Csoda-magyar
Keletre indult. Később Dél felé
vágott, majd vissza.Egyre magasabb
hegyek völgyébe jutott. Eléálltak
tiltón hatalmas jégfalak.
Onnét nem volt merre, csak fölfelé.
Csend-trónja körül itt a semmi zúg.
Nincs Hunnia. Hiába küszködött,
Figyelt, Töprengett. Bekéredzkedett
a Lámák Közé. És, mert mandula-
vágású szeme volt, adtak helyet.
Imacellájában térdre fektetett
lapszeletekre sűrűn jegyzetelt,
Ködálmait kergetve fölemelt
egy addig hiányzó épületet,
Szótéglából emelt nagy pagodát.
Oly művet, miért tudós ángilusok
ma is kalaplevéve tisztelik.
Kőrösből való al-székely Csoma
szétpattintá az Örök Hallgatás,
az évezredes Tiltás zárait,
s közénk ültek a Hegyek Fiai.
Csodatett volt ez, nem mindennapi.
Nagy nép az is, amelynek fiai
nem világot mentek hódítani,
de a tudást bővítve leverni
az egymás közelébe vezető
utak, hidak tartócölöpjeit.
Térj le a hamis nyomról! Úgy ahogy
ez az al-székely tette és találj!
Van elég elvégezendő, nehéz
feladat, mely hegyként előnkbe áll!
