A miskolci költő szerelemről (pontosabban arról, ami helyettesíti) ír a címadó versében, Rövidkéi pedig szellemes meglátások az általában csak "élet"-nek nevezett közös dolgunk momentumairól.

A miskolci születésű költő három szonettjében a főszerep a csendé, amely tökröződik. Megtorpan a zaj, van lehetőség, alkalom észrevenni az elmúlás, a lét momentumait.

Abban a szerencsében volt részem, hogy meghívást kaptam a Zengő Petőfi fesztiválra, Győrbe. A három folyó városa nincs messze Pesttől, de azért annyira közel sincs. Kocsival egy óra, vonattal egy óra húsz perc. Lehet választani.

Nézem a képet a falon. Olajfestmény, egy férfit ábrázol asztrahán kucsmában, úgymond az egyik ősömet. Árvai Stefán. Báró vagy inkább „vitéz” legyen?

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy költeményével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Szeptember közepe jön, menni készülnek a gólyák, Petőfi kedvenc madarai. Íme egy verse róluk, a pusztáról, a szabadságról.

Hol ez, hol az. Ki, hogy. Mettől meddig. Mi az, hogy!
Nálunk nem másképp, mint egyebütt. Táján a világnak. Magyar honunknak. Itt épp tót beütéssel.
Példának okáért…

Rövid a listája azon magyarországi településeknek, ahol nem járt Petőfi. A legendák szerint szinte mindenütt van egy olyan fa, amely alatt megpihent, sőt verset is írt.

Pósa Zoltán debreceni születésú, József Attila-díjas író-költő 75 éves. Örök szerelméhez írt versét olvashatják, egyúttal ezzel köszöntjük.

Pósa Zoltán József Attila-díjas író-költő, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, számos regény, novella, esszé és vers alkotója idén szeptember hatodikán tölti be hetvenötödik életévét.

A Damjanich utca mikrovilágát is feldúlták a XX. század kataklizmái, ám a Horthy-naccságának csúfolt nagymama, a zöldséges Epstein bácsi és a regnumi atyák szelleme legyőzte a csillagos házak, a deportálás és az elvtársi betelepítés sötét árnyait.

Az ember tragédiájában megfogalmazott gondolatok, elsősorban a paradicsomból való kiűzetés képének megjelenését kutatja az irodalomtudós az Egy őrült naplójából epigrammáiban.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy költeményével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Az emberiség állandó háborúskodásának végét jövendöli ebben a költeményben. Csak remélhetjük, hogy igaza lesz.

Lengyel édesanyja révén két hazája van, de csak egyetlen városban tudja elképzelni az életét a helyi művelődési központ nyugalmazott igazgatója: a tudomány és oktatás korszakos jelentőségű mecénásának, gróf Festetics Györgynek a keze nyomát mindmáig magán viselő Keszthelyen, a kultúra balatoni fővárosában.

Az úgy volt, hogy kéthétnyi időtartamra Erdélybe utaztam a feleségem szüleihez, majd a saját szüleimhez, plusz drága gyermekeink… – ez így önmagában éppenséggel magyarázhatná, ami történt, de van még hozzá adalék. Mégis mi történt?, kérdezhetik hűséges olvasóim.

Az újvárfalvai születésű költő filozofikus költeményeiben elmúlás, természet, élet képei képei állnak nagyon emberi kérdések fényében.

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy költeményével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ezúttal a korabeli katonai pálya „előnyeiről" írodott tréfás-keserű, ironikus versét adjuk közre.

Templomtorony magasodik az ég felé a láthatáron, ahogy közeledünk a dimbes-dombos tájba simuló, felvidéki kis falu, Alsósztregova felé. Úti célunk a Madách család egykori kastélya, Madách Imre szülőháza, élettere és világdrámája megszületésének színhelye.

Hetvenéves lenne Szőcs Géza, az erdélyi születésű, több generációra is meghatározó hatást gyakorló költő. Tiszteletére, őt köszöntve íródott ez a vers.

Szevasz, amigo! – így köszön az olvasóra a könyv, amelyet a napokban mutattak be Debrecenben, a Malter kávézóban. Szerzőjét, Görömbölyi Dávidot faggattuk utazásról, otthonról, diplomáciáról és persze írásról.