Második órája pakolom az irodában a székeket. A régitől fáj a derekam, gondoltam, elcserélem valamelyik kollégám székére, aki épp nincs jelen, már ahogy ez lenni szokott, mikor emberek dolgoznak együtt.

Fazekas Lajos sokszínű művészegyéniség: diákként verseket írt és publikált, majd a film felé fordult, s az egyik legtöbb filmet jegyző alkotóvá vált, mint rendező, operatőr, színész, sőt kaszkadőr. Szeme világát vesztve újra a költészet felé fordult, ugyanolyan eredeti hanggal és tehetséggel.

Idén negyven éve, hogy már nincs közöttünk Illyés Gyula, huszadik századi irodalmunk egyik legkiemelkedőbb, sokat vitatott alakja. Az ő és a hatalom viszonya igencsak beszédes: sokan és szinte hivatalból bírálták, miközben a rendszer látszólag büszke volt rá.

Kiváló szerzőnk, Kipke Tamás elhunyt. Író és újságíró volt – de költő is. Ezzel a néhány versével is búcsúztatjuk, melyek Hiányjelek című, 1997-es kötetéből valók.

Az Országút magazin SZÍN-TÉZIS címmel egyedülálló, határokon is átívelő sorozatot indít Madách Imre születésének bicentenáriuma és Az ember tragédiája dráma színházi bemutatójának 140. évfordulója alkalmából.

Visszahúzódó, jól nevelt, fegyelmezett, illedelmes, szófogadó kisfiú volt Petrovics Sanyika kecskeméti iskolaévei alatt, 1828 és 1831 között. Nem ugrált a padon, nem terült el az asztalon, és nem lengette kezében a pennáját. Nem mindegy tehát, milyen lesz bronzba öntött alakja.

A századik évében járó Hegymegi Jánosné Vilma asszony a minap benevezett egy kerületi amatőr Petőfi-szavalóversenyre. Tudni kell róla, hogy évek óta vak, de remekül tájékozódik az élet dolgaiban, vannak tervei, vágyai.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy herceg. Ennek a hercegnek volt egy országa, volt királyi apja és anyja, meg voltak testvérei. Jóképű, rendes, példamutató királyi család volt ez, nem volt náluk testvérháború, feleségmérgezés, három részre szakadt ország, meg hasonló ócskaságok, amik más királyságokban bizony elő-előfordulnak.

Az eső vastagon esett, és úrrá lett rajtunk a kétség. Ami aznap délután történt, mindenekelőtt a mi felelősségünk, sár-arcú, dudva-arcú népeké. Nem a rómaiaké, a Nagytanácsé. Ők a maguk nótáját játszották, de mi egyszerre kiáltottunk, meneteltünk.

Munkaidőben vagyok, ráérek – dőlt hátra Zoli egy porlepte bútoron, a felújítás alatt álló gimnázium folyosóján. A kisfőnöknek megszólalt a mobilja, így most Zoli nem tudta, mi a teendője. Az egyik brigád már dolgozott, ma megérkeztek a beépíteni való ablakok.

Ladik Katalin az avantgárd örökségét viszi tovább. Költő, performer, színésznő egyszerre, ahogyan művei is születésüktől többlényegűek, nem elvonatkoztathatóak az előadásuktól.

Eleddig nem publikált Illyés-verseket bukkantott fényre a költő lánya, Illyés Mária. Igazi csemege tehát ez a kis csokor belőlük, amit közölhetünk, nem csak rajongóinak, de minden versszerető olvasónknak.

„Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek,

szeretem magamat hanyatt vágni a ládán…”

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz – 1847. február 23.

jó lenne szeretkezni valakivel
mondtam egy buldózernek aki szilvafa volt
jó lenne szeretkezni veled mondtam
narancsaim elrepültek milyen üres az élet

Itt, a hegyen már nem keresünk cizellált technikai eszközöket, ha messzire akarunk látni. Csak leülünk a szőlős tetején összeácsolt kilátóba, az asztalra bor kerül, lelkünkbe szép emlékezet. 

Farkasra várunk. A hó tornyosodik, fehérség borítja a Görgényi-havasok bérceit. Kinézek, és arra gondolok: milyen kedves nekünk ez a táj, pedig olyan vad, mint az Ontario-tó környéke és a Sziklás-hegység Cooper és a Karl May indiánregényeinek idején.

Személyesen a vers – mint az esemény szlogenje hirdeti –, amivel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak az idei, immár tizenharmadik Versmaratonra, és meghallgatják a kortárs alkotókkal folytatott beszélgetéseket.

Tamás apostolnak mondta a címben foglaltakat Jézus, de mondhatná Vilma asszonynak is, aki évek óta csak nagy fehérséget lát szép két szemével. A századik évét taposó hölggyel Petőfi Sándornak köszönhetően kerültem kapcsolatba.