A magyar irodalom ismét egy nemzetközileg is jegyzett, rangos elismerésben részesül. Turczi István a boszniai Szerb Köztársaság idei Nemzetközi Irodalmi Nagydíját veheti át.

Ki mentette meg a humanista gondolkodót az inkvizíció karmaiból? Természetesen ez sem úgy volt, mint ahogyan hírlett – akárcsak annyi más ebben az életben. 

Történelmi regények és rendhagyó történelemórák szerte a Kárpát-medencében – az idén József Attila-díjban részesült Gáspár Ferenc író beszél indíttatásáról, a múlt ismeretének átadásáról, megjelenés előtt álló könyveiről és egy kitalált magyar trubadúrról.

Harmincéves a Salvatore Quasimodo-költőverseny és költőtalálkozó – hamarosan átadják a díjakat. A balatonfüredi színes programokról itt tájékozódhatnak a  gasztronómia-, zene- és irodalomkedvelők.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata kétnapos konferenciát tartott Illyés 120 címmel a Pesti Vigadóban. A szakértők széles spektrumban vizsgálták Illyés Gyula költői, írói, drámaírói, műfordítói és lapszerkesztői munkáját.

„A vetítővásznon
földrengések és
tektonikus lemezek törései –
ökörnyálvonalak futottak egymásba,
majd halványultak el
hangtalanul.”

Ahogy öregszem és kényelmesedem, egyre több tárggyal veszem körül magam. Mindegyik nélkülözhetetlennek tűnik, és végső soron mindegyik fölösleges, természetesen.

2022. szeptember 5-én rangos beszélgetés helyszíne volt a pesthidegkúti Klebelsberg Kastély, ahol bemutatták a Tamási Áron címmel megjelent, életrajzi kordokumentumokat tartalmazó albumot.

A BBC recsegő hangú híradásai nyomán óvatos bizakodással várt oroszok géppisztolysorozattal köszöntek be, a férfiakat fütyülő golyók között barikádépítésre vitték, az órákat meg szuvenírnek. A direktor úr magát sztari papának álcázva menekült meg a málenkij robottól.

Bölcsnek lenni annyit tesz, hogy az ember igyekszik változtatni mindazon, amin kell és lehet, beletörődik abba, hogy ezek közül sok mindenen nem lehet változtatni. És ami a legfontosabb talán: hogy ezeket többnyire meg tudja különböztetni…

Kalkuttai Szent Teréz anya negyedszázada hűségesen teljesíti lelkiatyjának tett ígéretét: „Ha valaha szent leszek, biztosan a »sötétség« szentje leszek. – A mennyországból mindig hiányozni fogok – hogy világítsak azoknak, akik a földön sötétségben élnek.”

„Szép, tömör tájversek, pasztellszerű, mégis szuggesztív képekkel, amelyek mindannyiunknak ismerős érzeteket keltenek életre.”

Medvecukor, Varázsfüvek, Ördögszekér. A gyermekkor, a természet, a misztérium varázslatos világa, a megismerhetetlen megtapasztalásáé, a kimondhatatlan rejtelemé. Szepesi Attila verseskötetéről ír Száraz Miklós György.

Égi királynőnk, Mária pártfogó szeretete nélkül az elmúlt ezer év megpróbáltatásai után talán már nem is létezne Magyarország, nem is élnénk itt a Kárpát-medencében.

Még hallani az óvodai zsivaj hangjait, az arcok még kisgyereket mutatnak. De itt-ott a szemekben már mintha felcsillanna egy-egy pillanatra a majdani felnőtt elmélyült, okos figyelme.

Ha a kocsink elmegy, az életünk egy szakasza megy el vele. Azzal pedig a kis és nagy történelem darabkája. A szerző szinte észrevétlen véteti velünk ezt észre, tapintatosan, de határozottan.

Korai, forradalmi verseit el kellett tüzelni, disszidálnia nem sikerült, úgy érzi: szerencsére. Képzőművész és harminc év kihagyás után újra író, akinek prózáit tárt karokkal fogadják. Jámborné Balog Tündével beszélgettünk makói otthonában.

Amikor a klímatudatos életmódról olvasok, a legtöbb ott leírt ötlet régi ismerős számomra. Hiszen nagyapám is ezen elvek szerint élt. Igaz, ő nem klímatudatosságból, hanem mert szegény alföldi parasztember volt.

Kukorelly Endre, Petőcz András, Zalán Tibor és Turczi István Babérkoszorú-díjas költők, írók beszélgettek L. Simon László moderálásával a rendszerváltásról, nemzedékükről – ha volt ilyen.

Az 50. Tokaji Írótáborról ír annak egyik jeles résztvevője, szubjektíven, saját benyomásai alapján. Esőről, színházról, utazásról, díjakról és egyáltalán: a négy napnyi, pezsgő irodalmi létről Tokajban.

„...ki mint nem vet,
úgy nem arat.
Ha kevésbé rohanok,
talán még élhettem is volna, testvéreim.”

Kapcsolataink ellentmondásosak, vágyaink reklámok ránk tolt művágyaival kevertek. De valami ősi még maradt, ami előtörhet és űzhet: Diána felé és Diána elől a vadat.

Kétféle szem – kétféle látás. Egy költő és egy grafikusművész izgalmas vállalkozásából született közös kiállításról és a figyelemre méltó könyvről, amely a művekből létrejött.