Közleményében a Magyar Művészeti Akadémia így méltatta: „A szlovákiai és az egyetemes kortárs magyar irodalomban is párját ritkítóan termékeny alkotó életműve több mint negyven kötetet számlál.
Az epikának szinte mindegyik változatával kísérletezett,
a szépprózával a legsűrűbben, ám gyakran élt az értekező próza kifejezési lehetőségeivel is.”
Amint a SZMÍT fogalmaz: pályáját az 1950-es évek második felében, humoristaként, remek irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte, s az intellektus állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és új dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban rendszerező hajlama, kiváló kritikai érzéke mindvégig jellemző maradt rá. Szinte mindenhez hozzá tudta tenni a maga személyiségét, mindenről a személyes érintettség őszinteségével nyilatkozott, ami látóterébe, a tolla alá került.
Duba Gyula írói működése alatt számos emberi tapasztalatnak és létélménynek tudott hiteles és mérvadó megfogalmazója lenni.
A 2023-ban neki ítélt Kossuth-díjon kívül többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével.