózatok. Végigtekintve a sorozat egyes művein, megfigyelhető, hogy egyre inkább kontúrozottak, és ezáltal határozottabbak is a felületek elválasztásai. Egyre markánsabban jelenik meg a rend, a rendszer, a stabilitás iránti igény.
A legújabb képciklus címadó fogalma, a metastabilitás olyan állapotot jelent, amely az egyensúlyi állapothoz képest többletenergiát hordozó, bizonytalan stabilitású, könnyen megzavarható helyzet. De a meta szó előtagként elvonatkoztatásra, bizonyos jelenség értelmén túlmutató dimenziókra utal. Ebben a formában a metastabilitás, mint a sorozat kiemelt fogalma könnyen megfeleltethető az említett bizonytalanság érzetét keltő generációs szituációknak.
Festményeinek expresszivitása az alkotói folyamat egyes lépéseinek dinamikáját is tükrözi. A kompozíciószerkesztés intuitív kezdeti szakasza szigorú struktúraalkotásba fordul át. A vászonra először ösztönös mozdulatokkal, szénnel rajzol. Ezek az első, nyers vonalak adják meg a kompozíciók legfőbb érzelmi kifejezőerejét. Felületükön érvényesülnek a szabadon előtörő feszültségek, melyek tulajdonképpen az alkotó lelkében játszódó aktuális folyamatok vetületei. A fekete vonalháló képezi a kompozíciók alsó rétegét, mely szimbolikusan az emberben játszódó legmélyebb, legelemibb folyamatok megtestesítői.
Ehhez a felülethez csatlakozik a fonalrendszer hálója, mely formájában követi a szénrajzos vonalak szabad mozgását, ám színében kontrasztot képez. A lágyan szétterülő fonalháló átlátszónak tűnik a művek összhatásában. Sziluettjük a légies hatást mutató sprayréteg ölelésében éteri minőséget testesít meg. A fonal köti össze az egyes képrétegeket, és irányítja a néző tekintetét is. Érdemes néhány gondolat erejéig elidőzni a fonal használatánál. A művész korábbi alkotásain is szívesen alkalmazta ezt az anyagot. Akár a hímzés-varrás klasszikus technikáival, melyekkel szintén szívesen kísérletezett. A fonal szimbolikus jelentésvilága is gazdagítja kompozícióinak sokszínűségét.
Megjelenítése megidézi a görög mitológia egyik legismertebb történetét, Thészeusz és Ariadné kapcsolatát. A monda szerint Thészeusz Ariadné fonala segítségével jutott ki a minoszi labirintusból, miután legyőzte a Minótauroszt, akinek alakja szintén vívódásokkal teli: a bika és ember testbe ötvöződő lény egyszerre áldozat és erőszaktevő. Épp olyan kettősségeket hordoz magában, mint Ariadné, aki egyszerre áruló – hiszen a leigázott szörny saját féltestvére – és megmentő is, mivel segítséget nyújtott az önmagát feláldozni kész győztes Thészeusznak. Az ókori történet éppoly szövevényes, mint a tárgyalt kortárs festménysorozat vizualitása. Struguraş-Fazakas Krisztina festményein a legészrevehetetlenebb, szinte áttetsző matéria rendelkezik a legfontosabb funkcióval.
Vezeti a képértelmezés menetét az ellenpólusokkal teli festékrétegek között. Paolo Santarcangeli A labirintusok könyvének sorait idézve: a fonal szimbólum, „számos megfogalmazásában azt ábrázolja, és mindenkor azt jelenti – akár lánc, akár kötél vagy rajzolt vonalak formájában jelenik is meg –, hogy a létezésnek minden állapota, formája kapcsolatban áll egymással, és azzal az alapelvvel, amely élteti őket: mindig megtaláljuk a megszakítás nélküli, a többé-kevésbé bonyolult, olykor önmagába visszahajló rajzú, csomókat és hurkokat formáló vonal ábrázolását, amelynek azonban mindig az a szándéka, hogy – mint ’életfonal’, ’köldökzsinór’ – mutassa az összekapcsolódást, az egybeolvadást; ennek megszakadása egyenlő annak a morális állapotnak vagy ’összekötöttségi’ helyzetnek megszűnésével, melyet szimbolizál. Gondoljunk csak az oly gyakori meandermotívumra vagy a kígyóvonalra, amely a szarkofágokon az életnek a halál felé vagy a halálnak az élet felé történő állandó áramlását jelképezi.” Bár a fonalszimbólum ilyen mély rétegű értelmezésével nem tudatosan foglalkozik a művész, mégis ösztönösen, folyamatosan használja eszközként, és élteti tovább ezt az évezredes gondolatkört kortárs műveinek megfogalmazásában.
Továbbhaladva a sajátos képépítés folyamatában: a festő digitális szerkesztést is használ kompozícióinak megszerkesztéséhez. Végső fázisként pedig az alkotás leglassúbb és legprecízebb etapja következik, a színskálák kiszerkesztett rendszere. A gazdag koloritú sávozások jelentik a harmóniát, a kiegyensúlyozottságot. A különböző minőségű képrészletek viszonyaiban, az irányok megtörésével lebegő térhatást hoz létre. A képelemek sűrűsége és a légies, üres felületek váltakozása asszociációkat hív elő a néző gondolataiban.
A Metastabilitás sorozat tehát következetes képi programot alkot. A széria első darabjainak visszafogottabb tónusai fokozatosan élénk, merész színtársításoknak adják át a helyet. Ez a sorozat egyfajta önfejlődési ívet is kirajzol: a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen szerzett tapasztalatok, a tanítás és az intenzív műtermi munka is hozzájárultak a képi világ kiteljesedéséhez.
Struguraş-Fazakas Krisztina festészetében olyan tereket alkot, ahol az ösztön és a tudat, a káosz és a rend, a spontaneitás és a szerkesztettség dinamikus viszonyba kerülnek egymással. Nem pusztán képeket hoz létre, hanem vizuális helyzeteket: kihívásokat a szemnek, útvonalakat a gondolatnak. Mindez pedig nemcsak alkotói, hanem nézői szinten is hat: tanít a figyelemre, a rétegek mögé látás képességére, és a különböző élethelyzetek megértésére. Festményei által bekapcsolt beleérző képességünk fejlesztése pedig ma talán fontosabb, mint valaha.
Képek: Hybridart Management
